
2010. július 02., 10:282010. július 02., 10:28
A zenekar egykori tagságát ugyan most csak a legendás frontember, W. Axl Rose és a billentyűs Dizzy Reed képviselik majd, de a koncert sikere ennek ellenére alighanem borítékolható. A jegyek a következő hetekben kerülnek ki az árusítóhelyekre 128, 190, 266 és 230 lejes árkategóriában.
Az amerikai Guns N’Roses 1985-ben alakult Los Angelesben, az 1980-as évek végének, 90-es évek elejének meghatározó együttese. Világszerte több mint 110 millió albumot adtak el, ebből csak az Egyesült Államokban 46 millió lemez talált gazdára. Az 1987-ben a Geffen kiadónál megjelent első nagylemezük, az Appetite for Destruction a rock legsikeresebb debütálása lett, világszerte több mint 28 millió eladott példánnyal. 1991-ben kiadott Use Your Illusion I és Use Your Illusion II albumokkal újabb rekordokat döntöttek, mivel a II. rész a lista első, míg az első rész a lista második helyén debütált a megjelenés hetében. A Beatles óta ez egyetlen művésznek sem sikerült. A két nagylemez világszerte több mint 35 millió példányban kelt el. Azóta számos személy-csere és jogi viták jellemzik ténykedésüket, nagyrészt az egyetlen eredeti tag és társalapító Axl Rose diktatórikusnak és egoistának tartott jellemének köszönhetően.
A május 1-jei hosszú hétvége különösen hideg időjárással érkezik, amilyet az elmúlt években már nemigen tapasztaltunk.
Már csak pár óra választ el minket a május elsejei hosszú hétvégétől, amikor sokan útra kelnek. A hegyekbe készülőknek üzennek a hegyimentők, akik amúgy a szokásosnál nagyobb létszámban állnak készenlétben, hogy ott legyenek, ha baj történik.
Szabályozott keretek közé terelné a gazdátlan macskák ellátását Kolozsvár önkormányzata: a lakótársulások beleegyezésével kihelyezett menedékházakkal, kijelölt felelősökkel és szigorú higiéniai előírásokkal indul kísérleti program a város 80 helyszínén.
Az észak-amerikai mozikasszáknál 97 millió dolláros, világszerte pedig összesen 217 millió dolláros bevételt könyvelhetett el a hétvégén a „pop királyáról” szóló, Michael című film, ami rekord az életrajzi alkotások mezőnyében.
Egyik legszelídebb karakterű, valóban zöld tavaszi zöldségünk a fejes saláta, amelynek többféle változata illeszthető be az étrendünkbe.
Bepillantottunk a világhírű Cirque du Soleil Kolozsváron egymás után öt alkalommal is előadott, Ovo című előadásának kulisszái mögé.
Varga Csaba nagyváradi hegymászó ismét csúcsra tör, jelenleg már Nepálban van, az alaptáborban: célja a Föld 5. legmagasabb hegycsúcsa, a 8462 méter magas Makalu központi csúcsának az elérése pótlólagos oxigén és magashegyi teherhordók segítsége nélkül.
A tavasz kezdetével látványosan megugrott a takarítási szolgáltatások iránti igény Romániában: márciusban 57 százalékkal több megrendelést regisztráltak, mint a téli hónapok átlagában – derül ki a HomeRun szolgáltatásközvetítő platform elemzéséből.
Balkáni és latin-amerikai ritmusok, grúz többszólamúság, mongol torokének, valamint cigány, magyar és erdélyi zene várja a közönséget július 30. és augusztus 2. között a Méra Világzenei Csűrfesztiválon, Kalotaszegen.
Az idei évben az égbolt kivételes csillagászati látványosságot kínál: egy teljes napfogyatkozást, ritka eseményt, amely világszerte felkelti a csillagászat iránt rajongók érdeklődését.