
Fotó: archív
Középiskolásoknak szóló bűnügyi versenyt szervezett immár negyedik alkalommal a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Csíkszeredában.
2015. november 17., 13:372015. november 17., 13:37
A CSI Sapientia elnevezésű vetélkedő célja, hogy a diákok betekintést nyerjenek a tudományos vizsgálódás izgalmas világába. A korábbi két fordulóban részt vevő negyvenkét csapatból a hétvégén rendezett harmadik fordulóba hat négyfős csapat jutott be: két csíkszeredai, két marosvásárhelyi, egy nagyváradi és egy dévai.
A versenyzők rendelkezésre állt az egyetem biomérnöki tanszékének laboratóriuma, ahol a helyszínelés és a mintagyűjtés után többek között ujjlenyomatos, mikroszkópos és toxikológiai vizsgálatokat hajthattak végre. Az idei versenyt a dévai Téglás Gábor Elméleti Gimnázium csapata nyerte, kiérdemelve a 4000 lejes fődíjat. A második helyezést elért csapat 2000 lejjel, a harmadik pedig 1000 lejjel gazdagodott.
„A verseny arra szolgál, hogy a középiskolások láthassák, nemcsak a megszokott alaptantárgyakat oktatjuk az egyetemen, illetve megmutatjuk, hogy a Sapientián található laborok felszereltsége is verseng más felsőoktatási intézmények laborjaival” – közölte Orbán Csongor, az egyetem biomérnöki tanszékének oktatója, a verseny főszervezője. Hozzátette, a vetélkedőnek köszönhetően egy tavalyi résztvevő tanulmányait egy angliai egyetem kriminalisztika szakán folytatja.
Júniusban már elárasztja a piacokat a világos és sötétebb színű zöldpaprika, amit nemcsak töltött paprika formájában és nyersen fogyaszthatunk. Összeállításunkban nyári, hűsítő fogások receptjeit is közöljük – főszerepben a zöldpaprika.
Európát, és azon belül Romániát is történelmi hőség hulláma érte el. Alább pontokba szedve foglaljuk össze, mi történik a testünkkel a kritikus hőmérsékleti határokon, mire kell különösen figyelnünk, és hogyan védekezhetünk hatékonyan a hőség ellen.
Magyarul talán frappánsan „házpesztrának” fordíthatnánk az angol kifejezéssel house-sitting-nek nevezett új utazási trendet, ami lassan meghódítja a világot. Fő aduászai: pénztárcabarát, ráadásul autentikus helyi élményt nyújt.
A nyár a legtöbb ember fejében a szabadság, a napsütés, a nyaralás és a gondtalan kikapcsolódás évszaka. Mégis sokan vannak, akik éppen ezekben a hónapokban érzik magukat feszültebbnek, kimerültebbnek vagy szorongóbbnak.
Te is kívülről fújod a legnagyobb slágereket? Otthon vagy a zene világában, vagy csak egyszerűen imádod a fesztiválhangulatot? Akkor itt a te időd! Itt a Krónika legújabb nyereményjátéka!
A következő napokban várható hőhullám miatt ajánlásokat fogalmaztak meg csütörtökön a hatóságok a lakosság számára.
Egyre erősödik a forróság és kiterjed egész Romániára – figyelmeztetnek a meteorológusok, akik narancssárga és sárga hőségriasztásokat adtak ki, amelyek csütörtök reggeltől péntek 21 óráig érvényesek.
Elena Ceaușescu eltitkolt balesete igazság vagy városi legenda? – erről közölt bejegyzést szerdán a Securitate Irattárát Vizsgáló Országos Tanács (CNSAS).
A felmelegedő tengerek kedvező feltételeket teremtenek a Vibrio vulnificus nevű kórokozó terjedéséhez.
Mi lehet a jól sikerült, ízes, megfelelően sós, ropogós kovászos uborka titka? Mostanra úgy tűnik, az volt a kulcsmondat, amit a Székelyföldön hallottunk valamikor régen: ez a bevált módszer egyik nyitja.
szóljon hozzá!