Hirdetés

Jamie Oliver beleszeretett a szilágysági szilvapálinkába

Beleszeretett a Szilágy megyei pálinkába Jamie Oliver. A tévés műsorokból is ismert, világszerte népszerű brit szakács az október végén zárult torinói gasztronómiai fesztiválon kóstolta meg az erdélyi szilvapálinkát, amelyet Mircea Groza szilágysági szakács – aki mellesleg a megyei tanács tagjaként a kulturális örökség megőrzéséért felel – ajándékozott neki.

2014. november 05., 17:132014. november 05., 17:13

„Egy üveg 18 éves, általam készített szilágysági szilvapálinkát ajándékoztam Jamie Olivernek. Nagyon örült, és meghívott magához decemberre, amikor Londonba látogatok. Nem beszéltünk túl sokat, mert nem tudok jól angolul, viszont készítettünk közös képet\" – nyilatkozta a büszke szakács.

Ugyanígy kedveskedett az úgynevezett Slow Food-mozgalom megteremtőjének, az olaszországi Carlo Petrininek is. A Nyugat-Európában erőteljesen népszerűsített, immár 190 országban jelen lévő kezdeményezés a gyorsétel (fast food) ellensúlyozásaként jött létre az 1980-as években. Lényege, hogy a hagyományos, vidéki konyhát, a saját termesztésű növények fogyasztását helyezze előtérbe a globalizáció térnyerésével szemben.

Mircea Groza a fesztiválra többek között vitt a különleges szilágysági cukormentes szilvaízből, mangalica szalonnából, aszalt szilvás édes kukoricából, valamint a csípőspaprikából készült ízből. A fesztivál keretében az olaszországi gasztronómiai egyetemnek mesélt többek közt a szilvaízkészítés „rituáléjáról\", gyermekkori emlékeiről, szülőfalujáról, nagyszülei konyhájáról. A hagyományos szilvaízről szólva kifejtette, falusi emberek régen gyógyírként használták, többek közt csomborral keverve bélférgesség ellen.

A torinói fesztivál – amelyen egyébként Erdélyt a Brassó megyei Szászfehéregyháza is képviselte – több mint ezer kiállítót sorakoztatott fel a világ 130 országából, és mintegy 220 ezren fordultak meg a standoknál. A 39 éves Jamie Oliver főzőműsorait világszerte figyelemmel követik a gasztronómia szerelmesei. A népszerű tévés személyiséget 2003-ban a Brit Birodalom rendjének tagjává avatták.

Borzási Beatrix

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 08., vasárnap

Ha van otthon káposzta és murok: drága hozzávalók nélkül is lehet különleges a menü

Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.

Ha van otthon káposzta és murok: drága hozzávalók nélkül is lehet különleges a menü
Hirdetés
2026. november 08., vasárnap

A Krav Maga több mint harcművészet: amerikai tapasztalatait adja tovább Kolozsváron Szabó Enikő

Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.

A Krav Maga több mint harcművészet: amerikai tapasztalatait adja tovább Kolozsváron Szabó Enikő
2026. november 07., szombat

Ötszáz méteren múlhat Európa legritkább halfajának fennmaradása – Újabb lépésekkel mentenék a kölöntesügért

Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.

Ötszáz méteren múlhat Európa legritkább halfajának fennmaradása – Újabb lépésekkel mentenék a kölöntesügért
2026. november 06., péntek

Újabb rekordot hozott az október, az El Niño fokozza az emberi tevékenység okozta felmelegedést

Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu

Újabb rekordot hozott az október, az El Niño fokozza az emberi tevékenység okozta felmelegedést
Hirdetés
2026. november 03., kedd

Zseniális magyarok kvíze: játssz és nyerj a Krónikával!

Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!

Zseniális magyarok kvíze: játssz és nyerj a Krónikával!
2026. november 02., hétfő

Veszélyesnek tartják a TikTokot, de a szülők többsége nem korlátozza gyermeke internetezését

A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.

Veszélyesnek tartják a TikTokot, de a szülők többsége nem korlátozza gyermeke internetezését
2026. november 01., vasárnap

Tánccal a magány ellen: közösséget épít a szenior örömtánc a Szilágyságban

Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.

Tánccal a magány ellen: közösséget épít a szenior örömtánc a Szilágyságban
Hirdetés
2026. november 01., vasárnap

A név kötelez: édességek édesburgonyából

Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,

A név kötelez: édességek édesburgonyából
A név kötelez: édességek édesburgonyából
2026. november 01., vasárnap

A név kötelez: édességek édesburgonyából

2026. október 29., csütörtök

Egy nettó minimálbérért borzonganak Drakula várában: a borsos ár sem riasztja el a vámpírlegendák rajongóit

Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.

Egy nettó minimálbérért borzonganak Drakula várában: a borsos ár sem riasztja el a vámpírlegendák rajongóit
2026. október 26., hétfő

Gasztrotérképen ízlelgethetjük Hargita megyét

Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.

Gasztrotérképen ízlelgethetjük Hargita megyét
Hirdetés
Hirdetés