Hirdetés

Búcsú a popkirálytól

•  Fotó: Agerpres

Fotó: Agerpres

Kedden – helyi idő szerint már hajnalban – rajongók ezrei voltak talpon Los Angelesben, hogy részt vehessenek Michael Jackson búcsúztatásán a Staples Centerben, vagy társaikkal az utcán emlékezzenek meg a pop királyáról.

2009. július 08., 10:032009. július 08., 10:03

Az 50 évesen elhunyt Michael Jackson szülei és testvérei helyi idő szerint reggel 8 órától (közép-európai idő szerint 17 órától) a legszűkebb körben emlékeztek meg az énekesről a Forest Lawn temetőben, majd koporsóját a Staples Centerbe szállították, a nyilvános búcsúztatásra. Az arénába mintegy 18 ezren juthattak be, de a kapuk előtt százezres tömeg gyűlt össze. Nemcsak a televíziós állomások világszerte, hanem a közösségi oldalak is közvetítették  Michael Jackson búcsúceremóniáját.

A több mint két órás megemlékezés a volt dél-afrikai elnök, Nelson Mandela, és Diana Ross énekesnő üzenetével kezdődött. A leveleket Smokey Robinson énekes olvasta fel. Mandela azt írta: \"Michael Jackson a zeneipar óriása és legendája volt. Mi pedig együtt gyászoljuk őt a több millió rajongójával együtt.\" A politikus és az énekes többször is találkozott Afrikában.

Diana Ross üzenetében azt írta, hogy Michael rendkívül közel állt hozzá, \"életem kincse volt, létem része\". Az énekesnő hozzátette: \"Michael azt akarta, hogy legyek a gyermekei mellett. És én itt leszek nekik, akármikor szükségük lesz rám.\" Diana Ross nem vett részt a megemlékezésen a Staples Centerben. Azt írta levelében, hogy inkább \"megállok és csöndben leszek.\" Az énekesnő és Jackson nagyon közel álltak egymáshoz.

A megemlékezés végén Jackson 11 éves lánya, Paris Michael Jackson lépett a színpadra és könnyeivel küszködve azt mondta, hogy Jacko \"volt a világon a legjobb apa, akit csak el lehet képzelni. Csak annyit akarok mondani, hogy nagyon szerettem őt\"- tette hozzá Paris. A kislány szavai előtt Michael testvérei búcsúztatták az énekest. Marlon Jackson azt mondta: \"amikor itt hagytál minket, elvittél belőlünk is egy darabot. De örökké bennem élsz majd, csakúgy, mint mindannyiunkban.\"

A Staples Centerben lezajlott búcsúztatáson barátai, pályatársai méltatták Michael Jackson munkásságát. Berry Gordy, a Motown Records kiadó alapítója \"a szórakoztatóipar valaha élt legnagyobbjának\" nevezte az énekest. Visszaemlékezett arra, amikor 1968-ban meghallgatta a Jackson 5 együttest, amelynek Michael is a tagja volt. Mint mondta: Michael kisfiúként is koránál sokkal nagyobb tehetséggel volt megáldva.

A megemlékezésen föllépet Mariah Carey is. Az énekesnő Trey Lorenzzel az \"I`ll Be There\" című számot adták elő. A színész-énekesnő Queen Latifah pedig azt mondta: Michael volt a világon legnagyobb ember. Ezután Lionel Richie elénekelte a \"Jesus is Love\" című számot. A színpadra lépő Stevie Wonder pedig azt mondta: \"ez az a pillanat, amelyet sosem szerettem volna látni, de tudom, hogy Isten kegyes.\" Kobe Bryant és Magic Johnson kosarasok is búcsút vettek az énekestől, Jennifer Hudson Oscar-díjas énekes- színésznő pedig elénekelte Jacko \"Will You Be There\" című dalát.

Al Sharpton tiszteletes, a Jackson-család barátja arról beszélt a közönségnek, hogy az énekes mennyi mindent adott a zenei világnak. Szerinte Michael sosem fogadta el a korlátokat, és éppen ezért ért el hihetetlen eredményeket. A tiszteletes végül a sztár gyerekeihez is szólt. Azt mondta: \"édesapátokban semmi furcsa nem volt. Az volt furcsa, amivel apátoknak szembesülnie kellett. De ezt is megoldotta.\"

Brooke Shields könnyezve vett búcsút az énekestől: a színésznő 13 éves korában került közel a sztárhoz, azért, mert - ahogy fogalmazott - \"mindketten tudtuk mit jelent reflektorfényben élni kicsi gyerekkorunktól.\" Jacko testvére, Jermaine elénekelte Michael kedvenc dalát, a \"Smile\"-t, amely eredetileg Charlie Chaplin Modern Idő című filmjének betétdala volt és megjelent Jackson History című dupla-albumán is. A szám alatt a popkirály testvére végig könnyeivel küzdött. A népszerű rapper, Usher is dalban búcsúzott el a pop királyától: a \"Gone Too Soon\"-t énekelte el az aranyozott koporsó előtt.

Shaheen Jafargholi, egy walesi kisfiú, egy brit tehetségkutató hetedik helyezettje is fellépett:

A búcsúztatást a világ minden részén több millióan követték figyelemmel. Berlinben, az O2 Arénában több mint 10 ezren nézték az ingyenes közvetítést, az egyik londoni színházban százak ültek és nézték a ceremóniát. Michael Jackson szülőhelyén, az egyesült-államokbeli Garyben százak táncoltak, énekeltek az utcán, New Yorkban, a Times Square-en szintén százak nézték az élő közvetítést.

Az interneten is nagy volt a forgalom, főleg a közösségi oldalakon: a Twitter-en, vagy a Facebook-on ezrek kommentálták a búcsúztatás részleteit. A Facebook-on például percenként 6 ezer hozzászólást regisztráltak, és minden világrekord megdőlt a zárt helyiségben napszemüveget viselő emberek száma tekintetében.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 08., vasárnap

Ha van otthon káposzta és murok: drága hozzávalók nélkül is lehet különleges a menü

Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.

Ha van otthon káposzta és murok: drága hozzávalók nélkül is lehet különleges a menü
Hirdetés
2026. november 08., vasárnap

A Krav Maga több mint harcművészet: amerikai tapasztalatait adja tovább Kolozsváron Szabó Enikő

Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.

A Krav Maga több mint harcművészet: amerikai tapasztalatait adja tovább Kolozsváron Szabó Enikő
2026. november 07., szombat

Ötszáz méteren múlhat Európa legritkább halfajának fennmaradása – Újabb lépésekkel mentenék a kölöntesügért

Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.

Ötszáz méteren múlhat Európa legritkább halfajának fennmaradása – Újabb lépésekkel mentenék a kölöntesügért
2026. november 06., péntek

Újabb rekordot hozott az október, az El Niño fokozza az emberi tevékenység okozta felmelegedést

Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu

Újabb rekordot hozott az október, az El Niño fokozza az emberi tevékenység okozta felmelegedést
Hirdetés
2026. november 03., kedd

Zseniális magyarok kvíze: játssz és nyerj a Krónikával!

Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!

Zseniális magyarok kvíze: játssz és nyerj a Krónikával!
2026. november 02., hétfő

Veszélyesnek tartják a TikTokot, de a szülők többsége nem korlátozza gyermeke internetezését

A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.

Veszélyesnek tartják a TikTokot, de a szülők többsége nem korlátozza gyermeke internetezését
2026. november 01., vasárnap

Tánccal a magány ellen: közösséget épít a szenior örömtánc a Szilágyságban

Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.

Tánccal a magány ellen: közösséget épít a szenior örömtánc a Szilágyságban
Hirdetés
2026. november 01., vasárnap

A név kötelez: édességek édesburgonyából

Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,

A név kötelez: édességek édesburgonyából
A név kötelez: édességek édesburgonyából
2026. november 01., vasárnap

A név kötelez: édességek édesburgonyából

2026. október 29., csütörtök

Egy nettó minimálbérért borzonganak Drakula várában: a borsos ár sem riasztja el a vámpírlegendák rajongóit

Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.

Egy nettó minimálbérért borzonganak Drakula várában: a borsos ár sem riasztja el a vámpírlegendák rajongóit
2026. október 26., hétfő

Gasztrotérképen ízlelgethetjük Hargita megyét

Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.

Gasztrotérképen ízlelgethetjük Hargita megyét
Hirdetés
Hirdetés