
2011. június 07., 08:392011. június 07., 08:39
– Gratulálunk a győzelemhez! Mennyire tudatosult benned másfél nap alatt, hogy valószínűleg gyökerestől megváltozik mostantól az életed?
– Most kezd tudatosulni bennem, hogy nagyon meg fog változni az életem. Mindenesetre örülök, hogy nekivágtam ennek a nehéz próbának, és annak is, hogy nagy érdeklődés vesz körül. Már eleve a gyermekkorom is megváltozik, hiszen rengeteg embert megismertem. Sőt a Csillag születik verseny idején is sokat változott az életem. És erre végképp nem gondoltam volna, mikor bejelentkeztem, hogy megnyerem, legmerészebb álmaimban sem.
– Jelent-e valamit számodra, hogy június 4-én, a Nemzeti Összetartozás Napján nyerted meg a tehetségkutatót?
– Örültem, hogy véletlenül egybeesett a Nemzeti Összetartozás Napja és a döntő, és persze főként annak, hogy megnyertem.
– Az interneten olvashatók negatív hozzászólások is arról, hogy Magyarországon sokan nem támogatták a sikeredet, mivel erdélyi vagy. Hogyan vélekedsz erről?
– Biztosan akadnak olyanok, akik nem támogattak, de én személyesen nem találkoztam velük. Egyébként kérni fogjuk a szüleimmel együtt a magyar állampolgárságot, mert úgy sokkal könnyebb lesz nekem itt élni, több lehetőségem lesz.
– Szeretnél végleg Magyarországon maradni?
– Ebbe még nem gondoltam bele, egyelőre itt kell élnem. Sok fellépésre számíthatok Magyarországon, és lehet, hogy otthon is. Eddig úgy terveztem, hogy Kézdivásárhelyen fogok letelepedni, de persze ezt még nem tudom, a sors majd eldönti. Az viszont biztos, hogy zenész, énekes akarok lenni. Mindig is zenét szerettem volna tanulni, ha nem nyertem volna meg a műsort, akkor is.
– Máté Péter, Demjén Ferenc dalait énekelted el többek közt a vetélkedőn. Hasonló dalokat fogsz énekelni a jövőben is?
– Mindig is a régebbi stílusokat szerettem. Máté Péter dalait sokan ajánlották, mondván, hogy nagyon hasonlít a hangom az övéhez.
– Számíthat a közönség esetleg stílusváltásra is tőled?
– Ezt a stílust szeretem, arra még nem is gondoltam, hogy váltsak. És most úgy gondolom, hogy szeretném megtartani.
– Mit tervezel, a hírnévre vagy a minőségre hajtasz majd a továbbiakban?
– Tulajdonképpen mindkettőt szeretném: a minőséget és a sikert is, ugyanakkor meg szeretném tartani a stílusomat és meghódítani a közönséget, a nagyközönséget.
– Kivel szeretnél fellépni a továbbiakban?
– Bereczki Zoltánnal (Bereczki Zoltán magyarországi színész, énekes, zenei producer – szerk. megj.).
– Neked drukkolt egész Erdély. Lehet már tudni, mikor lépsz fel itthon?
– Most hazamegyek záróvizsgázni, de csak három napra, aztán jövök is vissza Budapestre, mert sok fellépésem lesz. Sajnos még nem tudok semmit arról, hogyan alakulnak a fellépéseim, de biztos vagyok benne, hogy Erdélyben is énekelek majd. És akkor meg tudom köszönni a közönségnek azt a sok szeretetet, amit a verseny egész ideje alatt kaptam.
Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.
Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.
Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.
Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu
Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!
A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.
Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.
Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,
Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.
Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.
szóljon hozzá!