Hirdetés

Bögözi ágyakban térnek nyugovóra a migránsok

•  Fotó: Mihály Csaba

Fotó: Mihály Csaba

Nyugat-németországi menekülttáborok számára gyártanak ágykereteket Udvarhelyszéken: a Bögözben élő Jürgen Hausdorf németországi kapcsolatainak köszönhetően jutott az ágykeretek megrendeléséhez.

Dósa Ildikó

2016. január 11., 12:482016. január 11., 12:48

A hosszú ideje Udvarhelyszéken élő német férfi elmondta, mivel annak a tartománynak a szomszédságában, ahonnan származik, menekülttábort létesítettek, ottani barátai jöttek az ötlettel, hogyha már úgyis fémmegmunkálással foglalkozik, ágykereteket is gyárthatna. Az első darabokat novemberben sikerült elkészíteniük, két hónap alatt közel kétezerötszáz, emeletes fekhellyé alakítható ágykeretet szállítottak a Székelyföldről Németországba.

Mint Jürgen Hausdorf kifejtette, három-négy ember végzi azt a munkát, amelyet a kétezernél több ágykeret előállítása igényel. Az ágyak alsó vázát egy székelyudvarhelyi cég gyártja, az elektrosztatikus porfestést küküllőkeményfalvi festőműhelyben végzik: itt csomagolják a kereteket, amelyeket Bögözben raknak kamionra. A szerkezetekre Németországban az összeszerelés után matracrács és matrac kerül.

A mester hozzátette, egy sorozatban gyártott, emeletessé alakítható ágyváz kiszállítással együtt 130 euróba kerül. Kérdésünkre, hogy meddig gyárt ágykeretet a Németországban élő menekülteknek, annyit mondott, hogy amíg a kínaiak meg nem jelennek a piacon. Egyébként a fémvázakat robotgép segítségével gyártják, akárcsak a fémlépcsőket, amelyeket a német férfi bögözi cége készít.

Jürgen Hausdorf több mint húsz éve bútormérnökként került Székelyudvarhelyre, „lombikszékelynek” nevezi magát, és úgy véli, hogy a német és a magyar székely kultúra közel áll egymáshoz, ezért volt könnyű beilleszkednie a székelyföldi közösségbe. Azt is elmondta, megszerette a magyarokat, Udvarhelyszéket, ahonnan már nem is kíván elmenni. A mérnök eredetileg famegmunkálással kezdte, ahonnan hosszú út vezetett a fémmegmunkálásig, de elmondása szerint könnyebb fémmel dolgozni.

Több évtizedes tapasztalata tudatosította benne, hogy úgy tud a piacon megmaradni, ha a technikai fejlődést kihasználva lépéselőnyt szerez, ezért az emberi munkaerőt robottechnikával ötvözi. A menekültek számára Udvarhelyszéken gyártott keretek, ágytartozékok, melyeket egy német cég összeszerel, matraccal lát el és saját termékként adja el a megrendelőnek. A Bögözben gyártott kereteket a menekülteknek szállást adó tartomány önkormányzata rendelte meg. 

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 08., vasárnap

Ha van otthon káposzta és murok: drága hozzávalók nélkül is lehet különleges a menü

Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.

Ha van otthon káposzta és murok: drága hozzávalók nélkül is lehet különleges a menü
Hirdetés
2026. november 08., vasárnap

A Krav Maga több mint harcművészet: amerikai tapasztalatait adja tovább Kolozsváron Szabó Enikő

Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.

A Krav Maga több mint harcművészet: amerikai tapasztalatait adja tovább Kolozsváron Szabó Enikő
2026. november 07., szombat

Ötszáz méteren múlhat Európa legritkább halfajának fennmaradása – Újabb lépésekkel mentenék a kölöntesügért

Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.

Ötszáz méteren múlhat Európa legritkább halfajának fennmaradása – Újabb lépésekkel mentenék a kölöntesügért
2026. november 06., péntek

Újabb rekordot hozott az október, az El Niño fokozza az emberi tevékenység okozta felmelegedést

Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu

Újabb rekordot hozott az október, az El Niño fokozza az emberi tevékenység okozta felmelegedést
Hirdetés
2026. november 03., kedd

Zseniális magyarok kvíze: játssz és nyerj a Krónikával!

Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!

Zseniális magyarok kvíze: játssz és nyerj a Krónikával!
2026. november 02., hétfő

Veszélyesnek tartják a TikTokot, de a szülők többsége nem korlátozza gyermeke internetezését

A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.

Veszélyesnek tartják a TikTokot, de a szülők többsége nem korlátozza gyermeke internetezését
2026. november 01., vasárnap

Tánccal a magány ellen: közösséget épít a szenior örömtánc a Szilágyságban

Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.

Tánccal a magány ellen: közösséget épít a szenior örömtánc a Szilágyságban
Hirdetés
2026. november 01., vasárnap

A név kötelez: édességek édesburgonyából

Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,

A név kötelez: édességek édesburgonyából
A név kötelez: édességek édesburgonyából
2026. november 01., vasárnap

A név kötelez: édességek édesburgonyából

2026. október 29., csütörtök

Egy nettó minimálbérért borzonganak Drakula várában: a borsos ár sem riasztja el a vámpírlegendák rajongóit

Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.

Egy nettó minimálbérért borzonganak Drakula várában: a borsos ár sem riasztja el a vámpírlegendák rajongóit
2026. október 26., hétfő

Gasztrotérképen ízlelgethetjük Hargita megyét

Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.

Gasztrotérképen ízlelgethetjük Hargita megyét
Hirdetés
Hirdetés