2009. szeptember 25., 14:252009. szeptember 25., 14:25
A kis lény floridai kislány, már két és fél éves, és anyja terhességének - egy nap híján - 22. hetében született 2007 februárjában 28 dekás súllyal. Ami a felnőttek világát illeti, az ólomsúly eddigi abszolút bajnoka 630 kilót nyomott „csúcssúlyában”, bár ez csak becslés, mert nem tudták mérlegre tenni. Ő is amerikai, férfi, és két további rekord birtokosa: a legtöbbet fogyó emberé - közel 4 mázsát „dobott le” magáról -, és a legnagyobb súlykülönbségű házaspár nehezebbik fele. Neje - jó ideje özvegye - 50 kiló körüli, azaz 12-szer kisebb tömegű volt férjénél, aki 42 évesen 1983-ban halt meg.
A nők tonnadonna mezőnyében is egy amerikai hölgyé a csúcs: 545 kilót nyomott. 34 évesen halt meg, 2006-ban.
A másik véglet egy mexikói nő, ő még 3 kilós sem volt felnőtt korára, és mindössze 54 centi magasra nőtt. Cirkuszban mutogatták, a lábikrája alig volt vastagabb egy átlagos hüvelykujjnál, felnőtténél persze. 1890-ben halt meg, ám hogy hány évet élt, arra nem tért ki a BBC brit sajtóorgánum.
Az ünnepek után sok háztartásban hasonló a kép: a hűtő zsúfolt, a dobozok egymásra tornyozva őrzik a karácsony bőségének emlékét, miközben egyre sürgetőbb a kérdés: mi legyen a maradékkal? A válasz szerencsére nem föltétlenül a kidobás.
Az alma talán az egyetlen gyümölcs, amely minden kultúrában fontos szimbólumként jelenik meg – és közben mindennapi, elérhető, mégis elképesztően sokoldalú alapanyag.
Drámai mértékben megugrott a halálos medvetámadások száma Japánban, ezért a hatóságok egyre több veszélyesnek ítélt vadállatot lőhetnek ki. Az elejtett nagyragadozók húsát pedig főként grillezve fogyasztják a vendégek az éttermekben.
Köztudott tény, hogy ünnepek alatt általában bőségesebben esznek-isznak az emberek, mint a hétköznapokban: több édességet, alkoholos italt, zsíros, fűszeres ételt fogyasztanak.
Gyertyafényes karácsonyfák, ehető díszek, bazárok és jótékonyság: így ünnepelték a karácsonyt Kolozsváron másfél évszázaddal ezelőtt. Újvári Dorottya művészettörténésszel utaztunk vissza az időben.
Karácsonyfát, legót, könyvet, kortársaik körében divatos számítógépes játékokat is kértek a lövétei kisdiákok idén az Angyaltól. A gyerekek a Krónikának arról is beszéltek, mit jelent számukra a karácsony az ajándékokon túl.
Különleges újévi koncerttel indul a zenei év Kolozsváron: a Magyar Örökség díjas 100 Tagú Cigányzenekar lép fel a zeneakadémia nemrég átadott nagytermében. Az est sokszínű műsorral és rangos vendégművészekkel ígér emlékezetes zenei élményt.
Padlón az IQ-nk: Románia európai utolsó az általános intelligenciahányadost tekintve a World Poulation Review nemzetközi adatgyűjtő portál IQ-teszteket összesítő rangsorában.
Nyolcszáz hátrányos helyzetű magyarországi és határon túli gyereket látott vendégül Budapesten, a Parlamentben az Országgyűlés Hivatala és a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat (NGYSZ) szombaton.
Életét vesztette egy román alpinista egy expedíció során a chilei Ojos del Salado tűzhányón, amely a világ legmagasabb aktív vulkánja. A chilei csendőrség speciális egységei rendkívül nehezen megközelíthető helyről próbálják meg kiemelni a holttestet.