
Fotó: Sports.ha.com
Minden idők legmagasabb összegéért kelt el egy baseball-kártya egy amerikai árverésen vasárnap: 12,6 millió dollár volt a leütési ár.
2022. augusztus 29., 08:482022. augusztus 29., 08:48
Az 1952-es kártya a baseball-sztár Mickey Mantle bajnoksági újonc évéből származik. A sportoló 17 éven keresztül volt a New York Yankees játékosa, 1974-ben került be az amerikai baseball hírességek csarnokába (Baseball Hall of Fame).
A 70 éve kiadott kártyát különösen értékessé tette, hogy nagyon jó állapotban maradt meg. A 12,6 millió dolláros ár több mint kétszerese az eddig legértékesebb baseball-kártyáénak, és jóval meghaladja az eddig legnagyobb összegért árverésre került sportereklye értékét – közölte a Heritage Auctions árverezési ház.
A vasárnapi árverés után Chris Ivy, a Heritage Auctions sportaukciós igazgatója úgy nyilatkozott a CNN-nek, hogy a nyolc számjegyű leütési ár egy sportereklye esetében még egy évtizeddel ezelőtt is puszta fantázia volt, most első alkalommal sikerült átlépni ezt a határt.
A most 12,6 millió dollárért elkelt kártyát árverésre bocsátó korábbi tulajdonosa szintén rekord áron vásárolta még 1991-ben, ami akkor 50 ezer dollár volt.
Karácsonyfát, legót, könyvet, kortársaik körében divatos számítógépes játékokat is kértek a lövétei kisdiákok idén az Angyaltól. A gyerekek a Krónikának arról is beszéltek, mit jelent számukra a karácsony az ajándékokon túl.
Különleges újévi koncerttel indul a zenei év Kolozsváron: a Magyar Örökség díjas 100 Tagú Cigányzenekar lép fel a zeneakadémia nemrég átadott nagytermében. Az est sokszínű műsorral és rangos vendégművészekkel ígér emlékezetes zenei élményt.
Padlón az IQ-nk: Románia európai utolsó az általános intelligenciahányadost tekintve a World Poulation Review nemzetközi adatgyűjtő portál IQ-teszteket összesítő rangsorában.
Nyolcszáz hátrányos helyzetű magyarországi és határon túli gyereket látott vendégül Budapesten, a Parlamentben az Országgyűlés Hivatala és a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat (NGYSZ) szombaton.
Életét vesztette egy román alpinista egy expedíció során a chilei Ojos del Salado tűzhányón, amely a világ legmagasabb aktív vulkánja. A chilei csendőrség speciális egységei rendkívül nehezen megközelíthető helyről próbálják meg kiemelni a holttestet.
Két eurós jegyet kell fizetni a Trevi-kúthoz látogató olasz és külföldi turistáknak február elsejétől – jelentette be Roberto Gualtieri római főpolgármester pénteken.
A téli hónapok gasztronómiája nehezen képzelhető el savanyú káposzta nélkül: aki nem maga teszi el, az megvásárolja a piacon vagy a nagyáruházakban. A sokoldalúan felhasználható, méltán népszerű vitaminbombát a világ számos pontján ismerik.
Egy kutyafalka négy autót rongált meg Aradon, belemartak a gépkocsik karosszériájába, darabokat téptek le azokból. Feltehetően az autókban rejtőző macskák miatt viselkedtek agresszíven az ebek, amelyek közt kóbor kutyák is voltak.
Wiz Khalifa amerikai rappert csütörtökön 9 hónap letöltendő börtönbüntetésre ítélte jogerősen a Konstanca megyei ítélőtábla veszélyes drogok saját használatra való birtoklása miatt.
Földes László Hobo december 19-én, pénteken a Kolozsvári Állami Magyar Színházban ad koncertet. Hobo a magyar blues élő legendájának számít.
szóljon hozzá!