
Fotó: Az esemény Facebook-oldala
Az étellel foglalkozó elméleteket állítja előadásainak és foglalkozásainak középpontjába az ötödik alkalommal, augusztus 7–12. között Sepsiszentgyörgyön rendezendő Avantâge esztétikatábor.
2017. augusztus 04., 17:482017. augusztus 04., 17:48
Hazai és külföldi filozófusok, esztéták, egyetemi oktatók tartanak előadásokat és szemináriumokat az 5. Avantâge esztétikatáborban, amelyet augusztus 7–12. között szerveznek Sepsiszentgyörgyön.
A szervezők főként bölcsész szakos egyetemisták részvételére számítanak, de a tábor minden érdeklődő számára nyitott.
Ez a tematika hagyományosan azzal foglalkozik, hogy mit jelent az étel (metafizika), honnan tudjuk, hogy valami étel (episztemológia), hogy mit ehetünk meg (etika), hogy hogyan jön létre, miképpen dolgozzuk fel, és milyen formában terjesztjük az ételt (politika).
A tábor egyik részét a zártkörű, elmélyültebb délelőtti szemináriumok alkotják, amelyeket Darida Veronika (ELTE BTK, Budapest), Szigeti Attila (BBTE, Kolozsvár) és Nemes Z. Márió (ELTE BTK, Budapest) egyetemi oktatók tartanak minden hétköznap. Darida Veronika arról beszél, hogy hogyan jelenik meg a keleti és a nyugati színpadokon az ételfogyasztás, a színpadi kannibalizmustól az eucharisztia színpadáig.
Szigeti Attila szemináriuma a globális ételmennyiség, illetve élelmiszer-ellátás paradoxonát vizsgálja a kapitalista gazdaság kontexusában, amelynek elsődleges célja nem a használati javak létrehozása, hanem a profit, a többletérték vég nélküli növelése. Nemes Z. Márió előadása az étkezés, bekebelezés, fogyasztás kulturális metaforáit vizsgálja az irodalom és a vizuális kultúra területén.
A program második részét a MAGMA Kortárs Művészeti Kiállítótérben zajló délutáni előadások képezik, amelyek a tábor állandó résztvevői mellett minden érdeklődő számára nyitottak.
A szervezők a délutáni előadások közül kiemelték Seregi Tamás (ELTE BTK, Budapest) Táplálkozásfilozófia, Ligetfalvi Gergely (Universität Wien – Institut für Kunstgeschichte, Bécs) Eat Art és konyhaművészet és Sepsi László (ELTE, Budapest) Tömegfilm és kannibalizmus című előadásait. A szemináriumokat nyílt vita és beszélgetés követi.
A közösségi részvétel évének jegyében a szervezők a tábor témáját igyekeznek közelebb hozni a széles közönséghez és a helyi vendéglátóipari, illetve élelemforgalmazó vállalkozásokhoz is, ezért a parki piknikezés, kerekasztal-beszélgetés és a konyhaművészettel kapcsolatos előadás is szerepel a programban.
Van egy gyümölcs, amelynek illata-íze nagyon jellemzi az erdélyi őszt: a rézüstben rotyogó lekvár, a pálinkafőző kályha füstje, a fáról frissen leszedett, kékesfényű termés íze.
Kossuth Rádió – újra mindenkié. Ez a szlogenje az augusztus 24-én teljes műsorstruktúrával visszatérő, megújult Kossuth Rádiónak – közölte a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. Sajtó és Marketing Iroda vasárnap az MTI-vel.
Felhagyott az agglegényélettel az RMDSZ alsóházi frakcióvezetője, megnősült Csoma Botond parlamenti képviselő. A kolozsvári politikus Deák-Sala Rebekát, Kós Károly dédunokáját vette el feleségül.
Egy hosszú éveken át tartó toxikus vagy bántalmazó kapcsolat lezárása akár „sikertörténet” is lehet, ezért Mészáros Andrea pszichoterapeuta szerint a növekvő válási számokat sem érdemes önmagukban értelmezni. Házasságról, válási okokról beszélgettünk.
Erdély a hátborzongató kastélyokon túl: családi kaland Románia hegyeiben – Felejtsd el a vámpírmeséket – a Keleti-Kárpátok drámai csúcsokat, barangoló medvéket és mély magányt kínálnak – ezzel a címmel, alcímmel közölt riportot a The Guardian.
A szürke maradt a legnépszerűbb autószín Romániában 2025-ben – erre a következtetésre jutott a Román Gépjármű-nyilvántartó Hivatal (RAR), miután összesítette a forgalmi engedélyekhez kapcsolódó adatokat mind az új, mind a használt autók esetében.
Öt ország 14 együttese mutatta meg Kolozsváron: a tánchoz nem kell közös nyelv. Egymás lépéseit tanulták, barátságokat kötöttek, és már a következő találkozást tervezik.
A Krónikának nyilatkozó Popa Armand informatikus, robotikatanár és amatőr csillagász szerint, ha van a természettudományok között olyan terület, amely gyereket és felnőttet egyaránt lenyűgöz, akkor az a csillagászat.
Augusztus közepén járunk, túl vagyunk Lőrinc napján, amely a magyar néphagyományban a görögdinnye-fogyasztás hallgatólagos lezárását jelentette.
Antal Emőke lett a Miss Balaton királynője. A szatmárnémeti lány a koronát elődjétől, a 2024-ben győztes Bábel Virágtól vehette át.
szóljon hozzá!