
(Képünk illusztráció)
Fotó: Komka Péter/MTI
Egyes szájon át szedhető antiszeptikumok és szájvizek képesek lehetnek hatástalanítani az új-koronavírust az amerikai Penn State Orvostudományi Főiskola kutatása szerint.
2020. október 20., 20:192020. október 20., 20:19
2020. október 20., 21:212020. október 20., 21:21
A laboratóriumi körülmények között végzett kísérletek eredményei azt jelzik, hogy egyes ilyen fertőzés ellenes, a kórokozókat megölő és szaporodásukat gátló termékek hasznosak lehetnek a vírusterheltség csökkentésében a szájban a megfertőződés után és segíthetnek csökkenteni a Covid-19-betegséget okozó SARS-CoV-2-fertőzés terjedését – olvasható a Science Daily tudományos hírportálon.
A Craig Meyers mikrobiológus, immunológus és szülész-nőgyógyász professzor vezette kutatócsoport számos száj- és orr-garatöblítőt tesztelt laboratóriumban, hogy kiderítse, képesek-e hatástalanítani az új koronavírust.
A kutatók azt találták, hogy több ilyen orr- és szájöblítő képes az emberi koronavírus semlegesítésére, ami azt feltételezi, hogy
„Miközben várunk a vakcina kifejlesztésére, szükség van a fertőzés átadásának csökkentését célzó módszerekre. Az általunk vizsgált termékek már elérhetők és gyakran az emberek napi rutinjának részévé váltak” – idézte az intézmény közleménye a professzort.
A Journal of Medical Virology című folyóiratban bemutatott kutatási eredményekből kiderült, hogy
Több szájvíz és toroköblítő szintén hatékony volt a fertőzőképes vírus hatástalanítására. Néhány közülük 99,9 százaléknál nagyobb arányban semlegesítette a vírust 30 másodperccel az után, hogy kapcsolatba került vele.
Meyers professzor szerint az eredményeik ígéretesek, és a következő lépésük az lesz, hogy klinikai teszteket végezzenek, hogy felbecsüljék hatékonyságukat Covid-19-betegek fertőzőképességének csökkentésében. Ha ezek az oldatuk csupán 50 százalékkal csökkenthetik a fertőzés átadását, már az is nagy eredmény – tette hozzá.
A május 1-jei hosszú hétvége különösen hideg időjárással érkezik, amilyet az elmúlt években már nemigen tapasztaltunk.
Már csak pár óra választ el minket a május elsejei hosszú hétvégétől, amikor sokan útra kelnek. A hegyekbe készülőknek üzennek a hegyimentők, akik amúgy a szokásosnál nagyobb létszámban állnak készenlétben, hogy ott legyenek, ha baj történik.
Szabályozott keretek közé terelné a gazdátlan macskák ellátását Kolozsvár önkormányzata: a lakótársulások beleegyezésével kihelyezett menedékházakkal, kijelölt felelősökkel és szigorú higiéniai előírásokkal indul kísérleti program a város 80 helyszínén.
Az észak-amerikai mozikasszáknál 97 millió dolláros, világszerte pedig összesen 217 millió dolláros bevételt könyvelhetett el a hétvégén a „pop királyáról” szóló, Michael című film, ami rekord az életrajzi alkotások mezőnyében.
Egyik legszelídebb karakterű, valóban zöld tavaszi zöldségünk a fejes saláta, amelynek többféle változata illeszthető be az étrendünkbe.
Bepillantottunk a világhírű Cirque de Soleil Kolozsváron egymás után öt alkalommal is előadott, Ovo című előadásának kulisszái mögé.
Varga Csaba nagyváradi hegymászó ismét csúcsra tör, jelenleg már Nepálban van, az alaptáborban: célja a Föld 5. legmagasabb hegycsúcsa, a 8462 méter magas Makalu központi csúcsának az elérése pótlólagos oxigén és magashegyi teherhordók segítsége nélkül.
A tavasz kezdetével látványosan megugrott a takarítási szolgáltatások iránti igény Romániában: márciusban 57 százalékkal több megrendelést regisztráltak, mint a téli hónapok átlagában – derül ki a HomeRun szolgáltatásközvetítő platform elemzéséből.
Balkáni és latin-amerikai ritmusok, grúz többszólamúság, mongol torokének, valamint cigány, magyar és erdélyi zene várja a közönséget július 30. és augusztus 2. között a Méra Világzenei Csűrfesztiválon, Kalotaszegen.
Az idei évben az égbolt kivételes csillagászati látványosságot kínál: egy teljes napfogyatkozást, ritka eseményt, amely világszerte felkelti a csillagászat iránt rajongók érdeklődését.
szóljon hozzá!