Hirdetés

Amikor a bal a jobbik

Balkezesek világnapját tartják augusztus 13-án Egy balkezeseket tömörítő amerikai szervezet kezdeményezésére 1992 óta minden év augusztus 13-án emlékeznek meg azokról, akik – a többséggel ellentétben – nem jobbjukba fogják az írószerszámot és a leveseskanalat.

Gazda Árpád

2006. augusztus 11., 00:002006. augusztus 11., 00:00

Amerika nem véletlenül lett elindítója a balkezesek – Földünk legnagyobb kisebbsége – ügyének, felkarolója mozgalmuknak. Az Egyesült Államok sok híressége vol balkezes, például Nelson Rockefeller, Harry Truman, Benjamin Franklin, Gerald Ford, Ronald Reagan és Bill Clinton. Az egyetemes történelem nagy balkezesei között említendő Jeanne d’Arc, Bonaparte Napóleon, Otto von Bismarck, Albert Schweitzer, a brit uralkodóházból pedig többen is: II. György angol király, Viktória királynő, VI. György (II. Erzsébet apja), továbbá Károly herceg és a brit trónörökös idősebb fia, William herceg.
A balkezesség persze korántsem csak a kékvérűekre jellemző, hiszen a becslések szerint a Föld lakosságának 15–20 százalékát érinti. Rambo két kézzel szórja a halált, pedig a legendás filmhőst alakító színész, Sylvester Stallone a valóságban balkezes, akárcsak hollywoodi sztártársai közül Bruce Willis, Brad Pitt, Keanu Reeves és a szebbik nemet képviselő Shirley MacLaine, Diane Keaton, Demi Moore vagy Angelina Jolie. Angolszász nyelvterületen a balkezesek – élükön Diana Paul írónővel, aki könyvet írt róluk – öntudatosan hangoztatják: „You’ve a right to be left-handed” (Jogod, hogy balkezes légy).
Nemcsak a sikeres sztárok példájával érvelhetünk, ha némely szülő, óvónő vagy pedagógus még ma sem tudja kezelni a gyermekek balkezességét. Az erőszakos átszoktatás („Vedd elő a szép kezedet!”) pszichés zavarokkal, olykor diszlexiával társul. Megfigyelték, hogy a diszlexiásnak kikiáltott gyerekek között nagyon sok a balkezes, vagy a vegyes dominanciájú. Hogy valaki a bal vagy a jobb kezét használja-e elsődlegesen, azért a két agyféltekét egymással összekötő agyi struktúra, az úgynevezett kéregtest (corpus callosum) a felelős. Ez balkezeseknél és hozzátartozóiknál nagyobb tömegű, mint jobbkezes társaiknál. A társadalom többsége persze mit sem törődik a tudományos magyarázatokkal, és konokul kitart amellett, hogy a balkezesség egyfajta hiba.
A bal- kezdetű szavaink, folytatódjanak akármivel is, általában negatív asszociációt hordoznak, gondoljunk csak ezekre: balsors, balfék, balfácán, balítélet, baljós(lat), baleset, balszerencse vagy a balkézről született, balul üt ki, és balul sült el. Idestova fél évezrede, hogy Rotterdami Erasmus könyvet írt A balgaság dicsérete címmel. A balg- szótőbe becsúsztatott ejtéskönnyítő magánhangzóval már balogként hangzó fogalommal a balkezeseket illették. A Balog(h) családnév a hagyomány szerint úgy alakult ki, hogy a balkezesek ragadványneve volt. Lion Feuchtwanger három történelmi regényének egyike, a Balgák bölcsessége azonban nem róluk, hanem Rousseauról szól.
A balkezeseknél az ügyesebb kéz természetesen a bal. Ennek megfelelően létezik balkezes olló, de balkezes zongora is. Az ügyesebb kéz századmásodpercekkel ugyan, de gyorsabb a másiknál. Ez a gyorsaság az öntudatlan, gyors reakciókban, az érzelem vezérelte cselekvésekben mutatkozik meg. Esetükben a „kétbalkezes” jelző nem ügyetlenségükre utalna, hiszen csak annyit jelentene: mindkét kezük olyan ügyes, mint a többség jobbja. MTI-Press
Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 07., szombat

Ötszáz méteren múlhat Európa legritkább halfajának fennmaradása – Újabb lépésekkel mentenék a kölöntesügért

Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.

Ötszáz méteren múlhat Európa legritkább halfajának fennmaradása – Újabb lépésekkel mentenék a kölöntesügért
Hirdetés
2026. november 06., péntek

Újabb rekordot hozott az október, az El Niño fokozza az emberi tevékenység okozta felmelegedést

Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu

Újabb rekordot hozott az október, az El Niño fokozza az emberi tevékenység okozta felmelegedést
2026. november 03., kedd

Zseniális magyarok kvíze: játssz és nyerj a Krónikával!

Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!

Zseniális magyarok kvíze: játssz és nyerj a Krónikával!
2026. november 02., hétfő

Veszélyesnek tartják a TikTokot, de a szülők többsége nem korlátozza gyermeke internetezését

A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.

Veszélyesnek tartják a TikTokot, de a szülők többsége nem korlátozza gyermeke internetezését
Hirdetés
2026. november 01., vasárnap

Tánccal a magány ellen: közösséget épít a szenior örömtánc a Szilágyságban

Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.

Tánccal a magány ellen: közösséget épít a szenior örömtánc a Szilágyságban
2026. november 01., vasárnap

A név kötelez: édességek édesburgonyából

Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,

A név kötelez: édességek édesburgonyából
A név kötelez: édességek édesburgonyából
2026. november 01., vasárnap

A név kötelez: édességek édesburgonyából

2026. október 29., csütörtök

Egy nettó minimálbérért borzonganak Drakula várában: a borsos ár sem riasztja el a vámpírlegendák rajongóit

Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.

Egy nettó minimálbérért borzonganak Drakula várában: a borsos ár sem riasztja el a vámpírlegendák rajongóit
Hirdetés
2026. október 26., hétfő

Gasztrotérképen ízlelgethetjük Hargita megyét

Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.

Gasztrotérképen ízlelgethetjük Hargita megyét
2026. október 26., hétfő

Húsz éve mindig ugyanazokat a számokat tette meg, most több mint 3 millió eurót nyert

Több mint két évtizede játszik ugyanazokkal a számokkal, és most kifizetődött a kitartása: jelentkezett a hatoslottó múlt csütörtöki főnyereményének gazdája. A Prahova megyei férfi több mint 3,3 millió eurót, azaz 17,7 millió lejt vihet haza.

Húsz éve mindig ugyanazokat a számokat tette meg, most több mint 3 millió eurót nyert
2026. október 25., vasárnap

Szekrény tetején érlelt kincs: birsalma, a kamra illatos „királynője”

Kőkemény, fanyar, nyersen szinte ehetetlen, mégis nagy becsben tartották nagyanyáink. A birsalma türelmet „kér”, de aki kivárja, hogy a hő munkához lásson benne, mézédes, rózsaszínre pirult, illatos étkeket kap cserébe.

Szekrény tetején érlelt kincs: birsalma, a kamra illatos „királynője”
Hirdetés
Hirdetés