
A Neamţ megyei katasztrófavédelmi felügyelőség 15 ezer lejes pénzbírságot rótt ki annak a Piatra Neamţ-i bevásárlóközpontnak a vezetőségére, ahol a péntek esti koncerten túlzsúfoltság miatt többen elájultak.
2016. május 23., 15:432016. május 23., 15:43
A Neamţ megyei rendőrség szombaton eljárást indított gondatlanságból elkövetett testi sértés, valamint a munkaügyi biztonsági és egészségügyi előírások betartásának elmulasztása miatt. A chişinăui Carla\'s Dreams zenekar koncertjén kétezren zsúfolódtak be egy kicsi terembe, ahol a levegőtlenség miatt többen rosszul lettek. A koncertet félbe kellett szakítani, a helyszínen kilenc embert kellett ellátniuk az orvosoknak, öten pedig kórházba kerültek.
Az ügyben több személyt kihallgatnak, az ügyészség azt akarja kideríteni, ki a felelős a koncerten történtekért. A Carla\'s Dreams zenekar Facebook-oldalán közölte, soha többé nem szabadna hasonló körülmények között koncerteket szervezni, hiszen sokkal nagyobb baj is történhetett volna. A zenekar közlését több ezren osztották meg a Facebookon, a kommentelők arra hívták fel a figyelmet, hogy a hatóságok nem tanultak a tavaly október 30-án történt, bukaresti Colevtiv-tragédiából, amelynek következtében 64-en vesztették életüket.
Van egy gyümölcs, amelynek illata-íze nagyon jellemzi az erdélyi őszt: a rézüstben rotyogó lekvár, a pálinkafőző kályha füstje, a fáról frissen leszedett, kékesfényű termés íze.
Kossuth Rádió – újra mindenkié. Ez a szlogenje az augusztus 24-én teljes műsorstruktúrával visszatérő, megújult Kossuth Rádiónak – közölte a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. Sajtó és Marketing Iroda vasárnap az MTI-vel.
Felhagyott az agglegényélettel az RMDSZ alsóházi frakcióvezetője, megnősült Csoma Botond parlamenti képviselő. A kolozsvári politikus Deák-Sala Rebekát, Kós Károly dédunokáját vette el feleségül.
Egy hosszú éveken át tartó toxikus vagy bántalmazó kapcsolat lezárása akár „sikertörténet” is lehet, ezért Mészáros Andrea pszichoterapeuta szerint a növekvő válási számokat sem érdemes önmagukban értelmezni. Házasságról, válási okokról beszélgettünk.
Erdély a hátborzongató kastélyokon túl: családi kaland Románia hegyeiben – Felejtsd el a vámpírmeséket – a Keleti-Kárpátok drámai csúcsokat, barangoló medvéket és mély magányt kínálnak – ezzel a címmel, alcímmel közölt riportot a The Guardian.
A szürke maradt a legnépszerűbb autószín Romániában 2025-ben – erre a következtetésre jutott a Román Gépjármű-nyilvántartó Hivatal (RAR), miután összesítette a forgalmi engedélyekhez kapcsolódó adatokat mind az új, mind a használt autók esetében.
Öt ország 14 együttese mutatta meg Kolozsváron: a tánchoz nem kell közös nyelv. Egymás lépéseit tanulták, barátságokat kötöttek, és már a következő találkozást tervezik.
A Krónikának nyilatkozó Popa Armand informatikus, robotikatanár és amatőr csillagász szerint, ha van a természettudományok között olyan terület, amely gyereket és felnőttet egyaránt lenyűgöz, akkor az a csillagászat.
Augusztus közepén járunk, túl vagyunk Lőrinc napján, amely a magyar néphagyományban a görögdinnye-fogyasztás hallgatólagos lezárását jelentette.
Antal Emőke lett a Miss Balaton királynője. A szatmárnémeti lány a koronát elődjétől, a 2024-ben győztes Bábel Virágtól vehette át.
szóljon hozzá!