
A Szóra bírt csontjaink című embertani tárlatot nyitották meg hétvégén a Csíki Székely Múzeumban. A Magyar Természettudományi Múzeum és a székelyföldi múzeumok együttműködése révén jött létre ez a tárlat – emelte ki Gyarmati Zsolt, a Csíki Székely Múzeum igazgatója, egyúttal köszönetet mondva a megnyitón jelen lévő Csergő Tibornak, a gyergyószentmiklósi Tarisznyás Márton Múzeum igazgatójának, amiért kezdeményezte ezt a kiállítást.
2014. november 16., 19:172014. november 16., 19:17
Szarka Gábor csíkszeredai konzul szerint oda kell figyelnünk a csontok üzenetére. „A múlt üzenete ez a kiállítás, a tudomány és technika fejlődése ugyanis ma már lehetővé teszi, hogy kapcsolatot teremtsünk több évszázaddal ezelőtt élt elődeinkkel. A csontok alapján megállapíthatjuk életkorukat, nemüket, sőt a betegségeikről is tudomást szerezhetünk. Éppen ezért üzennek nekünk, mivel megmondják, hogy mi az, amiben el kell térnünk tőlük, és mi az, amiben követnünk kell őket\" – fogalmazott.
Hozzátette, hogy főként a természetes életmódhoz kell visszatérni. Szarka szerint az arcrekonstrukciók segítségével még jobban megismerhetjük olyan történelmi nagyjainkat, mint Szent László, Janus Pannonius vagy III. Béla királyunk. Úgy vélte, hogy vonásaik sok mindent elárulnak személyiségükről, karakterükről, tetteikről.
A természettudományi múzeum egyik küldetése, hogy a történelmi Magyarország minden magyarlakta területére elvigye tárlatait – hangsúlyozta az intézmény főigazgató-helyettese, Medzihradszky Zsófia régész. Elárulta, hogy egy kicsit nehezen indult a tárlat anyagának összeállítása, de hamar belejöttek, és végül már válogatniuk kellett, hogy mit hozhatnak el a Székelyföld négy múzeumába.
Lényegesnek tartották a kiállítás összeállításánál, hogy ne csak a nagy személyiségek életéről – akiket többnyire írott forrásokból ismerünk – mutassanak meg újabb adalékokat, hanem az egyszerű emberekről is, akik a Kárpát-medencében éltek.
Medzihradszky Zsófia elmondta, hogy a régészt nemcsak a feltárt sírokban lévő tárgyak, hanem a csontok is érdeklik, azok az emberek, akiket egykor oda temettek. Felhívta a figyelmet többek között egy feltárt sírra, amit földestül kiemelve rekonstruáltak, megőrizve eredeti állapotban a csontvázat és a mellette talált tárgyakat. Azt is megjegyezte, hogy a magyar antropológiai kutatásokra is kitérnek egy kicsit, tudománytörténeti információkat is tartalmaz a kiállítás.
Egy másik teremben a csíkszenttamási, a csíksomlyói és a szárhegyi templomok körüli temetők csontmaradványainak vizsgálati eredményeivel ismerkedhetnek meg a látogatók. A Benkő Elek régész által vezetett székelyföldi ásatásokról van szó, az antropológusok ezekből a csontvázakból megpróbálták meghatározni azokat a népcsoportokat, amelyek az illető térségben éltek.
Medzihradszky Zsófia szerint a rekonstruált arcok termében nem mindennapi élményt jelent szembenézni történelmi nagyjainkkal, hiszen élethűen tudták „visszaépíteni\" az arcot azon személyiségek esetében, akiknek megtalálták a koponyáját, illetve portréábrázolását.
Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.
Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.
Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.
Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu
Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!
A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.
Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.
Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,
Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.
Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.
szóljon hozzá!