
Fotó: Boda L. Gergely
Negyedik alkalommal szervezi meg a baranta íjászversenyt a Vinca Minor Egyesület és az Erdélyi Baranta Szövetség június 11-én Sepsiszentgyörgyön.
2016. június 06., 15:272016. június 06., 15:27
A verseny nyílt, benevezési díj nincs, így bárki részt vehet, csupán egy feltételt kell teljesíteni: a jelentkezők kizárólag hagyományos, visszacsapó, saját íjakat használhatnak a megmérettetés során. A versenyzőknek három próbát kell teljesíteniük, az ezeken szerzett pontszámok összege szerint díjazzák a legjobbakat. Két kategóriában lehet jelentkezni, így 14 éves korig a gyermek, 14 éves kortól pedig a felnőtt kategóriában. A nevezés a helyszínen, a vetélkedőt megelőzően történik.
A három próba a mesteríjászat, a futáríjászat és a csoportos íjászat. A legelső esetében 20 méteres távról kezdődik, majd ötméterenként növekedik a lőtávolság 70 méterig. Minden táv esetében 3 vessző áll a versenyzők rendelkezésére. A lőtávolság növeléséhez egy találat szükséges, ám abban az esetben, ha a versenyző mindhárom vesszője célt téveszt, az kieséssel jár. A második próba alkalmával az íjász a futárpályát a hét állomásból álló, kör alakú vonalon haladva, időre kell teljesítse. A rajthelyzetben minden versenyző kilenc vesszővel fog rendelkezni. Az utolsó próba során háromfős csoportok mérik össze tudásukat, amelyek tagjait a résztvevők már a bejelentkezésnél szabadon döntik el.
Amint az Erdélyi Barantaszövetség honlapján olvasható, a baranta a magyarság harci kiképzési formáira épülő fegyveres és pusztakezes harcművészeti irányzat. A Kárpát-medencei mozgásanyag mellett jelentős szerepet kapnak benne a feltételezett vándorlási területeken alkalmazott harci eljárások, a hasonló életmódközösségeket felépített népek (szkíták, hunok, avarok, türkök, onugorok, kazakok) harci és kiképzési kultúrája is. A baranta mozgásanyagának visszafejlesztésében nagy szerepet játszottak az idegen uralkodók (birkózást, ökölharcot, vívást, íjászatot, lovaglást) tiltó vagy korlátozó törvényei. A mozgáskultúra egy része így csupán harci táncokban, a pásztor életmódban, vívókönyvekben és művészeti ábrázolásokon maradt meg.
Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.
Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.
Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.
Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu
Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!
A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.
Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.
Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,
Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.
Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.
szóljon hozzá!