
Fotó: A szerző felvétele
2009. december 15., 09:062009. december 15., 09:06
Mint korábban arról már beszámoltunk, a gyergyószentmiklósi önkormányzat 40 ezer lejt különített el egy ötven férőhelyes állatmenhely létrehozására, ugyanis ezzel próbálják megfékezni az évtizedek óta gondot okozó kóbor ebek túlszaporodását.
A néhány kennelből álló létesítmény a Kavicsbánya utca végén található, a Gyergyói Közbirtokosság tulajdonában lévő területen. Az önkormányzattal szerződést kötött Gyergyói Állat- és Természetvédő Egyesület felvállalta a kóbor ebek begyűjtését, gondozását, takarmányozását és orvosi felügyeletét, mindennek fejében az önkormányzat évente biztosít 5 ezer lejnyi összeget, illetve kilátásba helyezték, hogy egy éjjeliőrt is alkalmaznának a telepre.
„A befogott kutyák gondozását az önkénteseinkkel oldjuk meg” – jelentette ki a Krónika kérdésére Kató-György Enikő állatorvos, az egyesület elnöke, kifejtve, hogy sok jó szándékú ember már mostanig is segített, és a továbbiakban is számítanak a cégek és magánszemélyek támogatására. A telepen egyébként tegnap délutánig tíz kutyát helyeztek el, az egyesület vezetője szerint tovább folytatják az utcán kószáló ebek befogását, illetve ezzel párhuzamosan megpróbálnak a már befogottak számára gazdát találni.
Gyergyószentmiklós utcáin az állatvédők becslése szerint több mint kétszáz gazdátlan kutya cselleng.
Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.
Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.
Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.
Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu
Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!
A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.
Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.
Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,
Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.
Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.