2009. június 11., 13:212009. június 11., 13:21
A díjakat, amelyeket a Bolyai Kezdeményező Bizottság (BKB) javaslatára az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) oktatási szakbizottsága adományoz, Tőkés László Királyhágó-melléki református püspök adta át.
Díjazottak:
Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke
Demény Lajos történész,
Lázár Vilmos üzletember,
MiIDAS, a kisebbségi nyelven megjelenő napilapok egyesülete,
Szatmáry Kristóf parlamenti képviselő, a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara elnöke,
Vermes György üzletember,
Zsigmond Barna jogász, a Magyar Kisebbség című periodika egyik alapítója.
A Báthory-díjat 2005 óta adják át, korábbi kitüntetettjei között van egyebek mellett George Pataki, New York állam kormányzója, Gál Kinga, az Európai Parlament képviselője, Michael Atiyah Fields-díjas brit matematikus, Tom Lantos, az amerikai kongresszus külügyi bizottságának néhai elnöke és Vízi E. Szilveszter, az MTA korábbi elnöke.
| Tőkés László, az EMNT elnöke beszédében rámutatott: 90 éve ezen a napon a románok erőszakkal elfoglalták a kolozsvári Ferenc József Egyetemet, 50 éve a román Bábes Egyetembe olvasztották a Bolyai Egyetemet ugyanezen a napon, tíz éve viszont létrehozták a Partiumi Keresztény Egyetemet. Hozzátette: a Bolyai Egyetem helyreállítása eszményi cél, helyette inkább reális egy másik magyar nyelvű felsőoktatási intézmény létrehozása. |
| Laudációjában Kovács Lehel, a BKB alelnöke Szili Katalinról elmondta: olyan politikus, aki \"nemzetben gondolkodik, elkötelezett a határon túli magyar nyelvű oktatás iránt\". Sokat tett a határon túliakkal kialakított kétoldalú kapcsolatokért, számos intézmény, szervezet támogatója - folytatta. |
| Németh Zsolt fideszes politikus a volt díjazottak nevében kijelentette: meg kell találni az arany középutat a nemzeti nihilizmus és a nemzeti radikalizmus között. Utóbbi \"fontos nemzeti ügyeket kompromittál\", mert rossz üzenet az, hogy \"Magyarország a magyaroké\". |
| Nemzetben gondolkodó politikus, elkötelezett a határon túli magyarok és a magyar nyelvű oktatás iránt. Az Országgyűlés elnökeként aktívan képviseli nemzetközi fórumokon és a kétoldalú kapcsolatokban is a határon túli magyarság ügyét. Alapító elnöke a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fórumának, valamint a Magyarországi Nemzeti és Etnikai Kisebbségek Fórumának; számos intézmény, szervezet támogatója. |
| Demény Lajos történész, kutató, tanár. A szentpétervári egyetemen végzett 1956-ban, itt doktorált, Bukarestben tanított, a N. Iorga Történettudományi intézetben kutató, jelenleg főmunkatárs. 1989 után rövid politikai pályát futott be mint kormánytisztviselő, szenátor. Az MTA külső tagja, a magyar nyelvű oktatás aktív szószólója, számos tanulmány szerzője. |
| A CBA olyan márkanév Brassótól Győrig, amelyre büszkén tekintenek a magyarok. A semmiből egy új világot teremtett, mint ahogy Bolyai megalkotta a nem-euklideszi geometriát. A Bolyai Egyetem ügye is egy vakmerő vállalkozás; volt egyszer egy intézmény, amelyet megszüntettek és most újra fel kell építeni. Szükség van a Lázár Vilmoshoz hasonló merész és nagyvonalú támogatókra. |
| A kisebbségi nyelveken megjelenő napilapok európai egyesülete. Már az első pillanattól kezdve - elsősorban a tragikusan elhunyt Balló Áronnak köszönhetően - támogatta az önálló Bolyai Egyetem újraalapítását megcélzó törekvéseinket. A MIDAS elnöksége - jelesen Toni Ebner elnök, Günther Rautz főtitkár - többször is személyesen foglalkoztak ügyünkkel. A Bolyai Kezdeményező Bizottság javaslatára tűntették ki Marius Cosmeanu újságírót a Habsburg Ottó-díjjal, és hozta létre a MIDAS közgyűlése a nemzeti kisebbségeket érintő jogtiprások megszűntetését megcélzó újságírói hálózatot. |
| Szatmáry Kristóf parlamenti képviselő, a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara elnöke, nyolc évig vezette a Pro Kárpátia Alapítványt, melynek legfőbb célja az összmagyarság kapcsolattartásának és együvé tartozásának támogatása. Az elmúlt években rendezvényekkel, konferenciákkal, üzletember találkozók szervezésével segítette az anyaország és az elszakított részek egykor természetes gazdasági kapcsolatainak helyreállítását. |
| Jó ismerője Erdélynek, már a kommunizmus sötét éveiben járt itt és segített. A Bolyai Egyetem újraindítása érdekében folytatott küzdelemnek több ízben nyújtott jelentős támogatást. Segítségével számos tájékoztatóanyagot készítettünk. Adományaival hozzájárult az erdélyi magyar felsőoktatás távlati fejlesztési tervének elkészítéséhez. |
| Jogászként részt vett a Magyar Kisebbség periodika elindításában, a Krónika Napilap igazgatóságának tagja, részt vett a Sapientia EMTE elindításában, menedzserként aktív támogatója a határon túli magyar oktatásnak. |
Az alma talán az egyetlen gyümölcs, amely minden kultúrában fontos szimbólumként jelenik meg – és közben mindennapi, elérhető, mégis elképesztően sokoldalú alapanyag.
Drámai mértékben megugrott a halálos medvetámadások száma Japánban, ezért a hatóságok egyre több veszélyesnek ítélt vadállatot lőhetnek ki. Az elejtett nagyragadozók húsát pedig főként grillezve fogyasztják a vendégek az éttermekben.
Köztudott tény, hogy ünnepek alatt általában bőségesebben esznek-isznak az emberek, mint a hétköznapokban: több édességet, alkoholos italt, zsíros, fűszeres ételt fogyasztanak.
Gyertyafényes karácsonyfák, ehető díszek, bazárok és jótékonyság: így ünnepelték a karácsonyt Kolozsváron másfél évszázaddal ezelőtt. Újvári Dorottya művészettörténésszel utaztunk vissza az időben.
Karácsonyfát, legót, könyvet, kortársaik körében divatos számítógépes játékokat is kértek a lövétei kisdiákok idén az Angyaltól. A gyerekek a Krónikának arról is beszéltek, mit jelent számukra a karácsony az ajándékokon túl.
Különleges újévi koncerttel indul a zenei év Kolozsváron: a Magyar Örökség díjas 100 Tagú Cigányzenekar lép fel a zeneakadémia nemrég átadott nagytermében. Az est sokszínű műsorral és rangos vendégművészekkel ígér emlékezetes zenei élményt.
Padlón az IQ-nk: Románia európai utolsó az általános intelligenciahányadost tekintve a World Poulation Review nemzetközi adatgyűjtő portál IQ-teszteket összesítő rangsorában.
Nyolcszáz hátrányos helyzetű magyarországi és határon túli gyereket látott vendégül Budapesten, a Parlamentben az Országgyűlés Hivatala és a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat (NGYSZ) szombaton.
Életét vesztette egy román alpinista egy expedíció során a chilei Ojos del Salado tűzhányón, amely a világ legmagasabb aktív vulkánja. A chilei csendőrség speciális egységei rendkívül nehezen megközelíthető helyről próbálják meg kiemelni a holttestet.
Két eurós jegyet kell fizetni a Trevi-kúthoz látogató olasz és külföldi turistáknak február elsejétől – jelentette be Roberto Gualtieri római főpolgármester pénteken.