2011. május 06., 09:282011. május 06., 09:28
A most 76 éves művésznő nem jelent meg az 1961-es gálán, most viszont rendezők, színészek, barátok és családtagok nyolcszáz fős vendégserege előtt beszélt arról: soha nem álmodott arról, hogy egy olasz nyelvű filmben nyújtott alakításáért kapja meg a filmipar egyik legrangosabb elismerését.
„Az Oscar-díj teljesen megváltoztatta az életemet. Segített, hogy higgyek magamban, és bátorított művészi határaim feszegetésére” – fogalmazott az Amerikai Filmakadémia által szervezett díszvacsorán. „Nincsenek szavak arra, amit most érzek. Nehéz elhinni, de ötven év telt el azóta, hogy az Oscart az otthonomban köszönthettem” – fűzte hozzá. A leghíresebb olasz színésznőnek tartott Sophia Loren 1991-ben életmű-Oscar-díjat vehetett át, és a „filmvilág egyik legnagyobb kincsének” nyilvánították.
A filmakadémia fogadásán felidézték a színésznő pályafutásának – több mint 80 filmjének – legemlékezetesebb pillanatait, a megemlékezés viszont a fiatalabb generáció tagjaira maradt, mert Loren partnerei – Marcello Mastroianni, Gregory Peck, Frank Sinatra, Charlton Heston, Cary Grant, Marlon Brando és férje, a producer Carlo Ponti – már elhunytak. Beszédet mondott Rob Marshall rendező, aki a Kilenc című filmben dolgozott Lorennel, Tom Hanks, Christian De Sica – Vittorio De Sica fia –, Roberto Benigni olasz rendező.
Billy Crystal arról kérdezte a csillagot, hogy elégedett-e pályafutásával. Loren könnyekkel a szemében azt válaszolta, az ember sosem elégedett, mindig többet akar. „Nagyon szeretem a karrierem, az életem. Erre születtem. Beteg vagyok, ha nem dolgozom egy vagy két évig” – fogalmazott.
Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.
Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.
Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.
Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu
Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!
A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.
Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.
Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,
Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.
Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.
szóljon hozzá!