
Korabeli színházi produkciók, öt évszázad zenei felhozatala várja a július 23–26. között, immár 23. alkalommal szervezendő segesvári középkori fesztivál résztvevőit.
2015. július 07., 19:162015. július 07., 19:16
A helyi önkormányzat júniusi rendkívüli ülésén hagyta jóvá a fesztivál megszervezését, amelyet idén 130 ezer lejjel támogat, ezenkívül a városháza dísztermét és kistermét, a vár köztereit is a szervezők rendelkezésére bocsátja.
Liviu Pancu főszervező, a Teatru Scena Kulturális Egyesület elnöke kedden elmondta, a külföldiek közül a magyarországi és bulgáriai meghívottak jelezték, hogy részt vesznek a középkori fesztiválon, a montenegróiak jelenléte még bizonytalan. A fesztivál költségvetése 400 ezer lej, az összeg egyharmadát biztosítja a helyi önkormányzat.
A rendezvénysorozaton naponta 300 művész szórakoztatja majd a látogatókat – számolt be Pancu, aki azt is elmondta, hogy az idei fesztivált Sergiu Nicolaescu román filmrendező emlékének szentelik. A helyszínekről és színpadokról szólva úgy fogalmazott, szeretnék minél inkább kihasználni a vár adottságait. A kis tereken, piazettákon külön-külön helyet kapnak a céhek, a gyerekfoglalkozások, a trubadúrok. Az események interneten élőben követhetők ez alkalommal is. A
Liviu Pancu által kidolgozott alapszabály szerint a látogatók 10 lejes belépti díj ellenében léphetnek be a várba, ahol a fesztivál ideje alatt tilos a grillezés, főttkukorica-, vattacukor-, napraforgó- és tökmagárusítás.
Segesvár, az Erdély német nevét adó hét vár egyike középkori hangulatú utcáiról híres, történelmi központja 1999 óta a kulturális világörökség része. Napjainkig fennmaradtak a középkori német építészet műemlékei, az évente megrendezett középkori fesztivál a város régmúlt időket idéző hangulatát próbálja turisztikai szempontból kiaknázni.
A város központja a várfalakkal, tornyokkal erődített Várhegyen volt. A fal eredetileg 4 méter magas és 930 méter hosszú volt, ezt az évszázadok alatt folyamatosan magasították, bővítették. A vár ma is lakott, a 14 toronyból 9 áll, a borbélyok, lakatosok, takácsok és kádárok tornyai viszont már nem léteznek.
Van egy gyümölcs, amelynek illata-íze nagyon jellemzi az erdélyi őszt: a rézüstben rotyogó lekvár, a pálinkafőző kályha füstje, a fáról frissen leszedett, kékesfényű termés íze.
Kossuth Rádió – újra mindenkié. Ez a szlogenje az augusztus 24-én teljes műsorstruktúrával visszatérő, megújult Kossuth Rádiónak – közölte a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. Sajtó és Marketing Iroda vasárnap az MTI-vel.
Felhagyott az agglegényélettel az RMDSZ alsóházi frakcióvezetője, megnősült Csoma Botond parlamenti képviselő. A kolozsvári politikus Deák-Sala Rebekát, Kós Károly dédunokáját vette el feleségül.
Egy hosszú éveken át tartó toxikus vagy bántalmazó kapcsolat lezárása akár „sikertörténet” is lehet, ezért Mészáros Andrea pszichoterapeuta szerint a növekvő válási számokat sem érdemes önmagukban értelmezni. Házasságról, válási okokról beszélgettünk.
Erdély a hátborzongató kastélyokon túl: családi kaland Románia hegyeiben – Felejtsd el a vámpírmeséket – a Keleti-Kárpátok drámai csúcsokat, barangoló medvéket és mély magányt kínálnak – ezzel a címmel, alcímmel közölt riportot a The Guardian.
A szürke maradt a legnépszerűbb autószín Romániában 2025-ben – erre a következtetésre jutott a Román Gépjármű-nyilvántartó Hivatal (RAR), miután összesítette a forgalmi engedélyekhez kapcsolódó adatokat mind az új, mind a használt autók esetében.
Öt ország 14 együttese mutatta meg Kolozsváron: a tánchoz nem kell közös nyelv. Egymás lépéseit tanulták, barátságokat kötöttek, és már a következő találkozást tervezik.
A Krónikának nyilatkozó Popa Armand informatikus, robotikatanár és amatőr csillagász szerint, ha van a természettudományok között olyan terület, amely gyereket és felnőttet egyaránt lenyűgöz, akkor az a csillagászat.
Augusztus közepén járunk, túl vagyunk Lőrinc napján, amely a magyar néphagyományban a görögdinnye-fogyasztás hallgatólagos lezárását jelentette.
Antal Emőke lett a Miss Balaton királynője. A szatmárnémeti lány a koronát elődjétől, a 2024-ben győztes Bábel Virágtól vehette át.
szóljon hozzá!