
Fotó: Hunedoaramea.ro
Három évig tartó munkálatok után áprilistól újra látogatható a Hunyad megyében található legendás erődítmény, a „magos” Déva vára.
2016. március 21., 15:292016. március 21., 15:29
A javításokat 39 millió lejes európai költségvetésből végezték el, a középkori épületegyüttes belső részeit és a tartófalakat is renoválták, a látogatható részeket kibővítették. A vulkanikus hegy tetején álló, Déva városa fölé magasodó emblematikus várat a látogatók gyalog is megközelíthetik a felújított két kapun keresztül, de a vársiklóval is feljuthatnak 3 percig tartó emelkedés után a műemlék épületbe.
Régészeti munka a várban
A javítási projektet 2010-ben hagyták jóvá, a munkálatok viszont csak három év múlva kezdődtek el. Sorin Lențiu, a javításokat végző építkezési vállalkozás képviselője elmondta, felújították többek közt a két kaput, a Bethlen-bástyát, a tüzérségi kazamatát, a vár alléját és a kivilágítási rendszert is, ezenkívül kibővült a műemlék turisták által látogatható része, így meg lehet közelíteni az első kapun keresztül, 217 lépcsőn keresztül is.
A várban komoly régészeti munkát végeztek, így felszínre került például a két óriási kemencével ellátott 18. századi konyha és a délnyugati régi fal is. „Törmelékek, földhányások hevertek itt, növényzet borította a terepet, nem lehetett látni sem a mellvédeket, sem a tüzérségi kazamatát. Az ásatásoknak köszönhetően felszínre kerültek falak, amelyek most már láthatóak\" – mondta Lențiu.
A tervek szerint a bástyában és a tüzérek termében múzeumot rendeznének be. A dévai önkormányzat azt reméli, hogy ebben az évben 300 ezer turista látogatja meg a várat, ez a szám – a munkálatok miatti korlátozások ellenére – tavaly 128 ezerre volt tehető. „Terveink között szerepel, hogy a várban kulturális rendezvényeket szervezzünk, és Opera Nights fesztivált tartsunk a vár tetején\" – mondta a Digi24 hírportálnak Petru Mărginean, Déva polgármestere.
A IV. Béla létesítette erődítmény
A várra vonatkozó legkorábbi történeti adatok a 13. század második feléből maradtak fenn. 1269-ben kiadott adománylevelében V. István a dévai vár alatt vívott ütközetben, utóbb a feketehalmi vár ostrománál (1266) tanúsított vitézségéért jutalmazta meg egyik hívét. A dévai erődítmény első említése ez, amely közvetve utal rá, hogy az együttesnek már a szóban forgó események előtt, azaz 1266 előtt léteznie kellett.
A jelenlegi ismeretek szerint Déva várát IV. Béla király (1235–1270) létesítette. A tatárjárást követően, az esetleges újabb támadások visszaszorítása érdekében a király egy egész sor új erődítmény felépítését rendelte el. A dévai vár is ezek közé tartozhatott, építése pedig valószínűleg közvetlenül az ellenség elvonulása után kezdődött el. A belső udvar déli oldalán álló reprezentatív épület minden bizonnyal felépült már a 13. században.
Déva vára így kezdettől fogva kettős funkciót szolgált: a Maros völgyét vigyázó erődítmény és egyben főúri rezidencia is volt. I. Ulászló király 1444 előtt Hunyadi Jánosnak adományozta Déva várát, amely valószínűleg a 16. század elejéig a Hunyadiak birtokában maradt. A vár északi épületén egykor látható 1511-es felirat Zápolya János vajdasága alatt véghezvitt javításokra, átépítésekre utalhatott.
Az Erdélyi Fejedelemség kialakulását követően Déva végvár lett, amelynek a Temesvár, illetve Lippa irányából a Maros völgyén keresztül érkező török hadakat, és Havasalföld felől, a Vulkán-szoroson át a Hátszegi-medencébe nyomuló ellenséget kellett feltartóztatnia. 1579-ben Déva várába került fogságba Dávid Ferenc, a protestáns prédikátor, az erdélyi református egyház, majd az unitárius egyház alapító püspöke –, aki ott, még ugyanabban az évben meg is halt.
Van egy gyümölcs, amelynek illata-íze nagyon jellemzi az erdélyi őszt: a rézüstben rotyogó lekvár, a pálinkafőző kályha füstje, a fáról frissen leszedett, kékesfényű termés íze.
Kossuth Rádió – újra mindenkié. Ez a szlogenje az augusztus 24-én teljes műsorstruktúrával visszatérő, megújult Kossuth Rádiónak – közölte a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. Sajtó és Marketing Iroda vasárnap az MTI-vel.
Felhagyott az agglegényélettel az RMDSZ alsóházi frakcióvezetője, megnősült Csoma Botond parlamenti képviselő. A kolozsvári politikus Deák-Sala Rebekát, Kós Károly dédunokáját vette el feleségül.
Egy hosszú éveken át tartó toxikus vagy bántalmazó kapcsolat lezárása akár „sikertörténet” is lehet, ezért Mészáros Andrea pszichoterapeuta szerint a növekvő válási számokat sem érdemes önmagukban értelmezni. Házasságról, válási okokról beszélgettünk.
Erdély a hátborzongató kastélyokon túl: családi kaland Románia hegyeiben – Felejtsd el a vámpírmeséket – a Keleti-Kárpátok drámai csúcsokat, barangoló medvéket és mély magányt kínálnak – ezzel a címmel, alcímmel közölt riportot a The Guardian.
A szürke maradt a legnépszerűbb autószín Romániában 2025-ben – erre a következtetésre jutott a Román Gépjármű-nyilvántartó Hivatal (RAR), miután összesítette a forgalmi engedélyekhez kapcsolódó adatokat mind az új, mind a használt autók esetében.
Öt ország 14 együttese mutatta meg Kolozsváron: a tánchoz nem kell közös nyelv. Egymás lépéseit tanulták, barátságokat kötöttek, és már a következő találkozást tervezik.
A Krónikának nyilatkozó Popa Armand informatikus, robotikatanár és amatőr csillagász szerint, ha van a természettudományok között olyan terület, amely gyereket és felnőttet egyaránt lenyűgöz, akkor az a csillagászat.
Augusztus közepén járunk, túl vagyunk Lőrinc napján, amely a magyar néphagyományban a görögdinnye-fogyasztás hallgatólagos lezárását jelentette.
Antal Emőke lett a Miss Balaton királynője. A szatmárnémeti lány a koronát elődjétől, a 2024-ben győztes Bábel Virágtól vehette át.