„Kinyílt a szerelem virága” – a Szerelempatak csíkszentdomokosi visszhangja

„Hátul üljünk le, hadd lám, hogy reagál a közönség”

A polgármesteri hivatal épületében több személy is összegyűlt ügyes-bajos dolgait elintézni. Kérdésünkre többen is bólogattak, hogy igen, látták a filmet, az interneten is meg lehetett tekinteni. Van, aki úgy gondolja, inkább pozitív a visszhang, van, aki azt mondja, megbotránkoztató. „Ha egy fiatal mondta volna el, hogy ezt ő így hallotta, még elmegy, de így egy kicsit...” – mondja az egyik asszony, majd hozzáteszi, a családtagok nagyon felháborodtak.

„Szerintem a rendező nem mondta el, hogy ez lesz belőle, mert akkor megválogatták volna a mondanivalójukat kicsit. A zsírosabb részeket kihagyhatták volna” – véli egy másik jelenlevő. Szívesen fogadtak Török Julianna portáján, amikor betoppantunk. Jula néni fia is otthon volt, aki azt erősítette meg, hogy a család jól fogadta a filmet. „Én is, a gyermekeim is annyira felvilágosultak vagyunk, hogy tudjuk, csak olyat mondhatott, ami megtörtént. És csak olyan történt meg, amit annak a kornak megfelelően az etikett megengedett. Én jó néven vettem” – mondta.

Jula néni lelkesen mesélt arról, hogy nemrégiben Budapesten és Komáromban is járt, ahol Both Veronikával közösen részt vettek a vetítéseken, milyen szeretettel fogadták. „Hogy a csíkszeredai bemutatón milyen hangsúlya lesz, nem tudom. Innen is lesznek biztos bémenők. Mondtam a barátnőmnek is, hogy ha mégiscsak bémegyünk, úgy szeretném, hogy ne lássanak, hátul üljünk le, hadd lám, hogy reagál a közönség. Csak úgy, hogy ne lássák, hogy ott vagyunk, hallám, ki hogy zúg” – mondja Jula néni.

Időközben megérkezik Veronka néni is. Ő sem biztos még benne, hogy jelen lesznek a csíki filmbemutatón. „Szentdomokoson lefolyt a Szerelempatak, s ne dugják fel most Szeredában, mert visszanyomja ide. Visszahallottunk ezt-azt, személyesen nem merte senki mondani. A legtöbben azt nehezményezik, hogy ilyen öregasszonyok hogy beszéltek ki ilyen dolgokat. De álljon elé az a valaki itt Csíkszentdomokoson, aki ezeket a szavakat szinte napiasan nem használja.

Van kivétel, de sok helyen a családon belül napiason elküldik egymást melegebb éghajlatokra gyermek előtt s mindenki előtt, s az nem csúnya. Szerintük csak az csúnya, hogy mi el mertük mondani, hogy hogy zajlott le az életünk. Azokot a falustársaimat nem értem meg, akik velünk egyidősek, s ilyen negatív véleményük van. Mert azok pontosan tudják, hogy milyen volt az életünk: pont így zajlott, mert semmi ilyesminek, intim dolgoknak örvendeni nem tudtunk, csak annak, hogy dolgoztunk egy jót, s utána kicsit elkacagtuk.

Mert kalákában dolgoztunk főleg, s persze elmulattunk, elvidikeltünk a munka után s ebben leltük örömünket. S ezt nem tudom, hogy nem értik meg azokat, akik ugyanúgy éltek mint mi. A gyermekeim nem bántottak, egy rossz szót nem szóltak, sőt jól fogadták ők” – mondta Veronika néni.

Rengeteget filmeztek a három év alatt, és ha ezt vágták össze, hogy nekik egy ilyen akart kijönni, erről mi nem tehetünk. Hozzátette, azért ők sem gondolták, hogy ekkora nyilvánosságot kap a film.

„Minden titkolva volt”

„Mi úgy éltük az életünket, ahogy eddig is. Elmentünk szalonnát sütni például, s persze ilyenkor az ember elbeszél ezt-azt egymás közt is, hogy legyen, amin kacagjunk. Fiatalabb korunkban még ennyit sem mondtunk el. Vagy egy pityókaültetés végével persze, hogy az ember kimond valamit. Mi normálisan viselkedtünk, nem is vettük fel, hogy ebből ekkora probléma lesz. De a faluban szerintem sokan elmondanak olyan viccet, amiben intim dolog van, mert falun ez szokás. Csak nem tudom, hogy ez miért annyira feltűnő, csak azért mert filmen van?” – mondta Veronika néni.

Jula néni szerint így sem mertek mindent kibeszélni. „A téma meglepő volt, ez annak idején nem volt kibeszélve. Szerelemről, ilyesmiről nem lehetett beszélni. Most aztán, ahogy mondják, kinyílt a szerelem virága, szégyen nincsen. Annak idején nem beszélgettünk se szülőkkel, se senkivel ilyesmiről, csak úgy barátnékkal elsutyoráltuk egymásnak. Nem szabadott ezeket mondani, minden titkolva volt. A szerelem, közösülés ezek titkolva voltak.

Pedig volt akkor is. Sem a szülő nem magyarázta ki, nem mondták el, hogy mivel jár a menstruáció, hogy fiam, ezzel s azzal vigyázni kell. Nagyon ritka, nagyon intelligens szülő kellett legyen, aki a gyerekeinek ezt megmagyarázta. Most is elég nehéz volt kimondani ezeket a dolgokat” – magyarázta Jula néni.

„Régebb úgy zajlott az életünk, hogy szemérmetesek voltunk, nem mertünk beszélni ezekről a dolgokról. A vallás miatt is nekünk a szüleink nem mondtak semmit ezekről a dolgokról, és én sem a gyermekeimnek. Nekünk nem volt lehetőségünk, hogy az intim kapcsolatban örömünket leljük. Egy szobában aludtunk az anyósékkal, amikor férjhez mentünk, mert a másik szobában télen nem lehetett fűteni, s akkor elképzelhetik, hogy milyen volt, amikor egy szobában voltunk. Nem volt óvszer, nem lehetett felkelni mosakodni, féltünk, hogy nehogy teherbe essünk, az eszünk örökké másfelé volt, minthogy odafigyeljünk, hogy mivel dolgozunk” – ecsetelte az idős asszony.

A faluban több helyről is hallottuk, hogy a filmben szereplő Feri bácsit a családja nem támogatta, hogy „belevegyüljön teljesen ebbe a menetbe”, nem is szívesen beszélnek róla. „A film kapcsán engem megdöbbentett, hogy ilyen korban is gondolnak ilyesmire. De tanulságos volt, sokkal tisztábban látom, hogy bizonyos dolgok hogy működtek, működnek” – osztotta meg véleményét egy domokosi fiatalember.

A külső és belső világ ütközése

Balázs Lajos néprajzkutató, a film tudományos tanácsadója szerint nem új jelenség, hogy ingerülten reagál a témára a közvetlen környezet. „Ez egy zárt falu még akkor is, ha hétezer lélekszámú. És itt olyan dolog szivárog ki, ami az ember, a közösség mondandójaként szégyelnivaló. A kiszolgáltatóval, a filmben szereplőkkel szemben ingerülten reagálnak. Egymás között nyilván használják ezeket a szavakat, kifejezéseket, de nem kívánják más elé vinni. Itt a külső világ és a belső világ viszonya ütközik” – mondta Balázs Lajos.

Kitért arra is, hogy a domokosiaknak van egy közmondásuk, hogy aztán más ló esik a gödörbe, és akkor azt emelik, vagyis lejár ez a dolog, és más következik, tovább nem lesz téma. „Az idegen dolgok ellen vehemensen tiltakoznak, nem fogadják el az ilyen természetű másságot. Ez a lelki folyamat nem új jelenség. Akár befele jön, akár kifele megy, de előbb-utóbb elcsitul. Olyan, mint a tóba dobott kő, körkörösen gyűrűzik, kicsapódik a partig, de aztán lassan-lassan elcsitulnak a hullámok” – mutatott rá a néprajzkutató.

Beszélgetésünk végén Veronika néni még hozzátette, nem bánta meg, és nem is szégyelli magát. „Nekünk ez volt az életünk. Elég nehéz életünk volt, de tudtunk vidámak is lenni. Akármilyen fáradtak voltunk, azért tudtunk höngörőzni es, játszodni es, poénokot mondani. Hála a Jóistennek, hogy ha komolyak kellett legyünk, komolyak voltunk, ha vidámak, vidámak voltunk, a helyünket megálltuk, szégyent nem hoztunk sem a családunkra, sem a falura” – mondta Veronika néni.