
Ismert személyiségek, sportolók, politikusok, művészek csatlakozását várják a Movember Mozgalom csíkszeredai kezdeményezői.
2013. október 31., 17:282013. október 31., 17:28
2013. október 31., 17:302013. október 31., 17:30
A Fun Fm rádió november folyamán ugyanis a férfiegészség megőrzésének fontosságáért kampányol. A csíkszeredai rádiónak tavaly novemberben már volt hasonló kezdeményezése, akkor egyhetes kampánnyal próbálták a figyelmet felkelteni. Idén egy nemzetközi mozgalomhoz csatlakozva – amelyet 2003-ban indítottak el Ausztráliában –a férfiegészség megőrzésének fontosságára, a férfiakat érintő komoly problémákra próbálják felhívni a figyelmet november folyamán. Amint az a héten sajtótájékoztatón is elhangzott, a gyakori prosztatamegbetegedés megelőzhető rendszeres szűrővizsgálattal.
A Movember Mozgalom egészségügyi partnere, a csíkszeredai Uropraxis – urológiai és vesekőtörő központ munkatársa, Dorin Singeorzan urológus főorvos elmondta, az utóbbi években törekedtek arra, hogy meggyőzzék a férfiakat, végeztessék el a szűrővizsgálatokat. „Számos ingyenes vizsgálatot végzünk majd, száz hűségkártyát is kiosztunk, ezek felmutatói kedvezményekben részesülnek a vizsgálatok során.” A mozgalom védjegye a bajusz, aki csatlakozik, november elsején csupasz arccal kell elindulnia, és nem szabad a bajuszát leborotválnia a hónap folyamán. „Bízunk benne, hogy nagyon sokan fognak csatlakozni hozzánk. A mentalitáson is szeretnénk változtatni, mert köztudott, hogy a férfiak nem szívesen mennek orvoshoz. A prosztatabetegség általában tünetmentes, csak akkor jelentkeznek a tünetek, amikor már nagy a baj. Novemberben tehát nemcsak arra vonatkozóan adunk ötleteket, hogy milyen bajszot lehet növeszteni, miként lehet ezt kordában tartani, hanem beszélgetni fogunk a prosztatáról is, mert nagyon sokan nem tudják, hogy mi a szerepe” - mondta el Günther Ottó, a Fun Fm rádió főszerkesztő műsorvezetője.
„47 éves vagyok, nincs semmilyen, a prosztatámat érintő problémám, ami a prosztatámat illeti, de biztos, ami biztos, elvégeztettem a vizsgálatot, az eredmény néhány nap múlva várható. Ha nincsen semmi bajom, akkor azért állok a mozgalom élére, ha esetleg van valami gond, akkor meg azért. Mert ha a férfiak idejében orvoshoz fordulnak, kezelhető a prosztatarák” - hangsúlyozta Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke, a mozgalom fővédnöke, aki maga is bajszot visel. Hozzátette, egyébként is jó bulinak tartja, hogy létezik egy ilyen kezdeményezés, szívesen adja a bajuszát hozzá, de nem fogja levágni november elsején, mert ragaszkodik hozzá. A tanácselnök azt is elmondta, amióta kiserkent, azóta van bajsza, és amióta bajszot visel, azóta tart magánál fésűt is. Bajuszkötőt ugyan nem használ, bajuszkefét viszont igen, amit a Magyar Bajusz Társaságtól kapott ajándékba egy versenyen. A mozgalom fővédnöke a rádió hallgatóinak november folyamán bajuszápolási tippeket is ad majd. A Movemberhez a mozgalom facebook oldalán lehet csatlakozni.
Van egy gyümölcs, amelynek illata-íze nagyon jellemzi az erdélyi őszt: a rézüstben rotyogó lekvár, a pálinkafőző kályha füstje, a fáról frissen leszedett, kékesfényű termés íze.
Kossuth Rádió – újra mindenkié. Ez a szlogenje az augusztus 24-én teljes műsorstruktúrával visszatérő, megújult Kossuth Rádiónak – közölte a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. Sajtó és Marketing Iroda vasárnap az MTI-vel.
Felhagyott az agglegényélettel az RMDSZ alsóházi frakcióvezetője, megnősült Csoma Botond parlamenti képviselő. A kolozsvári politikus Deák-Sala Rebekát, Kós Károly dédunokáját vette el feleségül.
Egy hosszú éveken át tartó toxikus vagy bántalmazó kapcsolat lezárása akár „sikertörténet” is lehet, ezért Mészáros Andrea pszichoterapeuta szerint a növekvő válási számokat sem érdemes önmagukban értelmezni. Házasságról, válási okokról beszélgettünk.
Erdély a hátborzongató kastélyokon túl: családi kaland Románia hegyeiben – Felejtsd el a vámpírmeséket – a Keleti-Kárpátok drámai csúcsokat, barangoló medvéket és mély magányt kínálnak – ezzel a címmel, alcímmel közölt riportot a The Guardian.
A szürke maradt a legnépszerűbb autószín Romániában 2025-ben – erre a következtetésre jutott a Román Gépjármű-nyilvántartó Hivatal (RAR), miután összesítette a forgalmi engedélyekhez kapcsolódó adatokat mind az új, mind a használt autók esetében.
Öt ország 14 együttese mutatta meg Kolozsváron: a tánchoz nem kell közös nyelv. Egymás lépéseit tanulták, barátságokat kötöttek, és már a következő találkozást tervezik.
A Krónikának nyilatkozó Popa Armand informatikus, robotikatanár és amatőr csillagász szerint, ha van a természettudományok között olyan terület, amely gyereket és felnőttet egyaránt lenyűgöz, akkor az a csillagászat.
Augusztus közepén járunk, túl vagyunk Lőrinc napján, amely a magyar néphagyományban a görögdinnye-fogyasztás hallgatólagos lezárását jelentette.
Antal Emőke lett a Miss Balaton királynője. A szatmárnémeti lány a koronát elődjétől, a 2024-ben győztes Bábel Virágtól vehette át.
szóljon hozzá!