
2012. december 10., 08:312012. december 10., 08:31
A finálét december 15-én rendezik Budapesten, a Duna Televízió élőben közvetíti a gálát. Aki kívülállóként csöppent a köznyelv által már csak Pávaként ismert verseny második középdöntőjének élő adására, néhány dologra feltétlenül rácsodálkozhatott. Mindenekelőtt arra a bizalmas, már-már családi légkörre, amely a népi kultúra világában – a határokon innen és túl – élő emberek egymáshoz való viszonyát jellemzi.
Bemelegítő-főpróba gyanánt olyan mulatság zajlott az MTV „zsibongójában”, hogy azt bármelyik békebeli bálban megirigyelték volna, pedig a közösen éneklők-táncolók elvileg ellenfelek voltak, akik percek múlva „elharapják egymás torkát” a döntőbe jutásért, az egymillió forintos díj elnyerésének reményében. A hangulattól talán nem független annak a törvényszerűségnek az érvényesülése sem, miszerint olyan zsúfolt nézőtér nem létezik, ahol egy-két később érkező ember ne kaphatna helyet.
A zsűri már a kezdés előtt nehéz helyzetben érezte magát. „Ebben a szakaszban már csak kitűnő művészek vannak, hiszen mi válogattuk össze őket – fogalmazott Sebő Ferenc, a grémium elnöke „napirend” előtti felszólalásában. – Ezért kérem, hogy akik nem kerülnek a döntőbe, korántse veszteseknek, hanem népi kultúránk legavatottabb őrzőinek és továbbvivőinek tekintsék magukat.” És valóban: akik végül nem kerültek a verseny utolsó szakaszába, őszintének tűnő mosollyal ünnepelték a továbbjutó társakat. Így a szóló ének és hangszer kategóriában a salgótarjáni Kubinyi Júliát, aki ezúttal magyarszováti dalokkal kápráztatta el nemcsak a közönséget, de Sebestyén Márta Kossuth-díjas énekes zsűritagot is. A szólótánc és páros tánc műfajában a Markó Fruzsina–Iván Róbert kalocsai páros volt a befutó, a zenekarok között pedig a felvidéki Parapács zenekar muzsikálta össze a legtöbb szavazatot a zsűri részéről.
A legkiélezettebb verseny a tánccsoportok kategóriájában zajlott, ahol végül a Jászság Népi Együttes lett a győztes, de a Szellő Táncegyüttes és a második középdöntőben Erdélyt képviselő Ördögborda néptáncegyüttes is hatalmas sikert aratott. A pontszámok alapján kihirdetett végeredményt követő feszült percek – az sms-es szavazás révén továbbjutó együttes megnevezése – után szinte felrobbant a stúdió színpada: a nézők az Ördögbordát juttatták tovább.
„Nemcsak a produkción dolgoztunk sokat, hanem a közönség mozgósításán is – osztotta meg a közönségsiker egyik titkát Székely Árpád Tamás, a balánbányai együttes egyik tagja. – Facebook-oldalt hoztunk létre, és mindegyikünk fontos feladatának tekintette ily módon is népszerűsíteni a fellépésünket. Megérte.” A 25 körüli létszámmal tevékenykedő együttes kizárólag műkedvelőkből áll, akik, bár „szanaszét” tanulnak és dolgoznak, rendszeres próbákon csiszolják tudásukat. A középdöntőben a hajdani bányanyitás után betelepedők révén „megszínesedő” lakosság táncait tömörítő csokrot igyekeztek átnyújtani, ám időnként az a benyomásunk támadhatott, hogy a kevesebb több lett volna. Székely Árpád Tamás szerint ezt ők is érezték, a döntőre egységesebb produkcióval készülnek, amelyben egészen biztosan lesz felcsíki tánc.
Csinta Samu, Budapest
Lélegzetelállító mutatvánnyal hívta fel magára a figyelmet két orosz származású aktivista New Yorkban: felmásztak az Empire State Building csúcsára, ahol egy világbékét hirdető transzparenst feszítettek ki, majd a férfi megkérte társa kezét.
Szokatlan riasztás miatt vonult ki hétfőn késő este az aradi csendőrség: valamivel 23 óra a 112-es segélyhívószámon jelentette be egy férfi, hogy autója motorházteteje alatt egy kígyó bújt meg.
Júniusban már elárasztja a piacokat a világos és sötétebb színű zöldpaprika, amit nemcsak töltött paprika formájában és nyersen fogyaszthatunk. Összeállításunkban nyári, hűsítő fogások receptjeit is közöljük – főszerepben a zöldpaprika.
Európát, és azon belül Romániát is történelmi hőség hulláma érte el. Alább pontokba szedve foglaljuk össze, mi történik a testünkkel a kritikus hőmérsékleti határokon, mire kell különösen figyelnünk, és hogyan védekezhetünk hatékonyan a hőség ellen.
Magyarul talán frappánsan „házpesztrának” fordíthatnánk az angol kifejezéssel house-sitting-nek nevezett új utazási trendet, ami lassan meghódítja a világot. Fő aduászai: pénztárcabarát, ráadásul autentikus helyi élményt nyújt.
A nyár a legtöbb ember fejében a szabadság, a napsütés, a nyaralás és a gondtalan kikapcsolódás évszaka. Mégis sokan vannak, akik éppen ezekben a hónapokban érzik magukat feszültebbnek, kimerültebbnek vagy szorongóbbnak.
Te is kívülről fújod a legnagyobb slágereket? Otthon vagy a zene világában, vagy csak egyszerűen imádod a fesztiválhangulatot? Akkor itt a te időd! Itt a Krónika legújabb nyereményjátéka!
A következő napokban várható hőhullám miatt ajánlásokat fogalmaztak meg csütörtökön a hatóságok a lakosság számára.
Egyre erősödik a forróság és kiterjed egész Romániára – figyelmeztetnek a meteorológusok, akik narancssárga és sárga hőségriasztásokat adtak ki, amelyek csütörtök reggeltől péntek 21 óráig érvényesek.
Elena Ceaușescu eltitkolt balesete igazság vagy városi legenda? – erről közölt bejegyzést szerdán a Securitate Irattárát Vizsgáló Országos Tanács (CNSAS).