
2008. december 01., 15:462008. december 01., 15:46
Először GPS-en (globális helymeghatározó rendszeren) akarták kiadni koncertfelvételeiket, de az túl bonyolult és túl költséges lett volna – idézte fel a Belga Élő című kiadványa kapcsán Titusz, aki szerint fel kell készülni arra, hogy a CD-k előbb-utóbb meg fognak szűnni és helyettük valami más terjed majd el. A pendrive-on két órányi Belga-koncert hallható, amit több fellépésen rögzítettek a Zigilemez tavalyi megjelenése óta.
Az adattárolón található dalok között valamennyi nagy Belga-sláger (Mit parodizálsz, Kalauz, Új világ, Az a baj, Gépkocsi, Nemzeti hip-hop) élő változata rajta van. A vásárló ehhez kap még egy 48 oldalas fotóalbumot is. Titusz közölte: valamikor lesz új Belga-stúdióalbum is, de a dalok még \"embrionális\" állapotban vannak.
\"Már dolgozom az alapokon, persze az is lehet, hogy ezekből nemcsak Belga-dalok születnek\" – mondta annak kapcsán, hogy nemrég megjelent a Carbonfools új lemeze is CD-n. Ezt a formációt – 2000 óta létezik, Titusz mellett Tóth Szabolcs szitárművész volt az alapító tag – az elektronikus alapok és az élő hangszeres muzsika fúziója határozza meg. A Belga egyébként a magyarországi hip-hop szcéna egyik rendhagyó alakja. Az amerikai hip-hop hagyományokat követők árulónak tartják őket, ők viszont ezzel nem törődnek: szellemes, népszerű, zömében hip-hop alapú számokat gyártanak.
Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.
Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.
Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu
Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!
A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.
Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.
Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,
Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.
Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.
Több mint két évtizede játszik ugyanazokkal a számokkal, és most kifizetődött a kitartása: jelentkezett a hatoslottó múlt csütörtöki főnyereményének gazdája. A Prahova megyei férfi több mint 3,3 millió eurót, azaz 17,7 millió lejt vihet haza.