2011. december 14., 08:582011. december 14., 08:58
Az alkotást és a film készítőjét Csíki András, a Hargita Megyei Sport- és Ifjúsági Igazgatóság vezetője méltatta. Hangsúlyozta, hogy Becze Zoltán dokumentaristaként, rendezőként, szerkesztőként már több kiváló dokumentumfilmet készített, A korondi Herkules azonban talán a legsikerültebb valamennyi közül, amit mi sem bizonyít jobban, mint a Lakiteleki Filmfesztiválon elnyert Hír Tv és közönségdíj.
Lőrincz Mártonról szólva, a 2011-es esztendő kettős évforduló: 100 éve született, és 75 éve lett olimpiai bajnok. 1936-ban Berlinben magyar színekben szerzett érmet. A díjjal akkoriban járó tölgyfacsemetét nem ültethette el szülőföldjén, mivel nem térhetett haza, ezért a magyarországi Szentesen gyökereztette meg. A település fiává fogadta az olimpiai bajnokot, a tölgyfa azóta is zöldell, és a körülötte kialakított teret is a birkózóról nevezték el. Lőrincz Márton később Argentínába került, és Buenos Airesben hunyt el. A korondi sportklub azóta felvette az olimpikon birkózó nevét, és januárban tartják a 12. emlékversenyt. „Ajándékot kaptunk ezzel a filmmel, olyant, amit a korondiak, az ifjú generáció megérdemelt” – fogalmazott a bemutató végén Ambrus Sándor, a Lőrincz Márton Sportklub elnöke.
Van egy gyümölcs, amelynek illata-íze nagyon jellemzi az erdélyi őszt: a rézüstben rotyogó lekvár, a pálinkafőző kályha füstje, a fáról frissen leszedett, kékesfényű termés íze.
Kossuth Rádió – újra mindenkié. Ez a szlogenje az augusztus 24-én teljes műsorstruktúrával visszatérő, megújult Kossuth Rádiónak – közölte a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. Sajtó és Marketing Iroda vasárnap az MTI-vel.
Felhagyott az agglegényélettel az RMDSZ alsóházi frakcióvezetője, megnősült Csoma Botond parlamenti képviselő. A kolozsvári politikus Deák-Sala Rebekát, Kós Károly dédunokáját vette el feleségül.
Egy hosszú éveken át tartó toxikus vagy bántalmazó kapcsolat lezárása akár „sikertörténet” is lehet, ezért Mészáros Andrea pszichoterapeuta szerint a növekvő válási számokat sem érdemes önmagukban értelmezni. Házasságról, válási okokról beszélgettünk.
Erdély a hátborzongató kastélyokon túl: családi kaland Románia hegyeiben – Felejtsd el a vámpírmeséket – a Keleti-Kárpátok drámai csúcsokat, barangoló medvéket és mély magányt kínálnak – ezzel a címmel, alcímmel közölt riportot a The Guardian.
A szürke maradt a legnépszerűbb autószín Romániában 2025-ben – erre a következtetésre jutott a Román Gépjármű-nyilvántartó Hivatal (RAR), miután összesítette a forgalmi engedélyekhez kapcsolódó adatokat mind az új, mind a használt autók esetében.
Öt ország 14 együttese mutatta meg Kolozsváron: a tánchoz nem kell közös nyelv. Egymás lépéseit tanulták, barátságokat kötöttek, és már a következő találkozást tervezik.
A Krónikának nyilatkozó Popa Armand informatikus, robotikatanár és amatőr csillagász szerint, ha van a természettudományok között olyan terület, amely gyereket és felnőttet egyaránt lenyűgöz, akkor az a csillagászat.
Augusztus közepén járunk, túl vagyunk Lőrinc napján, amely a magyar néphagyományban a görögdinnye-fogyasztás hallgatólagos lezárását jelentette.
Antal Emőke lett a Miss Balaton királynője. A szatmárnémeti lány a koronát elődjétől, a 2024-ben győztes Bábel Virágtól vehette át.