2009. november 11., 17:192009. november 11., 17:19
Bukarestben az orfeumi énekesnő történetét Silvia címmel, román szereplőkkel játsszák, az előadás karmestere Stauróczky Balázs lesz. Ferenczi Orsolya, a Budapesti Operettszínház sajtófőnöke tájékoztatása szerint a román fordítás Fazakas Ernő munkája, aki a Rómeó és Júlia Tybaltjaként már Bukarestben és Budapesten is bemutatkozott.
A Budapesti Operettszínház produkciója - Kerényi Miklós Gábor és Kállai István átdolgozásában - a 2002-es bemutató óta szinte körbejárta a világot. Rómában, Amszterdamban, Münchenben, Frankfurtban, Baden-Badenben és Tokióban a Nagymező utcai teátrum társulatának előadásában láthatta a közönség. Salzburgban, majd a prágai Karlín Színházban pedig a helyiek vitték sikerre az operettet, amelynek koreográfusa minden alkalommal Gesler György, rendezője pedig Kerényi Miklós Gábor volt.
Nem ez az első operettszínházi koprodukció a román fővárosban, hiszen Béres Attila főrendező színpadra állította már itt A víg özvegyet, majd idén tavasszal a Rómeó és Júliát mutatták be a helyiek, ugyancsak Kerényi Miklós Gábor rendezésében.
Tavaly az Európai Zenés Színházi Unió első fesztiválján a bukarestiek már megtekintették a Csárdáskirálynőt a magyarok előadásában, ennek a sikere indította a Ion Dacian színház igazgatóját, hogy saját társulatával is műsorára tűzze Kálmán Imre operettjét.
A bukaresti premier után, a következő Nagymező utcai előadás előtt a Budapesti Operettszínház művészei még részt vesznek az Európai Zenés Színházi Unió második fesztiválján Bukarestben, ahol november 17-én Strauss Bőregér című operettjét mutatják be.
Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.
Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.
Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.
Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu
Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!
A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.
Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.
Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,
Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.
Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.