
Fotó: Veres Nándor
Közösen lépnek fel madéfalviak, bukovinai székelyek, moldvai csángók és gyimesbükkiek a Kóka Rozália által rendezett Madéfalva gyermekei című előadásban. A műsort, amelyben a madéfalvi veszedelem után „született” népcsoportok történetét mutatják be népdalokkal, pünkösd napján adják elő Madéfalván.
2014. május 22., 19:292014. május 22., 19:29
A vajdasági Bajmokon született Kóka Rozália (képünkön) – akinek édesapja bukovinai székely származású – Csíkszeredában beszélt a műsorról és a kiállításra kerülő dokumentumfotókról. Az énekes és mesemondó a napokban azért látogatott többek között Madéfalvára és Gyimesbükkbe, hogy személyesen is meghallgassa az előadásra készülőket.
Június 8-án fél 12-kor a gyimesbükki Kontumáci-kápolna melletti színpadon közösen lépnek fel madéfalviak, gyimesbükkiek, moldvai csángók és bukovinai székelyek – avatott be a rendező.
Salamon József gyimesbükki plébános tavaly októberben kérte fel Kóka Rozáliát, hogy készítsen egy összeállítást a pünkösdi búcsúra. Akkor fogalmazódott meg benne, hogy ezen alkalomból egymás mellé kellene állítani a „négy testvért”.
Az előadást megelőző napon, június 7-én, megnyitják az előadóművész által már korábban összeállított Hazatérés Bukovinából, 1941 címet viselő dokumentumfotó-kiállítást a gyimesbükki Dani Gergely Általános Iskolában. A negyven darab fénykép a bukovinai székelyek 1941-es Bácskába való kitelepítését eleveníti fel. A Bognóczky Géza és felesége által megörökített képanyagra 2011 januárjában bukkant rá a hidasi református parókián – számolt be a bukovinai székelyek történetével régóta foglalkozó rendező.
Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.
Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.
Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.
Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu
Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!
A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.
Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.
Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,
Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.
Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.
szóljon hozzá!