
Fotó: Pixabay
Minden eddiginél több iker születik világszerte: évente mintegy 1,6 millióan, minden 42. gyerek ikerként jön világra.
2021. március 12., 12:182021. március 12., 12:18
A gyerekvállalás későbbre tolódása és a mesterséges megtermékenyítés különböző módszerei hatására az 1980-as évek óta egyharmadával növekedett az ikerszülések száma – olvasható a Reproduction Medicine című tudományos lapban bemutatott jelentésben.
Az Oxfordi Egyetem kutatója, Christiaan Monden és kollégái számításai szerint 2010 és 2015 között 165 országban ezer születésből 12 ikerszületés volt. 1980 és 1985 között még ezer szülésre 9 ikerszülés jutott 112 ország adatai alapján.
míg az arány Afrikában stabil maradt, Európában 60 százalékkal, Észak-Amerikában 71 százalékkal növekedett. Ázsiában is nőtt az arány 32 százalékkal.
A tudósok szerint a számok arra utalnak, hogy az értékek Európában és Észak-Amerikában elérték a csúcsot. A növekedés nagyrészt a kétpetéjű ikreknél megfigyelhető, míg az egypetéjűeknél alig változott.
Monden szerint azért is lehet csúcsértékről beszélni, mert a hangsúly egyre inkább az egybabás szülésre kerül. „Ez azért is fontos, mert
– idézi a szakembert a BBC.com. Az ikrek esetében több a szülési szövődmény, gyakrabban érkeznek korán, alacsonyabb születési súllyal, valamint nagyobb a halvaszületés kockázata is.
Különösen Afrikában születik sok kétpetéjű iker, ezen belül Nyugat-Afrikában magas az ikerszületések száma. Valószínűleg a genetikai hajlam fontos szerepet játszik ebben.
Így bár egyre jobban közelít az európai és afrikai országok ikerszületéseinek aránya, a túlélési esélyeket tekintve hatalmasak a különbségek.
Az alacsony és közepes bevételű országokban születő ikrek sorsára ezért különös figyelmet kellene fordítani – vélik a tudósok. Afrika Szaharától délre elterülő részén évente több mint 200 ezer gyerek veszíti el ikertestvérét életük első évében.

Négy egészséges kisfiúnak adott életet egy 37 éves jászvásári nő, akinél épp a szülés előtt mutatták ki a koronavírus-fertőzést.
A május 1-jei hosszú hétvége különösen hideg időjárással érkezik, amilyet az elmúlt években már nemigen tapasztaltunk.
Már csak pár óra választ el minket a május elsejei hosszú hétvégétől, amikor sokan útra kelnek. A hegyekbe készülőknek üzennek a hegyimentők, akik amúgy a szokásosnál nagyobb létszámban állnak készenlétben, hogy ott legyenek, ha baj történik.
Szabályozott keretek közé terelné a gazdátlan macskák ellátását Kolozsvár önkormányzata: a lakótársulások beleegyezésével kihelyezett menedékházakkal, kijelölt felelősökkel és szigorú higiéniai előírásokkal indul kísérleti program a város 80 helyszínén.
Az észak-amerikai mozikasszáknál 97 millió dolláros, világszerte pedig összesen 217 millió dolláros bevételt könyvelhetett el a hétvégén a „pop királyáról” szóló, Michael című film, ami rekord az életrajzi alkotások mezőnyében.
Egyik legszelídebb karakterű, valóban zöld tavaszi zöldségünk a fejes saláta, amelynek többféle változata illeszthető be az étrendünkbe.
Bepillantottunk a világhírű Cirque de Soleil Kolozsváron egymás után öt alkalommal is előadott, Ovo című előadásának kulisszái mögé.
Varga Csaba nagyváradi hegymászó ismét csúcsra tör, jelenleg már Nepálban van, az alaptáborban: célja a Föld 5. legmagasabb hegycsúcsa, a 8462 méter magas Makalu központi csúcsának az elérése pótlólagos oxigén és magashegyi teherhordók segítsége nélkül.
A tavasz kezdetével látványosan megugrott a takarítási szolgáltatások iránti igény Romániában: márciusban 57 százalékkal több megrendelést regisztráltak, mint a téli hónapok átlagában – derül ki a HomeRun szolgáltatásközvetítő platform elemzéséből.
Balkáni és latin-amerikai ritmusok, grúz többszólamúság, mongol torokének, valamint cigány, magyar és erdélyi zene várja a közönséget július 30. és augusztus 2. között a Méra Világzenei Csűrfesztiválon, Kalotaszegen.
Az idei évben az égbolt kivételes csillagászati látványosságot kínál: egy teljes napfogyatkozást, ritka eseményt, amely világszerte felkelti a csillagászat iránt rajongók érdeklődését.
szóljon hozzá!