Hirdetés

Akiket a csillagok vezetnek – Fotókat díjazott a vásárhelyi Fókusz Öko Központ

Mit jelent a fejlődés: gazdasági növekedést vagy autópályákat, esetleg nagyobb házakat vagy gyárakat netán valami teljesen mást? – ezt a kérdéskört feszegeti a Fókusz Öko Központ fotóversenye és dokumentumfilmje. 

Gáspár Botond

2016. december 13., 12:302016. december 13., 12:30

A marosvásárhelyi Fókusz Öko Központ Mit gondolsz a fejlődésről témában hirdetett fotópályázatot, a Kárpát-medence minden tájáról beérkező alkotásokat fotós és környezetvédelmi szakemberek bírálták el. „Olykor a gazdasági növekedés elfedi a minőségi növekedésbe vetett hitet, mert kizárólag a fogyasztói társadalom elveit veszi alapul. Ez a felfogás komoly gondot jelent, és arra voltunk kíváncsiak, mit gondolnak erről az emberek\" – fogalmazott a tárlatnyitón Hajdu Zoltán, a Fókusz elnöke.

Továbbá azt is elmondta, a pályázatot az európai klímaszövetség támogatja, amelynek célja a fenntartható fejlődés ismertetése, terjesztése, ugyanis ezek olyan célok, amelyekkel ha mindenki egyetért is, saját életébe nehezen építi be őket. A civilszervezet elnöke kiemelte, „a közösségi célok eltávolodtak az egyéni céloktól, ezért összhangba kell hozni őket. Olyan tevékenységeket kell végezni, amelyek elégtételt, boldogságot nyújtanak, de nem okoznak katasztrófát a jövő generációjának.\"

A marosvásárhelyi Bolyai téri unitárius egyházközség kiállítótermében a legjobbnak vélt 30 fotót állították ki, a díjakat pedig a Marx József Fotóklub elnöke, Both Gyula adta át. A felnőtt fotósok versenyében Plájás István Kicsi vagyok című alkotása nyerte el az első helyet, amely 150 eurós juttatással járt, a 120 euróval járó második díjat Kucsera Jenő kapta Gyárakat építünk című művéért, a 100 eurós harmadik díjat pedig a győri Nemes Zoltánnak ítélték Vezetékes gólya című alkotásáért.

Az ifjúsági kategóriában a 90 euróval járó első díjat a veresegyházi Horvát Sára Bocsánatkérés az anyatermészettől című, a 70 euróval járó másodikat pedig a soproni Máté Kristóf A természet ereje című munkájával nyerte. A Fókusz Öko Központ 110 eurós különdíját Bálint Zsigmond Önellátás, a 80 euróval járó természetvédelmi különdíjat Vajda Boróka Tavirózsa, a szintén 80 eurót érő biodiverzitás különdíjat pedig a felvidéki M. Nagy László A jövő erdőlakója című fotójával érdemelte ki.

A díjátadó után levetítették a – a fejlődés tematikáját feldolgozó – Fókusz Öko Központ és a Pentaton Stúdió közös dokumentumfilmjét, az Akiket a csillagok vezetnek című alkotást, amelynek jeligéje: Alattad a föld, feletted az ég, és ne feledd: benned a létra. A filmben különleges emberek mesélnek arról, hogy miként változtattak radikálisan az életükön, és találták meg a boldogságot vidéken, ahol fenntartható és a közösség számára hasznos tevékenységet folytatnak. Ők példát mutatnak arra, hogy miként lehet megtalálni a boldogságot a jövőkeresésre alapozva, kiszállni a mókuskerékből és másként élni.

A kiállítás szombatig tekinthető meg az egyházközség kiállítótermében, valamint egy Google Plus linken, amely megtalálható a Focuseco.ro honlapon, ugyanitt és a YouTube-videomegosztón az említett film is megtekinthető.


szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 30., csütörtök

Az ilyenkor megszokottnál hűvösebb időjárás várható a május elsejei hétvégén – Mutatjuk, mikor érkezik a felmelegedés

A május 1-jei hosszú hétvége különösen hideg időjárással érkezik, amilyet az elmúlt években már nemigen tapasztaltunk.

Az ilyenkor megszokottnál hűvösebb időjárás várható a május elsejei hétvégén – Mutatjuk, mikor érkezik a felmelegedés
Hirdetés
2026. április 30., csütörtök

Túrázni csak pontosan, szépen – Óvatosságra intenek a hegyimentők a május elsejei hosszú hétvégén

Már csak pár óra választ el minket a május elsejei hosszú hétvégétől, amikor sokan útra kelnek. A hegyekbe készülőknek üzennek a hegyimentők, akik amúgy a szokásosnál nagyobb létszámban állnak készenlétben, hogy ott legyenek, ha baj történik.

Túrázni csak pontosan, szépen – Óvatosságra intenek a hegyimentők a május elsejei hosszú hétvégén
2026. április 27., hétfő

Menedékházakat létesítenek a gazdátlan macskák számára Kolozsváron

Szabályozott keretek közé terelné a gazdátlan macskák ellátását Kolozsvár önkormányzata: a lakótársulások beleegyezésével kihelyezett menedékházakkal, kijelölt felelősökkel és szigorú higiéniai előírásokkal indul kísérleti program a város 80 helyszínén.

Menedékházakat létesítenek a gazdátlan macskák számára Kolozsváron
2026. április 27., hétfő

Michael Jackson legyőzte Oppenheimert: rekordbevétellel indított a „pop királyáról” szóló film

Az észak-amerikai mozikasszáknál 97 millió dolláros, világszerte pedig összesen 217 millió dolláros bevételt könyvelhetett el a hétvégén a „pop királyáról” szóló, Michael című film, ami rekord az életrajzi alkotások mezőnyében.

Michael Jackson legyőzte Oppenheimert: rekordbevétellel indított a „pop királyáról” szóló film
Hirdetés
2026. április 26., vasárnap

Nyersen, levesnek, főzeléknek: többféleképpen elkészíthető zöld zöldségünk, a saláta

Egyik legszelídebb karakterű, valóban zöld tavaszi zöldségünk a fejes saláta, amelynek többféle változata illeszthető be az étrendünkbe.

Nyersen, levesnek, főzeléknek: többféleképpen elkészíthető zöld zöldségünk, a saláta
2026. április 25., szombat

Magyar artistával beszélgettünk a világhírű Cirque du Soleil kulisszái mögött Kolozsváron

Bepillantottunk a világhírű Cirque du Soleil Kolozsváron egymás után öt alkalommal is előadott, Ovo című előadásának kulisszái mögé.

Magyar artistával beszélgettünk a világhírű Cirque du Soleil kulisszái mögött Kolozsváron
2026. április 23., csütörtök

Varga Csaba nagyváradi hegymászó már az alaptáborban van, a cél újra egy nyolcezres meghódítása

Varga Csaba nagyváradi hegymászó ismét csúcsra tör, jelenleg már Nepálban van, az alaptáborban: célja a Föld 5. legmagasabb hegycsúcsa, a 8462 méter magas Makalu központi csúcsának az elérése pótlólagos oxigén és magashegyi teherhordók segítsége nélkül.

Varga Csaba nagyváradi hegymászó már az alaptáborban van, a cél újra egy nyolcezres meghódítása
Hirdetés
2026. április 22., szerda

Tavaszi nagytakarítás: 57 százalékkal nőtt a tisztítási szolgáltatások iránti kereslet

A tavasz kezdetével látványosan megugrott a takarítási szolgáltatások iránti igény Romániában: márciusban 57 százalékkal több megrendelést regisztráltak, mint a téli hónapok átlagában – derül ki a HomeRun szolgáltatásközvetítő platform elemzéséből.

Tavaszi nagytakarítás: 57 százalékkal nőtt a tisztítási szolgáltatások iránti kereslet
2026. április 22., szerda

Világzenei kavalkád: mongol torokének, balkáni ritmusok, grúz angyali hangok Mérában

Balkáni és latin-amerikai ritmusok, grúz többszólamúság, mongol torokének, valamint cigány, magyar és erdélyi zene várja a közönséget július 30. és augusztus 2. között a Méra Világzenei Csűrfesztiválon, Kalotaszegen.

Világzenei kavalkád: mongol torokének, balkáni ritmusok, grúz angyali hangok Mérában
2026. április 19., vasárnap

Megvan, hogy pontosan mikor és hol lesz látható az idei teljes napfogyatkozás Romániában

Az idei évben az égbolt kivételes csillagászati látványosságot kínál: egy teljes napfogyatkozást, ritka eseményt, amely világszerte felkelti a csillagászat iránt rajongók érdeklődését.

Megvan, hogy pontosan mikor és hol lesz látható az idei teljes napfogyatkozás Romániában
Hirdetés
Hirdetés