2009. augusztus 07., 13:342009. augusztus 07., 13:34
Negyvennégy országban tiltották meg a cigarettásdobozokon a könnyű (light), enyhe (mild) és alacsony kátránytartalom (low-tar) feliratokat, mert félrevezeti a fogyasztókat, azt a tévképzetet keltve, hogy ezek a cigaretták kevésbé ártalmasak az egészségre. A kanadai Waterloo Egyetem kutatói azt vizsgálták, hogy a dobozok színe, a rajta lévő jelek és szavak miként befolyásolják a vevők hiedelmét arról, mennyire ártalmas az egészségre a termék. A jelek nem utaltak valódi, forgalomban lévő márkákra. Kiderült, hogy az emberek 80 százaléka kisebb kátránytartalmúnak, kevésbé ártalmasnak, lágyabb ízűnek képzeli a világoskék dobozban lévő cigarettát, mint a sötétkék dobozban lévőt. A vizsgálatban résztvevők 70 százaléka gondolta, hogy egy fehér szimbólumot tartalmazó csomagolás kevesebb veszélyt hordoz, mint az ugyanolyan, ám szürke szimbólummal ellátott doboz. Ugyanilyen arányban vélték előnyösebbnek a választást, ha a dobozon az „aktív szénszűrő” felirat és egy szűrő ábrája volt látható. A mintegy 600 önkéntes közül, akik a teszt alanyai voltak, a dohányosokat csapták be könnyebben a dizájnelemek, a kutatók szerint azért, mert ők szívesebben hiszik azt, hogy létezik kevésbé ártalmas cigaretta.
A Journal of Public Health című közegészségügyi szaklapban megjelent tanulmány szerzői azt javasolják, hogy a cigarettákat a jövőben „sima” csomagolásban hozzák forgalomba, és tiltsák meg rajtuk bizonyos szavak és jelek elhelyezését a félrevezetés megelőzésére, valamint a márkavonzás megszüntetésére.
Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.
Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.
Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.
Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu
Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!
A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.
Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.
Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,
Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.
Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.