2010. szeptember 22., 11:202010. szeptember 22., 11:20
Mint Richard Burrell, a sorozat producere elmondta, az 1996-ban elkezdett Silent Witness jóval megelõzte a ma divatos CSI-helyszínelõs amerikai sorozatokat, talán éppen tõlük vették az ötletet.
A Silent Witness beszélõ cím: a „néma szemtanú” az áldozat holttestét jelenti, a sorozat állandó szereplõje ugyanis egy törvényszéki szakértõi csoport, amelynek három tagja, Nikki (Emilia Fox), Harry (Tom Ward) és Leo (William Gaminara) különbözõ bûnügyeket derítenek fel a holttestek tudományos vizsgálatával – mesélte Burrell, hozzátéve, hogy egy-egy széria kétórás dupla epizódokból áll. Bár a sorozatban a szakértõi csapat vezetõje Leo, ezúttal Harryé a fõszerep, mivel a történet szerint az õ magyar ismerõse révén kerül a team Budapestre.
Az itt forgó dupla részben a három brit fõszereplõn kívül minden színész magyar – árulta el a producer, megemlítve még Dobó Kata és Kamarás Iván nevét is. A krimik mindig is érdekelték az embereket, mivel szeretjük látni, hogyan oldódnak meg, csak persze korábban jóval többen olvasták a bûnügyi történeteket, manapság pedig a televízióban hódít ez a mûfaj – fejtette ki Burrell, megemlítve, hogy régebben maga is falta az Agatha Christie-regényeket.
Van egy gyümölcs, amelynek illata-íze nagyon jellemzi az erdélyi őszt: a rézüstben rotyogó lekvár, a pálinkafőző kályha füstje, a fáról frissen leszedett, kékesfényű termés íze.
Kossuth Rádió – újra mindenkié. Ez a szlogenje az augusztus 24-én teljes műsorstruktúrával visszatérő, megújult Kossuth Rádiónak – közölte a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. Sajtó és Marketing Iroda vasárnap az MTI-vel.
Felhagyott az agglegényélettel az RMDSZ alsóházi frakcióvezetője, megnősült Csoma Botond parlamenti képviselő. A kolozsvári politikus Deák-Sala Rebekát, Kós Károly dédunokáját vette el feleségül.
Egy hosszú éveken át tartó toxikus vagy bántalmazó kapcsolat lezárása akár „sikertörténet” is lehet, ezért Mészáros Andrea pszichoterapeuta szerint a növekvő válási számokat sem érdemes önmagukban értelmezni. Házasságról, válási okokról beszélgettünk.
Erdély a hátborzongató kastélyokon túl: családi kaland Románia hegyeiben – Felejtsd el a vámpírmeséket – a Keleti-Kárpátok drámai csúcsokat, barangoló medvéket és mély magányt kínálnak – ezzel a címmel, alcímmel közölt riportot a The Guardian.
A szürke maradt a legnépszerűbb autószín Romániában 2025-ben – erre a következtetésre jutott a Román Gépjármű-nyilvántartó Hivatal (RAR), miután összesítette a forgalmi engedélyekhez kapcsolódó adatokat mind az új, mind a használt autók esetében.
Öt ország 14 együttese mutatta meg Kolozsváron: a tánchoz nem kell közös nyelv. Egymás lépéseit tanulták, barátságokat kötöttek, és már a következő találkozást tervezik.
A Krónikának nyilatkozó Popa Armand informatikus, robotikatanár és amatőr csillagász szerint, ha van a természettudományok között olyan terület, amely gyereket és felnőttet egyaránt lenyűgöz, akkor az a csillagászat.
Augusztus közepén járunk, túl vagyunk Lőrinc napján, amely a magyar néphagyományban a görögdinnye-fogyasztás hallgatólagos lezárását jelentette.
Antal Emőke lett a Miss Balaton királynője. A szatmárnémeti lány a koronát elődjétől, a 2024-ben győztes Bábel Virágtól vehette át.