2010. május 21., 11:492010. május 21., 11:49
Leél-Őssy Szabolcs geológus közlése szerint a barlang mennyezete körülbelül 3-3,5 méterre van a felszín alatt. Adamkó Péter mentésvezető elmondta, hogy a barlangra, amelynek bejárata egy méterre van a Mátyás-templom főbejáratától, gázvezeték-fektetés közben találtak rá.
A képződmény valószínűleg benyúlik egészen a templom alá, ezért az épület akár meg is süllyedhet, ha nem erősítik meg a barlang falát. A képződményt, amely a vár alatt húzódó barlangrendszer része, Nagyboldogasszony-barlangnak nevezték el a szakemberek – tette hozzá a barlangász. Közlése szerint a természetes üreg mindkét terme tele van törmelékkel, ami valószínűleg a II. világháború után került oda.
A barlangászok most ezt a törmeléket próbálják eltakarítani, hogy megkezdhessék az üreg falának a megerősítését. Leél-Őssy Szabolcs geológus elmondta, hogy a barlangüreg az elsődleges vizsgálatok szerint természetes módon keletkezett, de a középkorban kitágították, ezért nem kizárt, hogy régészeti leleteket is találnak a törmelék alatt.
Kitért arra, hogy az üreg édesvízi mészkőbe van ágyazva, ami nagyon omlékony, ezért a területet lezárták, és mindenképpen szükség lesz a falazat megerősítésére. A statikus hamarosan megvizsgálja a barlangot, aztán valószínűleg vasbeton elemekkel erősítik meg a falat, nehogy beomoljon – közölte a geológus.
Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.
Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.
Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.
Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu
Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!
A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.
Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.
Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,
Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.
Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.