Hirdetés

Bálint-napi gyertyafényes vacsora

Bálint napján, azaz február 14-én ünneplik világszerte a szerelmesek napját. Erre az alkalomra egy romantikus, kettesben elköltendő gyertyafényes vacsorához ajánlunk tippeket: főfogást, desszertet és ünnepi alkalomra illő koktélt is.

2006. február 14., 00:002006. február 14., 00:00

Rakott halfilé kapros kapribogyós burgonyával
Hozzávalók: 60 dkg tengeri halfilé, 2 kis paradicsom, 2 fej vöröshagyma, 2 evőkanál vaj, 1 dl fehérbor, 1 teáskanál vágott bazsalikom, 2 evőkanál olaj. A kapribogyós burgonyához: 50 dkg burgonya, 1 evőkanál vaj, 1 evőkanál vágott kapor, 1 teáskanál vágott kapribogyó, 2 dl tejszín.
Elkészítés: A halfiléket felszeleteljük úgy hogy 8 szeletet kapjunk, sózzuk, és 5-6 percig állni hagyjuk. A paradicsomot megmossuk, félbevágjuk. A hagymát meghámozzuk, fél karikákra vágjuk. Felforrósítunk 1 evőkanál vajat, megfuttatjuk benne a hagymát, majd a borral, a bazsalikommal, kevés vízzel és sóval megpároljuk. A burgonyát héjában puhára főzzük, meghámozzuk, felkarikázzuk. Felforrósítjuk az evőkanálnyi vajat, megfuttatjuk benne a kaprot, rátesszük a kapribogyót, majd ráöntjük a tejszínt. Sózzuk, borsozzuk, és összeforraljuk a burgonyával. Az olajat és a maradék egy evőkanál vajat felhevítjük, majd megsütjük rajta a halszeleteket és a felezett paradicsomokat. Sózzuk, borsozzuk. Tálalásnál tányérra tesszük a burgonyát, rá egy szelet halat, arra párolt hagymát, és ismét halat. Mellé szedjük a sült paradicsomot, és forrón tálaljuk.

Szerelmes csirkemell
Hozzávalók: 2 csirkemell, 50 dkg burgonya, 3 szár zeller, 1 tojás, 3 evőkanál zsemlemorzsa, 1 evőkanál szezámmag, 2 evőkanál liszt, 4 evőkanál olaj, 2 evőkanál reszelt torma, 3 evőkanál húsleves (kockából), 1 evőkanál vaj.
Elkészítés: A csirkemelleket ügyes mozdulatokkal, úgy hogy a két fél filé egyben maradjon, leválasztjuk a csontról. Kiterítjük a húst, így szívhez hasonló alakot kapunk, esetleg éles késsel még kissé szív alakúra igazítjuk. A burgonyákat meghámozzuk, megmossuk, és kb. 5 mm vastag szeletekre vágjuk. A szárzellert megtisztítjuk, vékony szeletekre vágjuk. A leveleit felaprítjuk. A burgonyát enyhén sós vízben kb. 8 percig főzzük, félidőben hozzáadjuk a zellert. Leöntjük, hideg vízzel leöblítjük. A tojást felverjük, a zsemlemorzsát öszszekeverjük a szezámmaggal. A lisztet, a tojást, a szezámos zsemlemorzsát külön tányérba tesszük, és a húst kipanírozzuk. Forró olajban a húsok mindkét oldalát közepes tűzön kb. 6-8 percig pirítjuk. A tormát felforraljuk a húslevessel, belekeverjük a vajat, a burgonyát, a zellert, ízlés szerint sózzuk. Forrón a húshoz tálaljuk.

Valentin-napi torta
Hozzávalók: 30 dkg háztartási keksz, 2x10 dkg vaj vagy margarin, 5 dkg porcukor, 50 dkg gesztenyemassza, 2-3 evőkanál rum, 1 kis üveg kimagozott meggy, tejszínhab a díszítéshez.
Elkészítés: Megdaráljuk a kekszet, majd összegyúrjuk 10 dkg vajjal és a porcukorral. Ha kell, egy kis meggylevet is tehetünk hozzá. Vízzel kiöblítünk egy szív alakú tortaformát (ha nincs, jó a hagyományos is), és úgy béleljük ki a kekszmasszával, hogy pereme is legyen. A gesztenyemasszát áttörjük, és habosra keverjük 10 dkg puha vajjal, meg annyi meggylével, hogy lágy krémet kapjunk. Ízesítjük a rummal. A kekszmasszával bélelt formába simítjuk, és sűrűn belenyomkodjuk a lecsepegtetett meggyet. Néhány órára a hűtőbe tesszük. Tálalás előtt tejszínhabbal díszítjük.

Valentin-napi szívek
Hozzávalók: 3 tojás, 50 dkg liszt, 1 csomag sütőpor, 1 csomag vaníliás cukor, 15 dkg porcukor, 20 dkg vaj vagy margarin, 1 dl tej, 2-3 teáskanál gyömbér. A mázhoz: főzőcsokoládé.
Elkészítés: A hozzávalókat alaposan összegyúrjuk, majd deszkán jól elnyújtjuk. Szív alakú formákat szaggatunk belőle, s kikent, kilisztezett tepsiben, előmelegített sütőben megsütjük. Ha kihűlt, gőz fölött csokoládét olvasztunk, s a szívecskéket félig belemártogatjuk, hogy egyik felük csokis, a másik sima maradjon.

Vodka-Fizz koktél
Hozzávalók: 5 cl vodka, 2 cl cherry brandy, fél citrom leve, 2 kávéskanál cukor, citromkarika.
Elkészítés: A hozzávalókat vékony falú vizespohárba öntjük, a poharat megtöltjük apróra tört jéggel, a tetejére citromkarikát teszünk.

Florida-Puncs koktél
Hozzávalók: 3 cl sötét rum, 1 cl brandy, 3 cl narancslé, 3 cl grépfrútlé.
Elkészítés: Shakerben összerázzuk, jéggel töltött, öblös talpas pohárba szűrjük.
Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 07., szombat

Ötszáz méteren múlhat Európa legritkább halfajának fennmaradása – Újabb lépésekkel mentenék a kölöntesügért

Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.

Ötszáz méteren múlhat Európa legritkább halfajának fennmaradása – Újabb lépésekkel mentenék a kölöntesügért
Hirdetés
2026. november 06., péntek

Újabb rekordot hozott az október, az El Niño fokozza az emberi tevékenység okozta felmelegedést

Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu

Újabb rekordot hozott az október, az El Niño fokozza az emberi tevékenység okozta felmelegedést
2026. november 03., kedd

Zseniális magyarok kvíze: játssz és nyerj a Krónikával!

Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!

Zseniális magyarok kvíze: játssz és nyerj a Krónikával!
2026. november 02., hétfő

Veszélyesnek tartják a TikTokot, de a szülők többsége nem korlátozza gyermeke internetezését

A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.

Veszélyesnek tartják a TikTokot, de a szülők többsége nem korlátozza gyermeke internetezését
Hirdetés
2026. november 01., vasárnap

Tánccal a magány ellen: közösséget épít a szenior örömtánc a Szilágyságban

Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.

Tánccal a magány ellen: közösséget épít a szenior örömtánc a Szilágyságban
2026. november 01., vasárnap

A név kötelez: édességek édesburgonyából

Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,

A név kötelez: édességek édesburgonyából
A név kötelez: édességek édesburgonyából
2026. november 01., vasárnap

A név kötelez: édességek édesburgonyából

2026. október 29., csütörtök

Egy nettó minimálbérért borzonganak Drakula várában: a borsos ár sem riasztja el a vámpírlegendák rajongóit

Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.

Egy nettó minimálbérért borzonganak Drakula várában: a borsos ár sem riasztja el a vámpírlegendák rajongóit
Hirdetés
2026. október 26., hétfő

Gasztrotérképen ízlelgethetjük Hargita megyét

Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.

Gasztrotérképen ízlelgethetjük Hargita megyét
2026. október 26., hétfő

Húsz éve mindig ugyanazokat a számokat tette meg, most több mint 3 millió eurót nyert

Több mint két évtizede játszik ugyanazokkal a számokkal, és most kifizetődött a kitartása: jelentkezett a hatoslottó múlt csütörtöki főnyereményének gazdája. A Prahova megyei férfi több mint 3,3 millió eurót, azaz 17,7 millió lejt vihet haza.

Húsz éve mindig ugyanazokat a számokat tette meg, most több mint 3 millió eurót nyert
2026. október 25., vasárnap

Szekrény tetején érlelt kincs: birsalma, a kamra illatos „királynője”

Kőkemény, fanyar, nyersen szinte ehetetlen, mégis nagy becsben tartották nagyanyáink. A birsalma türelmet „kér”, de aki kivárja, hogy a hő munkához lásson benne, mézédes, rózsaszínre pirult, illatos étkeket kap cserébe.

Szekrény tetején érlelt kincs: birsalma, a kamra illatos „királynője”
Hirdetés
Hirdetés