
2012. október 17., 08:442012. október 17., 08:44
Bernády György palotájának impozáns előcsarnoka felújítási munkálatok miatt ebben az évben nem válhat kifutóvá, ezért Marosvásárhely egyetlen kultúr-divatbemutatója a palota nagytermébe költözik. Ezúttal az impresszionizmus „kerül terítékre”, és a korra jellemző stílus, illetve festői jellegzetességek ihlette ruhákban vonulnak fel a modellek a színpadon, majd a nézőtéren is megmutatják magukat – mondta Márton Krisztina, a rendezvény szervezője.
A fiatal divattervezők a Maros Megyei Múzeummal közreműködve Impressionistic Promenade címmel mutatják be minikollekcióikat. Három évvel ezelőtt, a Marosvásárhelyi Kulturális Központ által 2009-ben meghirdetett barokk év kapcsán Márton Krisztina, a Teleki Téka restaurátora vetette fel a divatbemutató ötletét. Olyan helyi divattervezőket, illetve alkotókedvű művészeket toborzott, akik „meglátják a ruhát az anyagban”. 2010-ben I. Napóleon korát idézték meg az empire-stílusú kreációkkal, 2011-ben pedig az érzelmileg túlfűtött romantika került a középpontba. Ez évben az impresszionizmus jegyében alkotnak a tervezők.
A divatbemutató jellegzetessége, hogy az egyéni alkotói szabadság és a fantázia is érvényesül, nincsenek szigorú formai követelmények, az alkotóknak egyetlen szabályt kell követniük: szabadon értelmezve ugyan, de igazodniuk kell az adott kor stílusjegyeihez. „Az impresszionizmus ruháit a »kacsasziluett« jellemezte leginkább, azaz a felpockolt derék, látványos dekoltázs és a kipárnázott hátsórész. De megtaláljuk a szűk kabátkákat, kicsi kalapokat is. Jellemző a csíkos anyag használata, a természetes fényt, az élénk színeket és a természet frissességét idéző alkotások” – foglalta össze a korra jellemző stílusjegyeket Márton Krisztina.
Fiatal helyi és környékbeli tervezők, alkotók mutatkoznak be a rendezvényen, ugyanakkor a divatbemutató ötletgazdájának, Márton Krisztinának, illetve az ismertebb marosvásárhelyi tervezőnek, Szélyes Andreának a ruhái is megjelennek a kifutón. Továbbá Szakács Ágnes, Simon Lenke Ildikó, Drágos Mária, Ördögh Anghéla, Szőke Dalma Zsuzsanna, Pop Emese, Bodnár Tünde, Ferencz Bori, Bajkó Réka Katalin, Ungvári-Zrínyi Kata, Diamantstein Judith, Szücs Erika, Máthé Annamária, Román Gabriella, Minciu Adela, Diana Voican, Garcea Mariana, Ilie Anca Cristina, Fazakas Júlia, Kilyén Eszter Orsolya, Vonya Ágota, Bajkó Renáta és Domahidi Ildikó alkotásai is megjelennek.
Az alkotók körét bővítik a kézdivásárhelyi Kreakids Stúdió divattervező tanárának, Máthé Rékának a tanítványai is. Ez évben újdonságnak számít, hogy szakmai zsűri értékeli a ruhakölteményeket, és az általuk legjobbnak ítélt darabok alkotója lehetőséget kap egy ismert internetes áruházon keresztül történő népszerűsítéshez, a ruhákat egy éven keresztül forgalmazzák majd.
Hajnal Csilla
Van egy gyümölcs, amelynek illata-íze nagyon jellemzi az erdélyi őszt: a rézüstben rotyogó lekvár, a pálinkafőző kályha füstje, a fáról frissen leszedett, kékesfényű termés íze.
Kossuth Rádió – újra mindenkié. Ez a szlogenje az augusztus 24-én teljes műsorstruktúrával visszatérő, megújult Kossuth Rádiónak – közölte a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. Sajtó és Marketing Iroda vasárnap az MTI-vel.
Felhagyott az agglegényélettel az RMDSZ alsóházi frakcióvezetője, megnősült Csoma Botond parlamenti képviselő. A kolozsvári politikus Deák-Sala Rebekát, Kós Károly dédunokáját vette el feleségül.
Egy hosszú éveken át tartó toxikus vagy bántalmazó kapcsolat lezárása akár „sikertörténet” is lehet, ezért Mészáros Andrea pszichoterapeuta szerint a növekvő válási számokat sem érdemes önmagukban értelmezni. Házasságról, válási okokról beszélgettünk.
Erdély a hátborzongató kastélyokon túl: családi kaland Románia hegyeiben – Felejtsd el a vámpírmeséket – a Keleti-Kárpátok drámai csúcsokat, barangoló medvéket és mély magányt kínálnak – ezzel a címmel, alcímmel közölt riportot a The Guardian.
A szürke maradt a legnépszerűbb autószín Romániában 2025-ben – erre a következtetésre jutott a Román Gépjármű-nyilvántartó Hivatal (RAR), miután összesítette a forgalmi engedélyekhez kapcsolódó adatokat mind az új, mind a használt autók esetében.
Öt ország 14 együttese mutatta meg Kolozsváron: a tánchoz nem kell közös nyelv. Egymás lépéseit tanulták, barátságokat kötöttek, és már a következő találkozást tervezik.
A Krónikának nyilatkozó Popa Armand informatikus, robotikatanár és amatőr csillagász szerint, ha van a természettudományok között olyan terület, amely gyereket és felnőttet egyaránt lenyűgöz, akkor az a csillagászat.
Augusztus közepén járunk, túl vagyunk Lőrinc napján, amely a magyar néphagyományban a görögdinnye-fogyasztás hallgatólagos lezárását jelentette.
Antal Emőke lett a Miss Balaton királynője. A szatmárnémeti lány a koronát elődjétől, a 2024-ben győztes Bábel Virágtól vehette át.