
2011. január 10., 10:082011. január 10., 10:08
Hreapcă szerint bizonyos, hogy szeptemberben lesz majd egy olyan koncert, amelyen 60 ezren is részt vesznek, és már tárgyalásokat folytatnak a U2 együttessel. Ha azonban nem a U2 jön el, akkor is fellép valamelyik élvonalbeli együttes Bukarestben a stadion nagyszabású avatóján – mondta el a befektetési igazgatóság vezetője.
A világhírű ír rockegyüttest 1976-ban alapította Paul Hewson (művésznevén Bono Vox) énekes, David Evans (művésznevén Edge) gitáros, Adam Clayton basszusgitáros és Larry Mullen dobos Dublinban. Az 1980-as évektől a világ egyik legnépszerűbb zenekarának számítanak, világszerte eddig hozzávetőlegesen 170 millió eladott albummal büszkélkedhetnek. Amerikában hat, Angliában kilenc listavezető lemezük jelent meg, és különböző kategóriákban eddig összesen 22 Grammy-díjat nyertek.
Bár korlátozott zenei tudással kezdtek a zenélésbe, később olyan, zenetörténetileg megkerülhetetlen albumokat adtak ki, mint az 1987-es The Joshua Tree és az 1991-es Achtung Baby. Zenéjük a korai letisztult rocktól az effektusokkal feldúsított popzenéig terjedt, miközben az alternatív rock fejlődésében is nagy szerepet játszottak. A zenakarnak a 2000-es években is sikerült megőriznie kritikai és közönségsikerét. A Rolling Stone magazin minden idők legnagyobb művészei listáján a 22. helyre sorolta a csapatot, 2002-ben pedig beiktatták őket a Rock and Roll Hall of Fame-be is. A zenekar tagjai ismertek még aktív karitatív tevékenységükről is, az elmúlt évtizedekben több segélykoncerten és kampányban vettek részt.
Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.
Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.
Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.
Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu
Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!
A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.
Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.
Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,
Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.
Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.