
Bezárta kapuit hétfőn a szejkefürdői borvízmúzeum, ahol látogatókban gazdag szezonról számoltak be az illetékesek. Többnyire magyarországi és román vidékről származó családos turisták keresték fel az intézményt, de helyiekben sem volt hiány.
2014. szeptember 30., 19:062014. szeptember 30., 19:06
Augusztus végén csak néhány hétig tervezték nyitva tartani az intézményt kísérleti jelleggel, az érdeklődők számából azonban látszott, hogy érdemes meghosszabbítani ezt az időszakot – közölte Miklós Zoltán, az intézményért felelős Haáz Rezső Múzeum igazgatója.
Mint mondta, azért tartotta fontosnak a szeptemberi nyitva tartást, nehogy rossz szájízzel távozzanak az érdeklődők a zárt kapuk láttán. Több városi programba is bekapcsolódtak az intézmény népszerűsítése érdekében. Ilyen volt például a mobilitás hete, amikor a résztvevők Szejkefürdőre szaladtak, majd ingyenes tárlatvezetésben is részesültek.
A múzeum vezetői a továbbiakban is szívesen beengedik a turistákat, ha nagyobb csoportokról van szó, ám ennek érdekében előre kell egyeztetni az illetékesekkel. A múzeumot jövő év május elsején nyitják ki újra, amikor nyílt napot is tartanak.
A fürdő északi oldalán 2004–2008 között épült fel a kétszintes, teljesen fából készült kiállítási épület, amelynek célja otthont adni a székelyföldi borvízforrásokat és fürdőket bemutató kiállításnak. A látogatók megtekinthetik a Szejke-vizes korsókat és a vizet szállító bivalyos szekeret is, melyek a város jelképeivé váltak.
Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.
Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.
Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.
Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu
Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!
A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.
Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.
Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,
Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.
Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.
szóljon hozzá!