
Fotó: Agerpres
2009. január 21., 07:002009. január 21., 07:00
A cseh kormány Cernyvel kötött szerződést a mű elkészítésére, amelynek a megállapodás szerint összesen 27 alkotója lett volna az unió tagországaiból. A botrány kirobbanása után Cerny elismerte: az orránál fogva vezette a cseh kormányt, nincs 27 szerző, az alkotást munkatársaival együtt ő gondolta ki, és készítette el. A kiállítás ráadásul az Európai Unió egyik központi épületében látható, és amíg ki nem derült, hogy Cerny megszegte a cseh kormánnyal kötött szerződését, az Unió soros, cseh elnöksége is a nevét adta hozzá. Bulgária az egyetlen ország volt, amely hivatalosan kifogásolta a róla készült alkotást, és nem fogadta el a cseh bocsánatkérést sem. Tiltakozott még Szlovákia is, amelyet egy magyar nemzeti színű szalaggal átkötött sonkabálaként ábrázoltak, de Prága bocsánatkérése után Pozsony jelezte, hogy az ügyet lezártnak tekinti.
„Elnézést kérek Mirek Topolánek kormányfőtől, Alexander Vondra kormányfő-helyettestől, Karel Schwarzenberg külügyminisztertől és hivatalaiktól, hogy nem tájékoztattuk őket a dolgok valódi állásáról, és így becsaptuk őket. Számoltunk azzal, hogy ki fog derülni az igazság. Előbb azonban szerettük volna megállapítani, hogy Európa képes-e nevetni önmagán” – olvasható David Cerny cseh képzőművész múlt héten, kedden este kiadott nyilatkozatában.
Cernynek eredetileg az lett volna a feladata, hogy a 27 tagország mindegyikéből meghívjon egy-egy művészt, és azokkal közösen készítse el a nemzeteket ábrázoló szobrokat, amelyek célja, hogy lerántsák a leplet az egyes országokról a külföldiekben élő sztereotípiákról, téves beidegződésekről. Ám a művész – saját állítása szerint – nem tudott megállapodni erről a külföldi alkotókkal, így cseh segítséggel maga készítette el a többtonnás művet.
Alexander Vondra miniszterelnök-helyettes csütörtökön brüsszeli sajtótájékoztatón kért elnézést az érintett országoktól, és azt is elmondta, hogy a Prágát is félrevezető cseh művészre, David Cernyre büntetés vár, de annak mikéntjéről még nincs döntés. „Az Entropa művészet. Se több, se kevesebb” – szögezte le Vondra csütörtökön az Európai Unió központjában, Brüsszelben. A nagy vihart kavart műalkotás fél évig lesz látható az Európai Tanács épületében, majd Prágában a Nemzeti Színházban állítják ki.
Cerny már jelezte, hogy visszafizeti azt az 50 ezer eurós megbízási díjat, amelyért elvben az Európai Unió 27 tagországának művészeiből kellett volna egyet-egyet megnyernie, hogy lerántsák a leplet a hazájukkal szemben az emberekben élő negatív beidegződésektől. Václav Klaus cseh államfő hétfőn levélben szólította fel a prágai kormányt, hogy hivatalosan határolódjon el a brüsszeli EU-központban kiállított, Entropa elnevezésű installációtól. „Nagyon meglepett, hogy egyáltalán létrejöhetett az a helyzet, amikor Csehország hivatalos álláspontjaként egy olyan műalkotást tüntetnek fel, amely egy művész és egy magánbefektető kapcsolata alapján született. A cseh EU-elnökség ilyesfajta privatizációját elfogadhatatlannak tartom” – írta Topolánek kormányfőnek címzett levelében.
A tárlat Franciaországot egyetlen nagy sztrájkként mutatja, Romániát Drakula kastélyaként, Hollandiát mecsetektől hemzsegő, elárasztott vidékként, Dániát Mohamed prófétára is utaló Lego-országként, Magyarországot egy kolbászvázú Atomiummal is rendelkező óriási dinnyeföldként, Nagy-Britannia pedig csak „virtuális energiaként”, azaz nem látható módon jelenik meg a tablón.
Cerny egyébként a botrány kirobbanásakor úgy nyilatkozott, hogy „a groteszk túlzás és a misztifikáció a cseh kultúra egyik jellemzője, míg a hamis identitás kialakítása a kortárs művészet egyik stratégiája”. A művész egyébként az elmúlt években több botrányos és vitatott alkotással hívta fel magára a figyelmet. Egyik legismertebb és legvitatottabb műve a prágai Kampa szigeten látható: egy Csehország formájú apró tó közepén két férfi áll, és mintegy lepisili az országot. Az alkotás szökőkútként működik. Egy másik ismert műve – Szent Vencel döglött lovon – a városközpontban álló Lucerna-palota dísze. A mű karikatúrája a Vencel téren álló híres lovas szobornak, s néhány hétig a tér másik oldalán állt, szemben az eredeti alkotással. Szent Vencel egyébként Csehország védőszentje.
Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.
Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.
Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu
Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!
A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.
Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.
Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,
Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.
Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.
Több mint két évtizede játszik ugyanazokkal a számokkal, és most kifizetődött a kitartása: jelentkezett a hatoslottó múlt csütörtöki főnyereményének gazdája. A Prahova megyei férfi több mint 3,3 millió eurót, azaz 17,7 millió lejt vihet haza.