2010. május 12., 11:352010. május 12., 11:35
Idén is slágereket gyártó nemzetközi együttesek koncertjeitől lesz hangos a nyolcadik alkalommal megszervezett Félsziget Fesztivál. Visszatérő vendégnek számít a finn the Rasmus, a két évvel ezelőtt is meghívott együttes 15 ezer embert vonzott a Maros partjára.
Valószínű hasonló népszerűségnek örvend majd Svédország elsőszámú rockbandája is, a Europe, mely olyan slágereket szült, mint a nyolcvanas évek hangulatát tükröző, 25 országban listavezetővé vált The Final Countdown. A Europe azonban nemcsak a nyolcvanas években hódított, hiszen most is teltházak előtt mutatják be Európaszerte legújabb, Last Look at Eden című lemezüket - így a Félszigeten is.
Tricky, a trip-hop műfaj veteránja a Massive Attackben kezdte megszerettetni a világgal ezt a sötét, lassú, légies zenét, és szólókarrierje beindulása után is olyan dalokban működött együtt velük, mint a műfaj talán legfényesebben ragyogó gyöngyszeme, a Karmacoma. Az összetéveszthetetlen hangon rappelő, énekesnők garmadájával (Björk, Neneh Cherry, Alanis Morissette, Goldfrapp) együtt dolgozó előadó teljes zenekarral érkezik Marosvásárhelyre.
A madridi Ska-P ska-punk formáció kitartó turnézásával szép lassan műfaja elsőszámú európai képviselőjévé avanzsált. A vidám arcok és muzsika komoly, rendszerkritikus üzeneteket és nagyfokú zenei tudást takar, és ez a kombináció az, ami miatt a kontinens bármely országában tömegek sereglenek a Ska-P koncertjeire.
Gypsy-punk reggaevel, skával és tipikus francia dallamokkal elegyítve: címszavakban ez a Babylon Circus nevű jókedv-kommandó zenéje. A francia sanzonesztétikát világmegváltó gondolatokkal keverő csapatnál csak egy biztos: hogy mindenki táncra perdül.
Marosvásárhely vendége lesz a kilencvenes évek második felének valószínűleg legnagyobb hatású amerikai metalbandája, a Korn is. A nu-metal zenét hip-hop, alternatív, elektronikus elemekkel keverő zenekar egy generáció leghangosabb szószólója: Jonathan Davis énekes, Fieldy basszer és társaik nem csak zenét, hanem életérzést közvetítettek, és ez röpítette a slágerlisták csúcsára a Life is Peachy, a Follow the Leader vagy az Issues című lemezeiket, és ez az idén júliusban megjelenő Korn III – Remember Who You Are albummal sem lesz ez másként. A harmincmillió lemezt eladó, többszörös Grammy-díjas csapat először lép fel Romániában, pár nappal amerikai turnéjuk véget érése után, a Félsziget Fesztivál idei nagyszínpadi programjának zárásaként.
„Nem véletlen, hogy a Félsziget Fesztivál az ország legváltozatosabb eseményeként vonult be a köztudatba. A Korn, Tricky vagy a Ska-P jelenléte azt mutatja, ez az alapérték továbbra is jellemzője lesz fesztiválunknak: nem csak arra adunk, hogy a nyugati fesztiválok főműsoridős előadóit Marosvásárhelyre hozzuk, hanem arra is, hogy minél igényesebb és szórakoztatóbb koncerteket láthasson közönségünk.” - nyilatkozta Bodor László, a Félsziget Fesztivál főszervezője.
Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.
Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.
Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.
Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu
Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!
A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.
Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.
Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,
Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.
Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.