
Bábszínházi előadásokkal, interaktív koncertekkel, valamint kézműves foglalkozásokkal várják a gyerekeket a Szatmárnémetiben tizenhatodik alkalommal, augusztus 20–27. között rendezendő Partiumi Magyar Napokon.
2017. augusztus 02., 11:222017. augusztus 02., 11:22
A szervezők idén is nagy hangsúlyt fektetnek az augusztus 20–27. között rendezendő 16. Partiumi Magyar Napok gyerekprogramjaira, melyek ezúttal egy különleges helyszínen, a szatmárnémeti Tűzoltótorony tövében kapnak helyet.
– hívják fel figyelmet a szervezők.
A bábszínházi és színházi előadásokon olyan neves társulatok szórakoztatják majd a kicsiket, mint a Manna és a Neptun Brigád, akik augusztus 20-án Szatmárnémetibe hozzák a Világszép Nádszálkisasszony című produkciójukat. A zenés mesejátékot leginkább a „mozgalmas” szóval jellemezik: folyamatos a cselekmény, és sokszor nem a szavak fejezik ki az érzelmeket, hangulatokat, hanem inkább a mozdulatok dominálnak.
A Világszép Nádszálkisasszony olyan előadás, amely tényleg a gyerekeknek szól, nincs benne mélyebb értelmezési réteg, ami a felnőttekre vár, ezúttal ők csak kísérőként tartanak a kicsikkel. Benedek Elek meséje újjászületett Litvai Nelli tollából – így egy igazi mai történetet tekinthetnek meg a gyerek és szüleik élő zenével. Az előadást öt év fölötti gyerekeknek ajánlják a szervezők, helyszíne a Szatmárnémeti Északi Színház.
valamint augusztus 25-én a budapesti Aranyszamár Társulat Szatmárnémetibe hozza Wass Albert gyerekeknek szóló darabját, az Erdők könyvét, egy tüneményes teremtéstörténetet varázslatos lényekkel, tündérekkel és boszorkányokkal.
A zenekar az 1980-as évek végén tűnt fel a magyar népzenei palettán. Táncházi zenekarként, táncegyüttesek kísérőiként váltak ismertté, majd rövidesen önálló koncertjeiken népszerűsítették a magyar és Kárpát-medencei népzenét Svédországtól Szicíliáig, Kanadától Japánig.
A magyar gyerekek körében egyik legnépszerűbb együttesként ma is arra törekszenek, mint a kezdetekben: megismertetni, megszerettetni a gyerekekkel és szüleikkel a magyar népzenét, néptáncot, régi népszokásokat, vagyis mindazt a páratlan kulturális kincset, melyet elődeink hagytak ránk örökségül.
ahol a Belvárosi Betyárok fergetegesnek ígérkező koncertjén tombolhatnak a résztvevők. A gyerekközönség újdonsült kedvencei, a Belvárosi Betyárok műsora egy régóta fennálló hiányt pótolt a gyerekeknek szóló produkciók színterén, hiszen olyan koncepcióval és igénnyel született, miszerint a gyerekeknek is kijár a tartalmas zenei szórakozás.
A játékos, irodalmi ihletésű dalszövegekre írt zeneművek átkalauzolják a kicsiket különböző népek zenéin és olyan alapműfajokon, mint a magyar népzene, a bluegrass, a country vagy épp a reggae. Dalaik különlegessége, hogy egyszerre több irányba is működnek – a kicsiknek szóló, rengeteg humorral, nyelvi leleménnyel megírt dalszövegek olyan rejtett tartalmat is hordoznak, amely a felnőtt közönség számára is érdekes lehet.
– közölte Stier Péter főszervező. Mint kifejtette, tavaly nagy sikernek örvendett a fiatalok körében a filmvetítés, melyet idén „magasabb szintre emeltek”, és napi rendszerességgel várják majd a fiatalokat a Tűzoltótorony melletti színpadhoz, mely a bábszínházi produkciók és koncertek után, estére szabadtéri mozivá válik. Olyan művészfilmeket és más filmtörténeti alkotásokat lehet megtekinteni, amelyeket első alkalommal vetítenek Szatmáron.
A Széchenyi utcában és a Kossuth-kertben szervezett programok keretében a gyerekeket kézműves foglalkozásokkal, különböző vetélkedőkkel és versenyekkel, népi játszókerttel és gólyalábas műsorral, illetve bohócokkal várják.
Van egy gyümölcs, amelynek illata-íze nagyon jellemzi az erdélyi őszt: a rézüstben rotyogó lekvár, a pálinkafőző kályha füstje, a fáról frissen leszedett, kékesfényű termés íze.
Kossuth Rádió – újra mindenkié. Ez a szlogenje az augusztus 24-én teljes műsorstruktúrával visszatérő, megújult Kossuth Rádiónak – közölte a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. Sajtó és Marketing Iroda vasárnap az MTI-vel.
Felhagyott az agglegényélettel az RMDSZ alsóházi frakcióvezetője, megnősült Csoma Botond parlamenti képviselő. A kolozsvári politikus Deák-Sala Rebekát, Kós Károly dédunokáját vette el feleségül.
Egy hosszú éveken át tartó toxikus vagy bántalmazó kapcsolat lezárása akár „sikertörténet” is lehet, ezért Mészáros Andrea pszichoterapeuta szerint a növekvő válási számokat sem érdemes önmagukban értelmezni. Házasságról, válási okokról beszélgettünk.
Erdély a hátborzongató kastélyokon túl: családi kaland Románia hegyeiben – Felejtsd el a vámpírmeséket – a Keleti-Kárpátok drámai csúcsokat, barangoló medvéket és mély magányt kínálnak – ezzel a címmel, alcímmel közölt riportot a The Guardian.
A szürke maradt a legnépszerűbb autószín Romániában 2025-ben – erre a következtetésre jutott a Román Gépjármű-nyilvántartó Hivatal (RAR), miután összesítette a forgalmi engedélyekhez kapcsolódó adatokat mind az új, mind a használt autók esetében.
Öt ország 14 együttese mutatta meg Kolozsváron: a tánchoz nem kell közös nyelv. Egymás lépéseit tanulták, barátságokat kötöttek, és már a következő találkozást tervezik.
A Krónikának nyilatkozó Popa Armand informatikus, robotikatanár és amatőr csillagász szerint, ha van a természettudományok között olyan terület, amely gyereket és felnőttet egyaránt lenyűgöz, akkor az a csillagászat.
Augusztus közepén járunk, túl vagyunk Lőrinc napján, amely a magyar néphagyományban a görögdinnye-fogyasztás hallgatólagos lezárását jelentette.
Antal Emőke lett a Miss Balaton királynője. A szatmárnémeti lány a koronát elődjétől, a 2024-ben győztes Bábel Virágtól vehette át.
szóljon hozzá!