
2013. január 13., 19:032013. január 13., 19:03
A kormányfő François Hollande köztársasági elnök helyett érkezett a dél-franciaországi városba, aki az utolsó pillanatban mondta le részvételét a megnyitóünnepségen, miután a mali és szomáliai francia katonai beavatkozások miatt védelmi tanácskozást hívott össze hivatalában.
„Tudom, hogy Marseille-ben súlyosak az egyenlőtlenségek, túl sok az erőszak, és a város szenved ettől az igazságtalan imázstól, de ma azért gyűltünk össze, mert Marseille harcol, Marseille változik és győzni fog” – mondta a miniszterelnök. Hozzátette: „amit a Marseille–Provence Európa Kulturális Fővárosa programmal tesznek önök, az egy mindannyiunk számára sikeres nagy történet kezdete lehet”. A miniszterelnök a kulturális évad legnagyobb, 160 millió eurós építészeti beruházása, a Rudy Ricciotti olasz építész tervei alapján épülő MuCEM, az Európa és a Földközi-tenger Civilizációinak Múzeumában (Musée des civilisations de l’Europe et de la Méditerranée) mondta el ünnepi köszöntőjét, amely hivatalosan csak júniusban nyitja meg kapuit.
Az EKF megnyitóján megjelent José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke is. A nagyközönség számára a megnyitóünnepség szombat délután az északi elővárosokban fényjátékokkal kezdődött, majd a marseille-i kikötő feletti esti tűzijáték előtt sor került a „nagy lármázásra”, ahol a helyiek – a templomok harangjátékának kíséretében – lábosokat, evőeszközöket és minden egyéb háztartási eszközt zörgetve a multikulturalitás jegyében 17 nyelven énekelve nyitották meg a kulturális évadot, amely a mediterrán világ, a Földközi-tenger népei és kulturális öröksége köré szerveződik. „Ez nem is megnyitó, hanem egy hatalmas buli, amit részben maguk a helyiek szerveznek. Az az alapgondolat, hogy a marseille-i emberek vendégül látják a világot” – mondta a rendezvény előtt Bernard Souroque, az este művészeti igazgatója.
A megnyitóünnepségek vasárnap este Arles városában hatalmas pirotechnikai bemutatóval értek véget. A kulturális főváros címet ugyanis nem egyedül Marseille, hanem a helyi kereskedelmi kamara kezdeményezésére a teljes provence-i régió nyerte el. A programsorozat közel 100 millió eurós összköltségvetésének húsz százalékát nagy mecénások és helyi vállalkozók fedezik, akik számára a pályázat benyújtásakor fontos szempont volt a környező városok vendéglátóiparának, közlekedésének és kereskedelmének a bevonása. Számításaik szerint minden befektetett euró hatszorosan térül meg, és a kulturális mecenatúra hosszú távra növeli Provence attraktivitását. Az év során mintegy 10 millió turistát várnak a dél-franciaországi régió kilencven településén megrendezésre kerülő, mintegy nyolcszáz kulturális rendezvényre.
Franciaország második legjelentősebb városa az elmúlt öt évben 660 ezer eurót költött közterei és intézményei felújítására: rendbe hozták a vitorlások ezreinek helyet biztosító „régi” kikötőt, új szállodák épültek, kibővítették a villamos és a metró vonalát. A görög hajósok által 2600 éve alapított, legrégibb francia város legjelentősebb fejlesztése – tucatnyi múzeum felújítása mellett – kétségtelenül a tengerpart visszaemelése a város vérkeringésébe, méghozzá három kulturális célú intézmény építésével. A városvezetés az elmúlt hónapokban valóságos arculatjavító kampányt folytatott a mediterrán világra való nyitottságát és a híd szerepét büszkén vállaló kikötőváros régi hírnevének a visszanyerésére. Azt ugyanis az utóbbi években erősen megtépázták az észak-afrikai bevándorlók és a kelet-európai romatáborok miatti társadalmi feszültségek. Nem ritka az utcai erőszak – tavaly 25, halállal végződő fegyveres leszámolás történt drogbandák között –, erősödött a szélsőjobboldal támogatottsága, az átlagosnál hosszabbak a sztrájkok, tizenhárom százalékra nőtt a munkanélküliség, sőt egyes elővárosokban eléri az 50 százalékot is. A kulturális évad három nagy epizódból fog állni, mindegyik szakasznak lesznek látványos, a családokat megmozgató utcai rendezvényei, nagyszabású kiállításai és épületavatásai. Az Európa Kulturális Fővárosa címet 1985-ben hozta létre az Európai Bizottság, 2000 óta általában két város osztozik rajta. Idén Marseille mellett Kassa lesz a másik helyszín, ahol a január 19–20-ai hétvégén kezdődik a rendezvénysorozat.
Lélegzetelállító mutatvánnyal hívta fel magára a figyelmet két orosz származású aktivista New Yorkban: felmásztak az Empire State Building csúcsára, ahol egy világbékét hirdető transzparenst feszítettek ki, majd a férfi megkérte társa kezét.
Szokatlan riasztás miatt vonult ki hétfőn késő este az aradi csendőrség: valamivel 23 óra a 112-es segélyhívószámon jelentette be egy férfi, hogy autója motorházteteje alatt egy kígyó bújt meg.
Júniusban már elárasztja a piacokat a világos és sötétebb színű zöldpaprika, amit nemcsak töltött paprika formájában és nyersen fogyaszthatunk. Összeállításunkban nyári, hűsítő fogások receptjeit is közöljük – főszerepben a zöldpaprika.
Európát, és azon belül Romániát is történelmi hőség hulláma érte el. Alább pontokba szedve foglaljuk össze, mi történik a testünkkel a kritikus hőmérsékleti határokon, mire kell különösen figyelnünk, és hogyan védekezhetünk hatékonyan a hőség ellen.
Magyarul talán frappánsan „házpesztrának” fordíthatnánk az angol kifejezéssel house-sitting-nek nevezett új utazási trendet, ami lassan meghódítja a világot. Fő aduászai: pénztárcabarát, ráadásul autentikus helyi élményt nyújt.
A nyár a legtöbb ember fejében a szabadság, a napsütés, a nyaralás és a gondtalan kikapcsolódás évszaka. Mégis sokan vannak, akik éppen ezekben a hónapokban érzik magukat feszültebbnek, kimerültebbnek vagy szorongóbbnak.
Te is kívülről fújod a legnagyobb slágereket? Otthon vagy a zene világában, vagy csak egyszerűen imádod a fesztiválhangulatot? Akkor itt a te időd! Itt a Krónika legújabb nyereményjátéka!
A következő napokban várható hőhullám miatt ajánlásokat fogalmaztak meg csütörtökön a hatóságok a lakosság számára.
Egyre erősödik a forróság és kiterjed egész Romániára – figyelmeztetnek a meteorológusok, akik narancssárga és sárga hőségriasztásokat adtak ki, amelyek csütörtök reggeltől péntek 21 óráig érvényesek.
Elena Ceaușescu eltitkolt balesete igazság vagy városi legenda? – erről közölt bejegyzést szerdán a Securitate Irattárát Vizsgáló Országos Tanács (CNSAS).