
Fotó: Agerpres
2010. február 10., 09:102010. február 10., 09:10
A földmozgásban összeomlott az ENSZ békefenntartó missziójának (MINUSTAH) központi épülete, maga alá temetve a teljes vezérkart. Szakértők szerint nem csupán a bő egymillió hajléktalanról kell gondoskodni, és nem egyszerűen újjáépíteni kell mindazt, ami összedőlt, hanem egy egész országot kell felépíteni, szinte a semmiből.
Haitiben a földrengéstől függetlenül is óriási a nyomor és mindent áthat a korrupció. Az országnak nincsen saját hadserege, amely katasztrófahelyzetben bevethető volna, és kezdetleges a közigazgatási, a belbiztonsági, az oktatási és az egészségügyi rendszer. Április végén, május elején kezdődik az esős évszak, aztán jön a hurrikánszezon, miközben bármelyik percben ismét megindulhat Haitin a föld. Közben kimentettek a földrengés sújtotta főváros romjai alól egy férfit, aki talán egy hónapig is lehetett a törmelékek alatt. A 28 éves Evan Muncie-t hétfőn egy piac romjai alól emelték ki, ahol a földrengés előtt rizst árult. Az orvosok szerint elmeállapota zavart, időnként azt képzeli, még mindig a törmelék fogságában van.
A haiti földrengésben megsérült és a szomszédos Dominikai Köztársaság fővárosában kórházban ápolt gyerekeket látogatott meg Angelina Jolie hollywoodi filmszínésznő. A gyerekek megsegítése mellett elkötelezett hollywoodi híresség az intézmény igazgatójának és több orvosának a kíséretében látogatta meg a Dario Contera Kórház gyermekosztályát, ahol a Richter-skála szerint 7-es erősségű földrengés számos kis áldozatát ápolják. Az Oscar-díjas színésznővel tartott Gonzalo Vargas Llosa, Mario Vargas Llosa perui író fia, az ENSZ menekültügyi főbiztosságának (UNHCR) képviselője is. A színésznő és élettársa, Brad Pitt a földrengés után egymillió dollárt adományozott az Orvosok Határok Nélkül nevű szervezetnek. Brit zenészek is összefogtak Haiti megsegítésére: jótékonysági dalukat, az REM slágerének feldolgozását olyan előadók szólaltatják meg, mint Rod Stewart, Robbie Williams és Susan Boyle. Az Everybody Hurts átdolgozott változata már le is tölthető. A dalhoz készített videoklipben a stúdióban éneklő zenészek, valamint a földrengés sújtotta Haitin készült bevágások láthatók. A brit énekesek - Stewart, Williams, Boyle mellett többek közt James Blunt, Leona Lewis, Mika és Cheryl Cole - Londonban, illetve Los Angelesben énekelték fel az öt és fél perces számot, amely a január 12-i tragédiára emlékeztető sorokkal kezdődik. Az REM lemondott az 1992-es világsláger szerzői jogdíjairól, a brit kormány pedig bejelentette, hogy nem számít fel többletértékadót a szám után. A jótékonysági célokat szolgáló dalból származó bevételeket Haiti megsegítésére fordítják. A nyugati félteke egyik legszegényebb országát, ahol a lakosság 80 százaléka él a szegénységi küszöb alatt, január 12-én a Richter-skála szerinti 7-es erősségű földrengés rázta meg, amely több mint 200 ezer emberrel végzett, és még többet tett földönfutóvá.
Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.
Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.
Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.
Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu
Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!
A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.
Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.
Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,
Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.
Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.