2011. augusztus 23., 06:082011. augusztus 23., 06:08
„A sajtóban megjelentekkel ellentétben Bonónak semmilyen szívproblémái nem voltak. Valótlanok azok az állítások, melyek szerint Bonót sürgősséggel kellett kórházba szállítani. Bono remek egészségnek örvend, és családjával Dél-Franciaországban tölti a vakációját” – fogalmaz a Reuters hírügynökséghez eljuttatott közlemény.
A híresztelés ezzel szemben az volt, hogy az erős szívdobogásra panaszkodó énekest múlt hét szerdán szállították egy monacói kórházba, és ugyan nem tartották bent, de a vizsgálat után az intézmény vezető szívspecialistája sok pihenést írt elő az 51 éves sztárnak. Két nappal később egy monacói kávézóban látták lazítani felesége, továbbá Julian Lennon és egy ír designer, John Rocha társaságában. A sajtó ugyanakkor emlékeztet, Bonónak az utóbbi időben ez a második egészségügyi panasza, miután tavaly egy sürgősségi hátműtétet kellett végrehajtani rajta, amely miatt csúszott a U2 turnéja is. Az ír zenekar nemrég fejezte be a világkörüli „360 fokos” turnéját, amely a maga több mint 736 millió dolláros eredményével minden idők pénzügyileg legsikeresebb turnéja lett.
Van egy gyümölcs, amelynek illata-íze nagyon jellemzi az erdélyi őszt: a rézüstben rotyogó lekvár, a pálinkafőző kályha füstje, a fáról frissen leszedett, kékesfényű termés íze.
Kossuth Rádió – újra mindenkié. Ez a szlogenje az augusztus 24-én teljes műsorstruktúrával visszatérő, megújult Kossuth Rádiónak – közölte a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. Sajtó és Marketing Iroda vasárnap az MTI-vel.
Felhagyott az agglegényélettel az RMDSZ alsóházi frakcióvezetője, megnősült Csoma Botond parlamenti képviselő. A kolozsvári politikus Deák-Sala Rebekát, Kós Károly dédunokáját vette el feleségül.
Egy hosszú éveken át tartó toxikus vagy bántalmazó kapcsolat lezárása akár „sikertörténet” is lehet, ezért Mészáros Andrea pszichoterapeuta szerint a növekvő válási számokat sem érdemes önmagukban értelmezni. Házasságról, válási okokról beszélgettünk.
Erdély a hátborzongató kastélyokon túl: családi kaland Románia hegyeiben – Felejtsd el a vámpírmeséket – a Keleti-Kárpátok drámai csúcsokat, barangoló medvéket és mély magányt kínálnak – ezzel a címmel, alcímmel közölt riportot a The Guardian.
A szürke maradt a legnépszerűbb autószín Romániában 2025-ben – erre a következtetésre jutott a Román Gépjármű-nyilvántartó Hivatal (RAR), miután összesítette a forgalmi engedélyekhez kapcsolódó adatokat mind az új, mind a használt autók esetében.
Öt ország 14 együttese mutatta meg Kolozsváron: a tánchoz nem kell közös nyelv. Egymás lépéseit tanulták, barátságokat kötöttek, és már a következő találkozást tervezik.
A Krónikának nyilatkozó Popa Armand informatikus, robotikatanár és amatőr csillagász szerint, ha van a természettudományok között olyan terület, amely gyereket és felnőttet egyaránt lenyűgöz, akkor az a csillagászat.
Augusztus közepén járunk, túl vagyunk Lőrinc napján, amely a magyar néphagyományban a görögdinnye-fogyasztás hallgatólagos lezárását jelentette.
Antal Emőke lett a Miss Balaton királynője. A szatmárnémeti lány a koronát elődjétől, a 2024-ben győztes Bábel Virágtól vehette át.