Berlinben a legnagyobb szilveszteri buli

A világ legnagyobb szabadtéri szilveszteri bulijára készül a német főváros: a Brandenburgi kapu környékére több mint egymillió embert várnak december 31-én.

2009. december 30., 11:252009. december 30., 11:25

Az óév búcsúztatására összegyűlő tömegnek a világhírű kaputól egészen a Siegessäuléig, vagyis a Győzelmi oszlopig terjedő szabad tér rendelkezésére áll majd, ami magában foglalja a Június 17. sugárút több mint két kilométeres szakaszát is.

Az idei szilveszter különleges fénypontja az az átlátszó színpad, amelyen keresztül látható lesz a Brandenburgi kapu is. A szórakozni vágyókat óriáskerék és éjfélkor természetesen tűzijáték is várja.

A szervezők öt sátrat és kivetítőket is felállítanak, számos popkoncerttel készülnek. A rendezvények 31-én már délután kettőkor elkezdődnek, 21 óra után azonban várhatóan lezárják a zónát, mert addigra megtelik az elkerített rész.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 14., vasárnap

Nagyon Románia, de közben mégsem az: ahol összecsókolózik a Duna a tengerrel (2. rész)

Erdélyből Moldván át Dobrudzsába utazva páratlan élmény ellátogatni a világ legnemzetközibb folyója, a Duna deltájába, amely a világörökség részeként eleve egyedi látványosság. Ugyanakkor a nyaralás élvezetét csak fokozza a tenger.

Nagyon Románia, de közben mégsem az: ahol összecsókolózik a Duna a tengerrel (2. rész)
2025. szeptember 14., vasárnap

Idén is muzsikál az erdő a Partiumban

Szeptember 26–28. között Gyulán és környékén rendezik meg a Muzsikál az erdő programsorozatot.

Idén is muzsikál az erdő a Partiumban
Idén is muzsikál az erdő a Partiumban
2025. szeptember 14., vasárnap

Idén is muzsikál az erdő a Partiumban

2025. szeptember 14., vasárnap

Több személyt őrizetbe vettek a halálos craiovai utcai tömegverekedés nyomán

Három személy került 24 órás őrizetbe a halálos áldozattal járó szombati craiovai tömegverekedés résztvevői közül. Az ügyészség az előzetes letartóztatásukat indítványozza a Dolj megyei törvényszéknek – számolt be vasárnap a Dolj megyei rendőrség.

Több személyt őrizetbe vettek a halálos craiovai utcai tömegverekedés nyomán
2025. szeptember 13., szombat

Elkapott és megevett egy galambot: eljárás indult egy jászvásári nő ellen

A Iaşi megyei rendőrség állatkínzás miatt eljárást indított egy 54 éves nő ellen, aki a gyanú szerint elkapott egy galambot és megette. A nő „nem megfelelő” viselkedése miatt a Socola Intézetbe szállították kezelésre.

Elkapott és megevett egy galambot: eljárás indult egy jászvásári nő ellen
2025. szeptember 13., szombat

Nagyon Románia, de közben mégsem az: ahol összecsókolózik a Duna a tengerrel (1. rész)

Erdélyből Moldván át Dobrudzsába utazva páratlan élmény ellátogatni a világ legnemzetközibb folyója, a Duna romániai deltájába, amely a világörökség részeként eleve egyedi látványosság. A nyaralás élvezetét csak fokozza, ha a tengerpartra látogatunk.

Nagyon Románia, de közben mégsem az: ahol összecsókolózik a Duna a tengerrel (1. rész)
2025. szeptember 13., szombat

Egy ember meghalt egy véres összetűzésben Craiován

Egy ember meghalt, négy pedig megsérült és kórházba került egy szombaton Craiova egyik sugárútján történt konfliktus nyomán – közölte a Dolj megyei rendőrség. Sajtóértesülések szerint három embert őrizetbe vettek.

Egy ember meghalt egy véres összetűzésben Craiován
2025. szeptember 12., péntek

Meggyilkoltak, majd az erdőben elástak egy székelyudvarhelyi férfit Magyarországon

Élettársa veje gyilkolt meg egy román állampolgárságú férfit a magyarországi Tiszakécskén. Az elkövető egy erdőben elásta a székelyudvarhelyi származású áldozat holttestét.

Meggyilkoltak, majd az erdőben elástak egy székelyudvarhelyi férfit Magyarországon
2025. szeptember 11., csütörtök

Bulgáriában és Romániában a legalacsonyabb a születéskor várható élettartam

Az Európai Unió tagállamai közül 2024-ben Bulgáriában és Romániában volt a születéskor várható legalacsonyabb élettartam, 75,9, illetve 76,6 év, míg az uniós átlag 81,7 év, 0,3 évvel magasabb, mint 2023-ban – derül ki az Eurostat adataiból.

Bulgáriában és Romániában a legalacsonyabb a születéskor várható élettartam
2025. szeptember 10., szerda

Kolozsvári tengerek kincsei: időszaki őslénytani kiállítás nyílik a BBTE-n

Szeptember végéig látogatható a Kolozsvári tengerek kincsei című időszaki tárlat, amely az egyetem őslénytani gyűjteményeit és Kolozs megye természeti örökségét mutatja be beltéri és kültéri installációkon keresztül.

Kolozsvári tengerek kincsei: időszaki őslénytani kiállítás nyílik a BBTE-n
2025. szeptember 09., kedd

Temetőt hoznak létre házi kedvencek számára Kolozsváron

A kolozsvári városrendezési bizottság jóváhagyta a város első kisállattemetőjének létrehozását.

Temetőt hoznak létre házi kedvencek számára Kolozsváron