2009. július 28., 10:092009. július 28., 10:09
A CokeLive Félsziget Fesztivál szervezői szerint a brit The Prodigy együttes koncertje örvendett a legnagyobb népszerűségnek idén, bár a nemzetközi zenei élvonal olyan kiemelkedő fellépői is megfordultak a rendezvényen, mint a világ legjobb lemezlovasává választott holland Tiesto, az amerikai Nine Inch Nails és a skót Primal Scream zenekar. A The Prodigy vasárnapi fellépését egyébként a szervezők tudomása szerint több mint 30 ezren tombolták végig, és túlzás nélkül kijelenthető, hogy a rendezvény hétéves történetének legsikeresebb, legjobb bulija volt.
A britek a legújabb, Invaders Must Die című lemezüket népszerűsítő turné keretében látogattak el Marosvásárhelyre. Hatalmas tömeget vonzott ugyanakkor a Coke-teraszra keresztelt színpad vasárnapi sztárvendége, Péterfy Bori és a Love Band is: úgy tűnt, a színész-énekesnő dalait minden félszigetező kívülről fújja. A rendezvény zárónapján kiderült, körülbelül 60 ezren fordultak meg a Víkendtelepen a CokeLive Fesztivál ideje alatt. A magyar zenekarok egyébként idén sem okoztak csalódást, a Tankcsapda és a szombati Kispál és a Borz koncertjét a fellépésre várakozó külföldi együttesek tagjai is tátott szájjal követték.
Gerendai Károly, a Sziget Produkciós Iroda igazgatója – a rendezvény ötletgazdája, főszervezője – a fesztivál utolsó napján tartott sajtótájékoztatón elmondta, a szervezők a vasárnapi nap sikere után elégedettek az idei Félszigettel. Véleménye szerint a hetedik alkalommal megtartott marosvásárhelyi fesztivál zenei kínálata és infrastruktúrája egyaránt jobb volt, mint az előző években, és az időjárás is ezúttal a félszigetezőkkel tartott, hiszen a fesztivál egyik napján sem esett az eső.
A szervezőktől megtudtuk: az elmúlt hétvégén 1500 sátrat húztak fel a rendezvény négy napja alatt a Víkendtelep melletti táborban. A látogatók nemzetiségét illetően nagyjából fele-fele arányban vettek részt a magyar és a román fiatalok. Az eladott napijegyek és bérletek alapján a résztvevők 94 százaléka romániai volt, 6 százalékuk pedig külföldről – Magyarországról, Ausztriából, az Amerikai Egyesült Államokból, Bulgáriából, Moldovából, Németországból, Franciaországból érkezett.
Mint kiderült, a fesztivál Romániában még mindig az erdélyiek körében örvend nagy népszerűségnek: a romániai résztvevők több mint 60 százaléka volt erdélyi. A fesztiválozók zöme Hargita megyei, de sokan jöttek Kolozs megyéből és Maros megyéből is. A szervezők kimutatásai szerint azonban az erdélyi látogatószám stagnálást mutat, míg Románia többi megyéjéből érkezettek száma jelentősen megnőtt az előző évekhez képest. A külföldiek közül a legtöbben magyarországiak, de jelentős számú osztrák fiatal is részt vett a rendezvényen. A fesztivál ideje alatt megközelítőleg 450 hektoliter sör és több mint 28 ezer liter üdítő és ásványvíz fogyott el.
Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.
Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.
Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.
Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu
Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!
A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.
Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.
Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,
Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.
Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.