
Fotó: Krónika
Jobb, mint a fikció – összegezte Oliver Stone rendező George Bush felemelkedését és hatalomra kerülését. Az ellentmondásos filmjeiről elhíresült amerikai filmes a Larry King Live című műsorban nyilatkozott készülő W című életrajzi filmjéről, amelyet október közepén, három héttel az elnökválasztás előtt mutatnak be a tengerentúlon.
Duplavé,
„Megváltoztatta egész életét, vallása, hite, családja segítségével elnök lett” – célzott Stone a politikus hedonista fiatalkorára, amely kendőzetlenül jelenik majd meg filmjében. A Született gyilkosok rendezője persze nem bánik kesztyűs kézzel a történelem egyik legnépszerűtlenebb amerikai elnökével. „Negyvenéves korára tróger lett” – mondta Stone, aki a demokratákat támogatja, de ez szerinte nem homályosítja el éleslátását. „El sem tudtam volna készíteni a filmet gyűlölettel, haraggal. Ezekhez az érzésekhez semmi köze a mozinak. Nem értek Bushsal egyet, de a maga furcsa, zavarba ejtő és ostoba módján egészen megható, és magával ragadta az egész országot. Bárki is győz a következő választásokon, Duplavé (ahogy sokan hívják) árnyékában kell majd élnie. Megváltoztatta az egész világot. Szerintem még egy generáción át velünk lesz” – mondta el Oliver Stone. A filmben egyébként Josh Brolin alakítja Busht, a színészt az Oscar-díjas Nem vénnek való vidékből is ismerheti a közönség. Érdekességnek számít, hogy Stone és Bush együtt kezdték a Yale Egyetemet, de a későbbi rendező nem fejezte be azt: Vietnamba ment. Pályafutása során egy-egy filmmel „levette a szenteltvizet” Nixon és Kennedy elnökről is.
Igal Naor
Nem Bush az egyetlen „megfilmesített” politikus mostanában. Négy részes sorozatban közvetíti a BBC és az HBO csatorna a néhai iraki diktátorról szóló filmet, House of Saddam címmel. A mű átfogja Szaddám Husszein országlásának 24 évét, hatalomra kerülésétől addig a pillanatig, amíg az amerikai katonák elfogják. A film kegyetlennek mutatja be Szaddám Huszeint, ugyanakkor megjeleníti szerető férjként és apaként is. Alex Holmes forgatókönyvíró, aki a diktátort egyfajta Macbeth és gengszter keveréknek tartja, az események aprólékos, pontos rekonstruálására törekedett – írta a Corriere della Sera című olasz napilap. A diktátor egyébként Oliver Stone filmjében is fontos szerepet kap.
A film érdekességét fokozza a szereplőgárda összetétele. Szaddámot az izraeli Igal Naor alakítja, neve Spielberg Münchenéből lehet ismerős. Szaddám vejét, Huszein Kamelt, aki Jordániába menekült, és együttműködött az ENSZ-szel, valamint a CIA-vel, és akit Szaddám, miután megbocsátott neki, kivégeztetett, Amr Vakid egyiptomi színész jeleníti meg.
A filmszínészek
A Szaddámot megformáló Naor iraki szülőktől származik, Tel-Avivban nőtt fel. Amikor megtudta, hogy színészeket keresnek a filmhez, azonnal küldött magáról egy álbajuszos képet. Akarta a szerepet, mert mint elmondta, sokkal jobban megérti Szaddámot és környezetét, mint egy angol vagy egy amerikai színész. „Ez az én világom, a Közel-Kelet, Irak. Megértem, mekkora súllyal esik latba a becsület, a büszkeség. Ez a háború, a vér világa” – magyarázta. Naor lehetségesnek tartja, hogy Izraelben támadni fogják, mondván, „humanizálta” a diktátort, de eddig nem érte semmi kellemetlenség. Az egyiptomi Vakid viszont elmondta a lapnak, hogy a forgatás után otthon kérdőre vonta a színészek szakszervezete, amiért egy izraeli színésszel játszott együtt, és ezzel segítette a két ország közötti kapcsolatok normalizálását, amely ellen Egyiptomban, különösen a kulturális szférában, sokan tiltakoznak. Ez a „hideg béke” – mondja a színész, amelybe beleférnek a gazdasági és a diplomáciai kapcsolatok. Ki akarták zárni a szakszervezetből, a lapok is támadták, végül azonban elsimult az ügy. De rajongóiban maradt egy „kellemetlen érzés”. A filmet Tunéziában forgatták, és a járókelők között volt, aki Naort Szaddámnak szólította, áldását kérte, és azt kívánta neki, hogy győzzön a háborúban.
Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.
Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.
Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu
Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!
A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.
Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.
Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,
Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.
Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.
Több mint két évtizede játszik ugyanazokkal a számokkal, és most kifizetődött a kitartása: jelentkezett a hatoslottó múlt csütörtöki főnyereményének gazdája. A Prahova megyei férfi több mint 3,3 millió eurót, azaz 17,7 millió lejt vihet haza.