
Bereczky Botond (balra) szerint a zenekar nagy hangsúlyt fordít a látványra a szombati élő műsorban
Fotó: Facebook/No Sugar
Merjünk önmagunk lenni, és éljük meg a jelen pillanatot – többek között ezt szeretné üzeni a Falak című dalával a gyergyószentmiklósi No Sugar zenekar, amely szombaton élőben lép fel A Dal 2021-ben.
2021. február 05., 17:252021. február 05., 17:25
A Dal 2021 szombati, második válogatójában a gyergyószentmiklósi No Sugar zenekar is színpadra lép. „Nagyon várjuk már a szombatot, folyamatosan készülünk. Nagy hangsúlyt fordítunk a látványra, mivel a televíziós műsorokban ez is fontos. Ferenczi Zoltán billentyűsünk állította össze a látványelemeket, szerintünk ütősre sikeredett” – mondta a Krónika érdeklődésére Bereczky Botond, a zenekar gitárosa. Hozzátette,
„A videóklipben megjelenik egy maszk, amellyel azt szeretnénk üzenni, hogy merjünk önmagunk lenni, kiállni a sorból, felvállalni önmagunkat. A dalszövegnek is van üzenete: úgy éljük meg a jelen pillanatot, hogy azt ne mérgezze meg a jobb, nagyobb, szebb utáni folyamatos sóvárgás. Minden úgy van jól, ahogy van” – hangsúlyozta a dalszövegíró, aki arra kérte a műsor nézőit, ha szeretik a zenekart, munkásságukat és a Falak című zeneművet, szavazzanak rájuk, ha lehetőség nyílik majd.
A Duna Televízióban romániai idő szerint 20 óra 35 perckor kezdődő élő műsorban ismét tíz produkciót láthatnak a nézők.
A második válogatóban színpadra lép továbbá Andelic Jonathan (dalának címe: Áldom), anevemandras/Kállay Saunders (Hazaérek majd), GERENDAS ft. Dárdai Blanka (Senkié), a LongStoryShort! (Talán holnap), Noémo (Hableány), Pejtsik Panna (Fehér elefánt), a Phoenix RT feat Diószegi Kiki (Jelzőfény), Szabó Leslie (Legyen másnak is jó), valamint YOULI (A legjobb).
A március 13-i fináléban a zsűri által legjobbnak ítélt, legmagasabb pontszámot kapó négy produkcióra szavazhatnak a nézők, az ő voksaik alapján derül ki a végső győztes kiléte. Az év dalának előadója tízmillió forint pénzjutalmat kap, a zsűri pontjai alapján a legjobb négy közé kerülő másik három produkció öt-ötmillió forinttal gazdagodik. A további négy döntős versenyző egy-egymillió forint díjazásban részesül.
mellette a zsűri még Galda Leventét (Eredő), a Tortugát (Törnek az ablakok) és Hajdu Eriket (Szürke madár) juttatta tovább pontszámaival. Az ötödik továbbjutót a közönség választotta ki szavazataival, a legtöbb voksot a Mudfield és a Nincsen szerencsém című dal kapta, amely szintén bekerült az elődöntőbe.
A Dal 2021 műsorvezetője két korábbi győztes, Orsovai Renáta és Fehérvári Gábor Alfréd „Freddie”. A versenyről részletes információk A Dal 2021 honlapján, valamint Facebook-, Instagram- és YouTube-oldalán találhatók, ezeken extra tartalom, videó és cikk is elérhető a műsorról.
A május 1-jei hosszú hétvége különösen hideg időjárással érkezik, amilyet az elmúlt években már nemigen tapasztaltunk.
Már csak pár óra választ el minket a május elsejei hosszú hétvégétől, amikor sokan útra kelnek. A hegyekbe készülőknek üzennek a hegyimentők, akik amúgy a szokásosnál nagyobb létszámban állnak készenlétben, hogy ott legyenek, ha baj történik.
Szabályozott keretek közé terelné a gazdátlan macskák ellátását Kolozsvár önkormányzata: a lakótársulások beleegyezésével kihelyezett menedékházakkal, kijelölt felelősökkel és szigorú higiéniai előírásokkal indul kísérleti program a város 80 helyszínén.
Az észak-amerikai mozikasszáknál 97 millió dolláros, világszerte pedig összesen 217 millió dolláros bevételt könyvelhetett el a hétvégén a „pop királyáról” szóló, Michael című film, ami rekord az életrajzi alkotások mezőnyében.
Egyik legszelídebb karakterű, valóban zöld tavaszi zöldségünk a fejes saláta, amelynek többféle változata illeszthető be az étrendünkbe.
Bepillantottunk a világhírű Cirque de Soleil Kolozsváron egymás után öt alkalommal is előadott, Ovo című előadásának kulisszái mögé.
Varga Csaba nagyváradi hegymászó ismét csúcsra tör, jelenleg már Nepálban van, az alaptáborban: célja a Föld 5. legmagasabb hegycsúcsa, a 8462 méter magas Makalu központi csúcsának az elérése pótlólagos oxigén és magashegyi teherhordók segítsége nélkül.
A tavasz kezdetével látványosan megugrott a takarítási szolgáltatások iránti igény Romániában: márciusban 57 százalékkal több megrendelést regisztráltak, mint a téli hónapok átlagában – derül ki a HomeRun szolgáltatásközvetítő platform elemzéséből.
Balkáni és latin-amerikai ritmusok, grúz többszólamúság, mongol torokének, valamint cigány, magyar és erdélyi zene várja a közönséget július 30. és augusztus 2. között a Méra Világzenei Csűrfesztiválon, Kalotaszegen.
Az idei évben az égbolt kivételes csillagászati látványosságot kínál: egy teljes napfogyatkozást, ritka eseményt, amely világszerte felkelti a csillagászat iránt rajongók érdeklődését.
szóljon hozzá!