
Fotó: Thomas Campean
A székelyudvarhelyiek passzív hozzáállása miatt idén nem szervezik meg a már négy éve működő, turistalátványosságként számon tartott vörösdarabont-díszőrségváltást a Székely Támadt-várban.
2015. június 05., 12:222015. június 05., 12:22
Az ötletgazda szerint pusztán pályázati pénzekből nem lehet fenntartani a projektet, közösségi összefogásra lett volna szükség.
„Szomorúan kell konstatálnom, hogy az évek során sem a szállásadók, sem az idegenvezetők, sem pedig a turisztikában érdekelt vállalkozók nem kívántak partnereink lenni a nyaranta minden pénteken megrendezett, középkori hagyományokat idéző vörösdarabont-díszőrségváltásban” – magyarázta Fazakas Szabolcs ötletgazda.
Mint mindta, a turisztikai szakembereknek abban lett volna kulcsfontosságú szerepük, hogy felhívják az idelátogatók figyelmét az eseményre. A passzív hozzáállásra példaként kiemelte, társultak volna akár az Iskola másként elnevezésű programhoz is, ám a tanintézmények nem tartottak rájuk igényt. A városvezetés részéről ugyan érkezett segítség – köztük anyagi is –, de ez sem bizonyult elegendőnek, a projekt gazdái inkább a helyiek összefogására számítottak volna.
„Nem haragszunk személy szerint senkire, értettük a célzást. A városnak nincs szüksége a darabontokra” – fogalmazott Fazakas, hozzátéve, hogy tevékenységükkel kuriózumot szerettek volna bemutatni az udvarhelyieknek és vendégeiknek, ám ezt saját erejükből már nem tudják folytatni.
Az örökségvédelem fontosságát hangsúlyozva ugyanakkor rámutatott, egy olyan projekt megvalósíthatósága, mint a darabontoké, öszszefüggésben áll a városban található műemlék épületek állapotával is, hiszen hagyományőrző tevékenységről van szó, amelyet minél korhűbb helyszínen kell bemutatni. „Így egyebek közt fontos lenne a vár előtti kerítés eltávolítása, hogy az udvaron felhúzhassuk a vörös darabontok zászlaját” – mondta.
Amennyiben felkéréseket kapnak, a darabontok a továbbiakban is szívesen részt vesznek helyi, külföldi rendezvényeken, illetve igény szerint csoportoknak is tartanak bemutatót. „A gyerekekkel ezután is tartjuk a kapcsolatot. Sokan közülük elmentek más városba tanulni, így sorozás híján nincs utánpótlás ugyan, de a kialakult barátságok megmaradtak. Néhányan csatlakoztak már a Legendárium csapatához” – mondta Fazakas, aki a Székely Legendárium kapcsán újdonságokat is elárult: a projekt székhelyét hamarosan Szejkefürdőre költöztetik, ahol filmstúdiót és élményparkot szeretnének létrehozni.
Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.
Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.
Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.
Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu
Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!
A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.
Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.
Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,
Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.
Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.
szóljon hozzá!