
2011. április 12., 09:272011. április 12., 09:27
A Mindentudás Egyeteme bővített adásokkal folytatódik a Magyar Televízióban: a 16 héten át látható tudományos ismeretterjesztő sorozat újabb szemeszterében már nemcsak tudományos előadásokat, hanem ismeretterjesztő filmeket és kerekasztal-beszélgetéseket is végigkövethetnek egy-egy témáról az érdeklődők. Harmadnap, szerdánként pedig az előadás témájának a tudományon túlmutató, társadalmi, erkölcsi vagy világnézeti összefüggéseiről láthatnak kerekasztal-beszélgetést a nézők – mondta el a sorozatról Cserháti Ágnes, a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap szóvivője. A sorozat 50 perces adásait hétfőtől szerdáig 15.30-tól vetíti az m1, és még aznap este, fő műsoridőben 21.30-tól ismétli az m2.
A tudomány-népszerűsítő sorozat műsorvezetője, Lévai Balázs szerint ilyen színvonalon és ilyen „dózisban” régen kerülhettek a képernyőre tudományos ismeretterjesztő műsorok. „Az elmúlt évek legnagyobb szakmai élménye számomra, hogy ennek az intenzív munkának részese lehetek. Napjaink tudományának és televíziózásának legjobbjai dolgoznak ebben a sorozatban. Hihetetlenül sokat tanulok tőlük, nyugodtan mondhatom, új dimenziók nyílnak meg előttem, s remélem, majd a nézők előtt is. Felfedezés, kreativitás, szellemi kaland és izgalom 2400 percben – ez a Mindentudás Egyeteme 2.0.”
A sorozat előadói Acsády László, Aszódi Attila, Barabási Albert-László, Chikán Attila, Falus András, Gelencsér András, Hartai Éva, Kéri Szabolcs, Kiss László, Kornai András, Lévai Péter, Mádlné Szőnyi Judit, Mihály György, Moravánszky Ákos, Sarkadi Balázs és Tariska Péter. Az előadásokhoz kapcsolódó kerekasztal-beszélgetéseken az egyes témák további elismert szakértői vesznek részt. A Mindentudás Egyeteme honlapján minden előadásról és előadóról bőséges információkat találnak az érdeklődők, ugyanitt az előadás-sorozat korábbi szemeszterei is elérhetők.
Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.
Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.
Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.
Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu
Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!
A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.
Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.
Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,
Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.
Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.
szóljon hozzá!