
2011. augusztus 26., 06:442011. augusztus 26., 06:44
A Hasulyók augusztus elsején indultak útnak, azóta pedig már több száz kilométert tettek meg, orkánerejű szelet, órákig szakadó esőt, de ugyanakkor szikrázóan ragyogó napokat hagytak maguk mögött. Az állva evezés világrekordját már így is megdöntötték, de tartják magukat eredeti tervükhöz. Számításaik szerint szeptember közepére érnek majd el a Duna fekete-tengeri torkolatához.
Édesanyjuk, Csilla mindennap rendíthetetlenül követi őket motorcsónakkal, és ellátja a fiúkat élelemmel, itallal, vagy csak néhány bátorító anyai szóval, éppen amire szükségük van. Ez alól csak az első 3 nap volt kivétel, a Duna legfelső szakasza ugyanis természetvédelmi terület, és a folyónak ezen a részén egyáltalán nem lehet motoros járművel közlekedni. Így a fiúk akkor teljesen magukra voltak utalva, a deszkák hátuljára elhelyezett dobozból tudtak némi eleséghez jutni. Tomi, a csapat videófelelőse kitartóan készíti a napi összefoglaló kisfilmeket, miközben a család „házát”, a lakóautót és az azt húzó terepjárót is ő költözteti egyik helyről a másikra. Aki követi őket a www.dunaracing.com Facebook oldalon, láthatja, hogy a család kitartóan, minden körülmények között igyekszik teljesíteni a napi kitűzött 6-8 órás evezést, ami alatt 60-65 kilométert tesznek meg. A Dunát a fiúk bizonyos szakaszokon folyó helyett állóvízhez hasonlítják, annyira lassú a sodrása, volt már azonban olyan szakasz, amelyen 20 kilométert mindössze 1 óra 35 perc alatt tettek meg. A fiúk azt mondják, a SUP olyan, mintha összegyúrnánk a szörfözést az evezéssel, ugyanis állni kell a deszkán, de azt evezővel kell hajtani. A feladat nem könnyű, mind fizikailag, mind mentálisan felkészültnek kell lenni a feladatra, hiszen naponta 8–12 órát kell egyensúlyozni a deszkán, hogy tartani tudják az ütemtervet. Nagy örömükre szurkolótáboruk is akad szép számmal, Regensburgnál például hatalmas ováció fogadta őket a hidakról. A fiúknak persze nem elég, hogy világrekordot hajtanak végre, minden egyes nap azon mesterkednek, hogy az előző napi rekordjukat megdöntsék, és minél rövidebb idő alatt teljesítsék a kiszabott távot.
„Pozitívan állunk minden kihíváshoz, és megtaláljuk mindenben azt, ami a napunkat színesebbé és csodásabbá teszi. Lehet ez akár egy olyan nap, amikor végre 11 nap esőzés után kisüt a nap, vagy éppen egy kedves gesztus az egyik ausztriai jachtklubban, ahol ingyen köthettek ki a fiúk. Bolondozásra pedig mindig szánunk időt, reméljük, ez a videóinkon is átjön” – nyilatkozta a kihívásokkal kapcsolatban Tibor, a családfő.
Van egy gyümölcs, amelynek illata-íze nagyon jellemzi az erdélyi őszt: a rézüstben rotyogó lekvár, a pálinkafőző kályha füstje, a fáról frissen leszedett, kékesfényű termés íze.
Kossuth Rádió – újra mindenkié. Ez a szlogenje az augusztus 24-én teljes műsorstruktúrával visszatérő, megújult Kossuth Rádiónak – közölte a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. Sajtó és Marketing Iroda vasárnap az MTI-vel.
Felhagyott az agglegényélettel az RMDSZ alsóházi frakcióvezetője, megnősült Csoma Botond parlamenti képviselő. A kolozsvári politikus Deák-Sala Rebekát, Kós Károly dédunokáját vette el feleségül.
Egy hosszú éveken át tartó toxikus vagy bántalmazó kapcsolat lezárása akár „sikertörténet” is lehet, ezért Mészáros Andrea pszichoterapeuta szerint a növekvő válási számokat sem érdemes önmagukban értelmezni. Házasságról, válási okokról beszélgettünk.
Erdély a hátborzongató kastélyokon túl: családi kaland Románia hegyeiben – Felejtsd el a vámpírmeséket – a Keleti-Kárpátok drámai csúcsokat, barangoló medvéket és mély magányt kínálnak – ezzel a címmel, alcímmel közölt riportot a The Guardian.
A szürke maradt a legnépszerűbb autószín Romániában 2025-ben – erre a következtetésre jutott a Román Gépjármű-nyilvántartó Hivatal (RAR), miután összesítette a forgalmi engedélyekhez kapcsolódó adatokat mind az új, mind a használt autók esetében.
Öt ország 14 együttese mutatta meg Kolozsváron: a tánchoz nem kell közös nyelv. Egymás lépéseit tanulták, barátságokat kötöttek, és már a következő találkozást tervezik.
A Krónikának nyilatkozó Popa Armand informatikus, robotikatanár és amatőr csillagász szerint, ha van a természettudományok között olyan terület, amely gyereket és felnőttet egyaránt lenyűgöz, akkor az a csillagászat.
Augusztus közepén járunk, túl vagyunk Lőrinc napján, amely a magyar néphagyományban a görögdinnye-fogyasztás hallgatólagos lezárását jelentette.
Antal Emőke lett a Miss Balaton királynője. A szatmárnémeti lány a koronát elődjétől, a 2024-ben győztes Bábel Virágtól vehette át.