
#BARIKÁD az ’56-os szabadságharc romantikája címmel audiovizuális slamprodukciót indít körútra az RMDSZ október 19–28. között a Nest – Erdélyi Összművészeti Gyűjtőpont közreműködésével.
2017. október 19., 11:512017. október 19., 11:51
A szervezők szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleménye szerint a megmozdulás célja „becsempészni” október 23. hangulatát Marosvásárhely, Székelyudvarhely, Csíkszereda, Sepsiszentgyörgy, Nagyvárad, Szatmárnémeti és Kolozsvár középiskoláinak falai közé.
„Rendezvénysorozatunkkal arra törekszünk, hogy a fiatal generációt bevonjuk az ’56-os ünneplések körforgásába. Az ünnepi beszédeken, versmondáson és koszorúzáson túlmutató alternatívát nyújtunk a hőseinkre való megemlékezésben”
– mondta Bodor László, az RMDSZ programokért felelős ügyvezető alelnöke. A többnapos turné alatt a fiatal művészek saját szövegekkel, korhű naplórészletekkel készülnek, kép- és hanghatások kíséretében.
Banga Szilárd, a Nest alapítója szerint a produkció minden olyan személynek ajánlott korosztálytól függetlenül, aki a kísérleti műfajokra lehetőségként tekint.
Úgy gondolom, ‘48-nak és ‘56-nak ugyanaz volt a célja, mint amit napjainkban a slam mint művészeti ág és a Nest közvetít, ez pedig nem más, mint erőteljes ösztönzés, amely a nemtetszés felvállalását, a kompromisszumok felszámolását, szabad véleménynyilvánítást és az elnyomás elleni küzdelmet jelenti” – fogalmazott Banga Szilárd.
Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.
Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.
Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.
Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu
Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!
A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.
Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.
Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,
Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.
Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.
szóljon hozzá!