
2010. január 11., 11:242010. január 11., 11:24
A 60 éves Iris Robinson – Peter Robinson miniszterelnök felesége – bevallotta, hogy 19 éves szeretője van. Ráadásul olyan üzleti ügyekbe keveredett, amelyeket – képviselői tisztségéből adódóan – be kellett volna jelentenie.
A botrány férjét is érinti, aki állítólag tudott ezekről az üzleti ügyekről. Iris Robinson tagja mind az északír, mind pedig a londoni parlamentnek, és most mindkét mandátumot vissza kell adnia, és távoznia kell a protestáns Demokratikus Unionista Pártból is.
Shaun Woodward, a brit kormány északír ügyekkel foglalkozó minisztere a hétvégén az összes északír pártot felszólította, hogy ne veszélyeztessék a megbékélési folyamatot. Észak-Írországban évtizedeken át terror uralkodott a katolikusok és protestánsok között. Peter Robinson egy olyan kormányt irányít, melyben a korábbi ellenségek, a protestáns párt és a katolikus Sinn Fein vesz részt.
A Brassó megyei Barcarozsnyó önkormányzata kiadta a városrendezési engedélyt egy valódi Boeing 737 repülőgép prémium szálláshellyé és innovatív turisztikai látványossággá történő átalakítására.
Kolozsvár szórakozóhelyein is bevezetik az „Angel Shot” biztonsági jelszót, amely lehetővé teszi a veszélyben lévő nők számára, hogy diszkréten kérjenek segítséget. A kezdeményezéshez nyolc klub és kocsma csatlakozott.
A Kolozsvári Állami Magyar Színház színészeiből és barátaikból álló zenekar, a Loose Neckties Society vihette haza a Legszebb Erdélyi Magyar Dal fődíját a zsűri döntése alapján.
Elvitték vasárnap este a hatos lottó bruttó 49,15 millió lejes (9,66 millió eurós) főnyereményét. Ez minden idők második legnagyobb összegű romániai lottónyereménye.
Felborult a Duna-delta ökológiai egyensúlya az orosz–ukrán háború óta. A delta romániai partjaihoz sodródó „háborús hulladék” miatt csökkent a halállomány, továbbá egyes madárfajok a rezervátum romániai oldalára menekültek a háború elől – írja a Le Monde.
„Ne éhezzen senki!” támogatási kampány indul Kolozsváron, Marosvásárhelyen és Nagyváradon, hogy a rászorulók számára a hideg téli hónapokra tartós élelmet és meleg ételt biztosítsanak.
Jogerősen négy év letöltendő börtönbüntetésre ítélte csütörtökön a brassói ítélőtábla emberölési kísérlet és garázdaság miatt Dani Mocanu manele-énekest.
Lovagi rangra emelte kedden a brit uralkodó a korábbi világsztár labdarúgót, David Beckhamet.
Jonathan Bailey brit színész lett a People magazin történetének első nyíltan meleg férfija, akit „a legszexibb férfinak” választottak.
Újra magyar kézben a Sziget: Európa egyik legnagyobb fesztiválja az eddigi menedzsmenttel és szervezői csapattal, az egykori alapító, Gerendai Károly stratégiai vezetésével vág neki a 2026-os rendezvény szervezésének.